KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Gyermekjátékok Jeles András
• Forgách András: Eleveny kollégák József és testvérei

• Kovács Marcell: Türelemjáték Monte Hellman indie-westernjei
• Strausz László: A reklám a lényeg! Exploitation - a rosszízlés diadala
• Zoltán Gábor: Lopott kameraidő Kávé és cigaretta
• Kolozsi László: Harisnyanesz Truffaut és a nők
• Ardai Zoltán: Felismerni Doinelt Újhullámos Gil Blas
• Kubiszyn Viktor: A Gutenberg-galaxis ég-e? Kultmozi: 451° Fahrenheit
CYBERVILÁG
• Géczi Zoltán: Flash-köztársaság Animáció a neten
• Berta László: Macromedia Flash
• Sebő Ferenc: Kíméld az ajtófélfát Magyar net-animáció
• Varró Attila: Digitális paletta CGI és fantasztikum

• Gelencsér Gábor: Beszédes csend Bergman Trilógiája
• Kúnos László: Bergman estéje Sarabande
MAGYAR FILM
• Szlanárs Emese: Ugrás az ismeretlenbe Beszélgetés
• Pápai Zsolt: Tűzkeresztelő A restaurált Ludas Matyi
KÖNYV
• Zalán Vince: Képkrónika Sára Sándor, a fotográfus
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Egy alvezér gyermekkora Che Guevara – A motoros naplója
• Kolozsi László: Van másik Világszám
• Vaskó Péter: Szabadság, szerelem Nyócker
• Lajta Gábor: Nun vagy Sin Csoda Krakkóban
• Szőnyei Tamás: Ajvé Yiddish Blues
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Könyörtelenek
• Nevelős Zoltán: Ördögűző – A kezdet
• Köves Gábor: Young Adam
• Kis Anna: Kóristák
• Vaskó Péter: Zuhanás a csöndbe
• Kolozsi László: A pityergő teve története
• Hideg János: Sírhely kilátással
• Pápai Zsolt: Kidobós
• Csillag Márton: Orion űrhajó – A visszatérés

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ítélet Magyarországon

Első fokon

Barotányi Zoltán

Hajdú Eszter stábja nyomon követte a rasszista sorozatgyilkosok tárgyalását.

 

A 2008-2009-es romák elleni gyilkosságsorozat alighanem a rendszerváltozás utáni Magyarország egyik (ha nem a) legmegrázóbb bűnesete – az események feltárása máig sem teljes, legfeljebb az áldozatok (a halottak, a sebesült és traumatizált túlélők) szomorú névsora ismert teljes bizonyossággal.

Tavaly augusztusban azonban első fokon ítélet született az ügyben – az idáig tartó folyamatot dokumentálja akkurátus pontossággal Hajdú Eszter minden szempontból drámai és lebilincselő filmje. Pedig a koncepció viszonylag egyszerű – dramaturgiai puritánságában is követi a tárgyalótermi kamaradarabok, a bírósági dokudrámák szokásos fordulatait. Néhány hatásos külső jelenetet (helyszínelés, temetés) leszámítva egy zárt, klausztrofób belső teret, a Pest Környéki Törvényszék tárgyalótermét látjuk (Hajdúék mind a 167 tárgyalási napon forgattak!), ahol a vádlottak karnyújtásnyira ülnek a bíróktól, az ügyésztől, s ahol a tanúk – sokszor maguk is az áldozatok rokonai – a vélelmezett elkövetők orra előtt kénytelenek vallomást tenni. Ez a kényszerű összezártság különös és egyben az adott helyzetben afféle természetes suspense forrása lesz – az indulatok gyorsan elszabadulnak, a feszültség szinte szó szerint tapintható. Egy ilyen nehezen kontrollálható szituációban kulcsfontosságú a szerepe a tanácsvezető bírónak, az ügyet felvállaltan rendhagyó módon kezelő, minimum karizmatikus és impulzív Miszori Lászlónak. Néha a néző – ahogy a vádlottak, tanúk és szakértők – számára is megdöbbentőek kissé váratlan és néha irracionálisnak tűnő kitörései, ahogy szó szerint leordítja a fegyelmezetlen vagy éppen hibázó alanyok fejét. Máskor viszont kénytelenek vagyunk magunk is elismerni, hogy adott szituációban csak vaskézzel lehet fenntartani legalább a normális eljárás látszatát. Úgy hinnénk, a hosszan elnyúló tárgyalás csökkenti a dráma élét – s elvégre az áldozatok egyik jogi képviselője maga is úgy érezte: a hosszú jogi procedúra során egyszerűen elveszett a katarzis. Ám az egyszerre sokféle indíttatású és természetű társadalmi nyomás, az eredménykényszer és a bíró saját természetéből is következő perfekcionizmus, az igazság feltárásának elementáris vágya (egy kis exhibicionizmussal fűszerezve) rendszerint kibillentik a vizsgálati és ítélethozatali folyamatot a maga megszokott medréből.

