KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Gyermekjátékok Jeles András
• Forgách András: Eleveny kollégák József és testvérei

• Kovács Marcell: Türelemjáték Monte Hellman indie-westernjei
• Strausz László: A reklám a lényeg! Exploitation - a rosszízlés diadala
• Zoltán Gábor: Lopott kameraidő Kávé és cigaretta
• Kolozsi László: Harisnyanesz Truffaut és a nők
• Ardai Zoltán: Felismerni Doinelt Újhullámos Gil Blas
• Kubiszyn Viktor: A Gutenberg-galaxis ég-e? Kultmozi: 451° Fahrenheit
CYBERVILÁG
• Géczi Zoltán: Flash-köztársaság Animáció a neten
• Berta László: Macromedia Flash
• Sebő Ferenc: Kíméld az ajtófélfát Magyar net-animáció
• Varró Attila: Digitális paletta CGI és fantasztikum

• Gelencsér Gábor: Beszédes csend Bergman Trilógiája
• Kúnos László: Bergman estéje Sarabande
MAGYAR FILM
• Szlanárs Emese: Ugrás az ismeretlenbe Beszélgetés
• Pápai Zsolt: Tűzkeresztelő A restaurált Ludas Matyi
KÖNYV
• Zalán Vince: Képkrónika Sára Sándor, a fotográfus
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Egy alvezér gyermekkora Che Guevara – A motoros naplója
• Kolozsi László: Van másik Világszám
• Vaskó Péter: Szabadság, szerelem Nyócker
• Lajta Gábor: Nun vagy Sin Csoda Krakkóban
• Szőnyei Tamás: Ajvé Yiddish Blues
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Könyörtelenek
• Nevelős Zoltán: Ördögűző – A kezdet
• Köves Gábor: Young Adam
• Kis Anna: Kóristák
• Vaskó Péter: Zuhanás a csöndbe
• Kolozsi László: A pityergő teve története
• Hideg János: Sírhely kilátással
• Pápai Zsolt: Kidobós
• Csillag Márton: Orion űrhajó – A visszatérés

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Rozsda és csont

Pápai Zsolt

De rouille et d’os – francia, 2012. Rendezte: Jacques Audiard. Szereplők: Marion Cotillard, Matthias Schoenaerts. Forgalmazó: SPHE. 117 perc.

A rendezőként két évtizede debütáló Jacques Audiard zseniális szürke eminenciás, aki ugyan nem forradalmian új filmeket készít, de minden munkája figyelmet kelt. A műfaji öntőformákat és a hagyományosabb elbeszélőtechnikát felhasználva bravúrosan képes a szereplők lélektani útját bemutatni, néha hatást is vadászva, de jobbára a jó ízlés határain belül maradva. A nyolcvanas évek francia újromantikusaihoz – Bessonhoz, Carax-hoz, Beineix-hez – hasonlóan kivált a melodrámát és a bűnügyi zsánereket kedveli, sőt alkalmasint azok keverését sem veti meg (A számat figyeld!; Halálos szívdobbanás; A próféta).

Legújabb filmje a melodráma felé húz, és bár bűntény is akad benne, a feszültséget nem a bűnügyi, hanem a szerelmi szál biztosítja: a néző az expozíciótól tisztában van vele, hogy love storyt lát, ugyanakkor a két főszereplő látványosan nem tud egymás iránti érzelmeiről. A suspense abból fakad, hogy végig kérdéses–kétséges: vajon ráébrednek-e szerelmükre?

A történet leírhatatlanul steril és banális. A delfinárium lábait vesztő csodanője, Stéphanie és a drogos feleségétől kisfiát magához vevő, kidobóemberként és illegális utcai harcosként dolgozó Ali összetalálkozik a francia Riviérán, majd barátkozni kezdenek. Az egyik fizikailag, a másik pszichésen sérült, ráadásként pedig mindkettő mérhetetlenül magányos – nehezen hihető, hogy ebből az alaphelyzetből kihozható egy manírmentes film. Márpedig – kis kisiklásokkal – kihozható, részben az említett suspense, részben a ragyogóan megrajzolt figurák és az őket alakító színészek miatt. Marion Cotillard játéka pazar, mint mindig, de kivált az Alit megformáló Matthias Schoenaerts (Bikanyak; Fekete könyv) vállán van hatalmas súly: figurájának fő feladata, hogy nyersességével a témában rejlő érzelmességet gátak közé szorítsa, túláradni ne engedje.

A centrális férfialak származása, neve és társadalmi státusza ugyan távolról Fassbinder A félelem megeszi a lelket című mesterművét idézi, mindazonáltal Audiard sokkal inkább kapcsolódik bizonyos klasszikus hollywoodi és kortárs francia mintákhoz. Az ötvenes évek álomgyári melodrámáját azzal idézi meg, hogy rendre kikacsint Leo McCarey Félévente randevújára (lásd a tolószékbe kényszerült nőfigura szerepeltetését, és a testi-lelki bénultságot legyőző szerelem motívumát), míg a közelmúlt viharos sikerű francia opusza, az Életrevalók hatását a történet vonalvezetése és a főhősök közti viszony alakulásának rajza mutatja.

Jóllehet a rendező–forgatókönyvíró nem tudja végig szinten tartani művét (a halmozott krízishelyzetek adagolásánál, kivált a zárlatban, megcsalja az arányérzéke és az ízlése, és ekképpen a giccshatárig óvakodik), ám ennek ellenére pozitív a mérleg. Igaz, a Rozsda és csont nem annyira egyben tartott, mint a Félévente randevú, nem annyira humoros, mint az Életrevalók, és nem is annyira mély, mint A félelem megeszi a lelket, de szép mozi: megmelegedik tőle a szem.

Extrák: Audiokommentár Jacques Audiard rendező–forgatókönyvíró és Thomas Bidegain társ-forgatókönyvíró közreműködésével; kimaradt jelenetek, kommentárral; werkfilm; kisfilm a vizuális effektusokról; kisfilm a bemutatóról a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/05 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11468