KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/október
CYBERVILÁG
• Varró Attila: A harmadik törvény Amerikai robotok
• Kubiszyn Viktor: Fémmámor Gép és test
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Illetlen filmek Böszörményi Géza (1924–2004)
• Stőhr Lóránt: A vágy játékai Szindbád és Tamara
• Gelencsér Gábor: Szöges ellentétek Tamara
• Pápai Zsolt: Túlvilágon innen, evilágon túl Dealer

• Forrai Krisztián: Álomgeometria Gondry-klipek
• Révész László László: Szerelem az agyamban, szerelem az agyam Egy makulátlan elme örök ragyogása
• Békés Pál: Metafizikai darázsfészek Charlie Kaufman forgatókönyvei
• Hahner Péter: Az ismeretlen ismerős Howard Hawks
• N. N.: Hawks a Filmvilágban
• Báron György: Két férfi, aki... John Ford: Aki megölte Liberty Valance-t
• Géczi Zoltán: Öt hosszú év a pokolban Üldözők
TELEVÍZÓ
• Schubert Gusztáv: Ötkarikás szemek Sport és televízió
KÖNYV
• Kelecsényi László: Párhuzamosok a végtelenbe Fábry Zoltán; Zolnay Pál
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Veszedelmes éden Álmodozók
• Vaskó Péter: Téglák a Nagy Falban Szigorúan piszkos ügyek-trilógia
• Nevelős Zoltán: Vér, arany és sok füstölgő pisztolycső Argo
• Bori Erzsébet: Titokkal, vonóval Bolondok éneke
LÁTTUK MÉG
• Vajda Judit: Osama
• Ágfalvi Attila: Perlasca
• Vincze Teréz: Fallal szemben
• Köves Gábor: A falu
• Varró Attila: Apja lánya
• Mátyás Péter: Ítélet
• Pápai Zsolt: Monsieur Imbrahim
• Kovács Marcell: A halál záloga
• Hámori Dániel: Pokolfajzat
• Kolozsi László: Schulze gets the Blues

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Violette

Kovács Kata


Violette – francia-belga, 2013. Rendezte: Martin Provost. Írta: Marc Abdelnour, René de Ceccatty. Kép: Yves Cape. Zene: Hugues Tabar-Nouval. Szereplők: Emmanuelle Devos (Violette), Sandrine Kiberlain (de Beauvoir), Olivier Gourmet (Guérin), Catherine Hiegel (Berthe). Gyártó: TS Productions / France 3 / Climax Films. Forgalmazó: Clorofilm Bt. Feliratos. 120 perc.

 

Violette Leduc, a franciák „legnagyobb ismeretlen szerzője” egy szolgálólány törvénytelen gyermekeként látott napvilágot, a második világháború idején feketepiaci csempész volt, és együtt élt a meleg, zsidó származású íróval, Maurice Sach-szal, aki bár érzelmeit nem tudta kellőképpen viszonozni, írásra buzdította. Simone de Beauvoir protezsáltja lett, akit ugyancsak hiába üldözött vonzalmával, de neki köszönhetően felfigyelt rá a háború utáni párizsi értelmiség, többek között Albert Camus, Jean-Paul Sartre és Jean Genet. Személyes élményein alapuló prózája elsősorban a merész témaválasztás – gyermekkori zaklatás, incesztus, leszbikus szexuális kapcsolatok – miatt kavartak nagy port; Leduc kudarcait, viszonzatlan vágyait, örökös visszautasítottságát és mellőzöttségét, valamint a nőiséggel, a hagyományos anya- és feleségszerepekkel kapcsolatos kétségeit szenvedélyes és dühös művekbe oltotta. 1964-es memoárja (La Bâtarde) a francia feminizmus egyik alapszövege.

Martin Provost korábban a különc és ugyancsak hányatott sorsú festőnőről, Séraphine de Senlisről készített filmet (Séraphine), így valamelyest járatos az enigmatikus hősnők és a biopicek birodalmában. A Violette hét, kulcsfigurákra és -művekre épített szikár fejezete húsz évet ölel fel, melynek során a hősnő külsőre mit sem változik, ahogyan az életében központi szerepet betöltő Beauvoir sem, így már-már szimbolikussá növeszti a két karizmatikus és időtlen nőalakot. A lírai hangulatú, helyenként álomszerű jeleneteket expresszív szekvenciák és drámai zenehasználat váltja: az erőteljes stílusjegyek és a kiegyensúlyozott színészi játék összességében visszafogott hatást keltenek, kiválóan ellenpontozva Violette viharos természetét és teátrális jeleneteit, így, bár ő egy másodpercre sem fogja vissza magát, ami a túláradó érzelmek kifejezését illeti, csodával határos módon a film megmenekül a giccstől.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12224