A dokumentumfilm pontosan rögzíti a bizonyítási eljárás legmeghökkentőbb fordulatait: ahogy a rendőrök, az egymással is vetélkedő nyomozati szervek és az ügyészség hanyagsága, szabálytalan, hiányos, szakmailag pocsék eljárása, a szakértők bénázásai csaknem kudarcba fullasztják az egész pert. Pontosan ezt kell kikerülnie és megakadályoznia a bírónak, még ha ennek érdekében (s amúgy szokásától korántsem eltérve) kénytelen proaktívan beavatkozni a vizsgálati és bizonyítási szakaszba s a maga kezébe venni mások munkáját is.

S emellett letagadhatatlanul a középpontba tolakodnak maguk a vélelmezett elkövetők, a Kiss-testvérpár (Árpád és István) és Pető Zsolt – előbbiek csak a súlyos sérüléssel és halállal végződő támadásokban való részvételüket, utóbbi mindent tagadva, a tanúkat, a bíróságot és magát a tanácsvezetőt provokálva.

Az egyenlőtlenség mindenesetre feltűnő: jól felkészített vádlottak – velük szemben dilettáns hatósági közegek (vagy éppen olyan fekete komédiába kívánkozó figurák, mint a félreinterpretálásban és téves diagnózisban erős mentős és tűzoltó), a jogi eljárás menetében, egyáltalán annak nyelvében járatlan, tájékozatlan tanúk és/vagy áldozatok.

A film által remekül feltárt aszimmetria ismeretében talán nem is véletlen, hogy annak kockázataival is számolva, oly sokat vállalt magára a bíró. Rossz érzései dacára sem vágta a szemétbe a hibáktól hemzsegő nyomozati anyagokat, ahogy nem hagyta figyelmen kívül annak a Csontos Istvánnak (amúgy a Katonai Biztonsági Hivatal néhai ügynökének) a sokszor ellentmondásos vallomását, aki pedig „csak” az utolsó két gyilkosság alkalmából működött sofőrként a többiek mellett. Ilyen körülmények között a film végén kiszabott elsőfokú ítélet (tényleges életfogytiglan a három gyilkossággal vádolt delikvensnek) nem hogy katarzist, de még megnyugvást sem hoz. A film által felvetett számtalan kérdés közül csak az egyiket említenénk: biztos, hogy e három (pontosabban négy) neohungarista elkövető izoláltan, segítség és felső kapcsolat nélkül cselekedett? Márpedig erre talán még a várva várt másodfokú tárgyalás sem fog választ adni.

 

Ítélet Magyarországon – magyar-német-portugál dokumentumfilm, 2014. Rendezte: Hajdú Eszter. Kép: Szőnyi István, Medvigy Gábor, Hajdú Eszter. Zeneszerző és producer: MS3 Mester Sándor. Gyártó: Perfect Shots Film/ Miradouro. 108 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11775