KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Gyermekjátékok Jeles András
• Forgách András: Eleveny kollégák József és testvérei

• Kovács Marcell: Türelemjáték Monte Hellman indie-westernjei
• Strausz László: A reklám a lényeg! Exploitation - a rosszízlés diadala
• Zoltán Gábor: Lopott kameraidő Kávé és cigaretta
• Kolozsi László: Harisnyanesz Truffaut és a nők
• Ardai Zoltán: Felismerni Doinelt Újhullámos Gil Blas
• Kubiszyn Viktor: A Gutenberg-galaxis ég-e? Kultmozi: 451° Fahrenheit
CYBERVILÁG
• Géczi Zoltán: Flash-köztársaság Animáció a neten
• Berta László: Macromedia Flash
• Sebő Ferenc: Kíméld az ajtófélfát Magyar net-animáció
• Varró Attila: Digitális paletta CGI és fantasztikum

• Gelencsér Gábor: Beszédes csend Bergman Trilógiája
• Kúnos László: Bergman estéje Sarabande
MAGYAR FILM
• Szlanárs Emese: Ugrás az ismeretlenbe Beszélgetés
• Pápai Zsolt: Tűzkeresztelő A restaurált Ludas Matyi
KÖNYV
• Zalán Vince: Képkrónika Sára Sándor, a fotográfus
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Egy alvezér gyermekkora Che Guevara – A motoros naplója
• Kolozsi László: Van másik Világszám
• Vaskó Péter: Szabadság, szerelem Nyócker
• Lajta Gábor: Nun vagy Sin Csoda Krakkóban
• Szőnyei Tamás: Ajvé Yiddish Blues
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Könyörtelenek
• Nevelős Zoltán: Ördögűző – A kezdet
• Köves Gábor: Young Adam
• Kis Anna: Kóristák
• Vaskó Péter: Zuhanás a csöndbe
• Kolozsi László: A pityergő teve története
• Hideg János: Sírhely kilátással
• Pápai Zsolt: Kidobós
• Csillag Márton: Orion űrhajó – A visszatérés

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dave

Turcsányi Sándor

Ránézek, ugyanolyan. Ugyanaz az ember. Csak ma mintha mosolygott volna. Nem, nem úgy, ahogy szokott, hanem kedvesen. Ha nem ismerném, azt mondanám, szeretettel. Előre enged, figyelmes. Még a végén virágot kapok. Milyen szép csokor. Viccel, mintha mi sem történt volna, mintha nem ő rabolta volna el legszebb éveimet. Mikor a hálószobám előtt elköszön, különös szomorúság villan a szemében. Vagy vágy? Levesz a lábamról. Ugye, ezentúl mindig ilyen lesz?

A (film)művészet egyik legősibb és legásatagabb hazugsága ez. Már hogy megváltoztathatjuk éltünk. Abból az önző, kibírhatatlan szoknyabolond, mosdatlan szájú, kártyás-lovas, a tévé előtt kiborított sörösüveg társaságában hortyogó androidból egyszercsak megint nett udvarló lesz. Gáláns és választékos. Ha másként nem megy, hát valami furfangos személycsere útján. Mint legutóbb a Sommersbyben és most a Daveben. Persze, majd jön helyette valami jólfésült, kimosdatott alterego, mi meg mehetünk a szomszédasszonnyal a meccsre. Utána meg húzhatunk erről a planétáról, lévén lejátszottunk. Ez van egyfelől.

Másfelől viszont: mi, kültelki fiúk az átkos kitüntetett kedvencei voltunk, pionírok. Elvittek, nézzük meg belülről a Parlamentet, azt ígérték, aki jó lesz, eljöhet a fenyőfaünnepségre is. Még szép, hogy oda nem jutottam el. Ámde ott ülhettem, ahol a jónevű Komócsin elvtárs (a Zoltán). Megmutatták Kádár János székét (egy Reményi nevű osztálytársam sokáig keresgélte mellette Elmer Klos kapitány nevét). Így teltek napjaink.

Ivan Reitman, az Ovizsaru, a Szellemirtók és más egyéb infantilis egyebek rendezője Fehér Ház-i filmet forgatott. Most ovielnökkel. Tágul a világ, ma már a dedósok nem csak a Parlamentet láthatják belülről.

E művében Reitman a gonosz, korlátolt, kéjsóvár elnök helyett halk, finom, szerény alteregót állít az Ovális Szoba sarkába. Erről első bekezdésünk és Móricka összes tézise szól. Ezekután nekünk már csak annyi a dolgunk, hogy mindezt beleállítsuk a filmművészet folyamatába. A legjelentősebb áramlatok közül a leginkább hasonlatoshoz illesszük. Ehelyett – ceterum censeo – a Lumière-gyerekeket kellett volna idejében jól kifenekelni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/02 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1052