KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Gyermekjátékok Jeles András
• Forgách András: Eleveny kollégák József és testvérei

• Kovács Marcell: Türelemjáték Monte Hellman indie-westernjei
• Strausz László: A reklám a lényeg! Exploitation - a rosszízlés diadala
• Zoltán Gábor: Lopott kameraidő Kávé és cigaretta
• Kolozsi László: Harisnyanesz Truffaut és a nők
• Ardai Zoltán: Felismerni Doinelt Újhullámos Gil Blas
• Kubiszyn Viktor: A Gutenberg-galaxis ég-e? Kultmozi: 451° Fahrenheit
CYBERVILÁG
• Géczi Zoltán: Flash-köztársaság Animáció a neten
• Berta László: Macromedia Flash
• Sebő Ferenc: Kíméld az ajtófélfát Magyar net-animáció
• Varró Attila: Digitális paletta CGI és fantasztikum

• Gelencsér Gábor: Beszédes csend Bergman Trilógiája
• Kúnos László: Bergman estéje Sarabande
MAGYAR FILM
• Szlanárs Emese: Ugrás az ismeretlenbe Beszélgetés
• Pápai Zsolt: Tűzkeresztelő A restaurált Ludas Matyi
KÖNYV
• Zalán Vince: Képkrónika Sára Sándor, a fotográfus
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Egy alvezér gyermekkora Che Guevara – A motoros naplója
• Kolozsi László: Van másik Világszám
• Vaskó Péter: Szabadság, szerelem Nyócker
• Lajta Gábor: Nun vagy Sin Csoda Krakkóban
• Szőnyei Tamás: Ajvé Yiddish Blues
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Könyörtelenek
• Nevelős Zoltán: Ördögűző – A kezdet
• Köves Gábor: Young Adam
• Kis Anna: Kóristák
• Vaskó Péter: Zuhanás a csöndbe
• Kolozsi László: A pityergő teve története
• Hideg János: Sírhely kilátással
• Pápai Zsolt: Kidobós
• Csillag Márton: Orion űrhajó – A visszatérés

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Sabrina

Hamupipőke flörtje a melodrámával

Pápai Zsolt

Billy Wilder látszólag felszínes tündérmeséje valójában elmés műfajjáték, amelyből nem hiányzik a társadalomkritika sem.

 

Billy Wilder a negyvenes évek derekán, az ötvenes évek elején készült munkáival tempót diktált és irányt mutatott Hollywoodnak, tabutémák sorát vitte filmre, és fittyet hányva korának erkölcscsőszeire, nem átallotta premier plánban a társadalmat gyötrő fekélyeket. Az átlagpolgár lelkében élősködő, gyilkolásra kísértő démon természetéről szóló tanulmány (Kettős kárigény), az alkoholizmus testet-lelket megnyomorító hatásáról értekező dráma (Férfiszenvedély), a hollywoodi álomipar analízisét elvégző, éjfekete fabula (Alkony sugárút), a média agresszív működésének sötét tónusú rajzát kínáló nagyesszé (A nagy karnevál) vagy a mccarthyzmus boszorkányüldözéseinek maró kritikáját nyújtó szomorújáték (A 17-es fogolytábor) mind olyan mű volt, mellyel a direktor messze lekörözte kortársait. Sabrina című mozijáig Wilder inkább diktálta a trendet, mintsem követte azt, ezért okozott sokak számára meglepetést, amikor takaros tündérmesébe fogott az apja multimilliomos munkaadójának fiatalabb fiába reménytelenül szerelmes, ám állhatatossága okán idővel mégis révbe – és felnőtté – érő bakfisról.

A Sabrina jól érzékelhetően az Audrey Hepburn személye iránt a színésznő első hollywoodi mutatkozása (Római vakáció) után támadt rendkívüli rajongást igyekezett kiaknázni, ugyanakkor – mint az a DVD-hez kizárólagos extraként csatolt kurta, tízperces dokumentumfilmből is kiderül – egyéb tényezőknek is szerepe volt abban, hogy a rendező elvállalta a produkciót. A Samuel Taylor színdarabja alapján készült film a felszínen afféle modern Hamupipőke-átirat, a mélyben azonban elmés műfajjáték, kísérlet a háromszög-felálláson alapuló klasszikus melodráma két alaptípusának összeházasítására. Ezen melodráma-szubzsánerek – melyek leginkább abban különböznek egymástól, hogy a középpontban álló nő az érte epekedő két férfi közül a fiatalabb vagy az idősebb közeledését fogadja-e szívesebben – itt sajátos egységben jelennek meg: a történet fokról-fokra eltérül eredetileg kijelölt irányától, hogy a dramaturgia aranymetszési pontján, körülbelül a játékidő második harmada táján finoman átlépjen az egyik alműfajból a másikba. Noha nem megy minden zökkenő nélkül a művelet elvégzése a szubtilis mozdulatokkal dolgozó, és a mesedramaturgia számos eszközét felhasználó direktornak, az eredmény mégis imponáló. A változások motorja az Audrey Hepburn által maximálisan hitelesített címszereplő jellemfejlődése, azaz nagykorúvá érése, amellyel párhuzamosan a film háromszög-alakzatának másik két tagja is metamorfózison megy át.

A Sabrina nem csupán a melodráma-zsáner sajátos értelmezése miatt több hétköznapi tündérmesénél. Köztudott, hogy Wildernek nincs munkája, melyben ne érvényesülne valamelyest kritikai attitűdje. A habkönnyű és rózsaszínű Sabrina sem kivétel e tekintetben, még ha a rendező ezúttal nem is ás mélyre, csupán karcolja a felszínt: helyenként nagyvonalúan flörtöl a Hays-kódexnek az erotika akár csak utalások formájában való megjelenítését tiltó cikkelyeivel, és a történet egyes pontjain a szatírával is kacérkodik, amikor néhány pazar oldalvágást oszt ki a mondén társasági élet karikírozottan ábrázolt képviselőinek.

A film nem csupán szemléletében, de megformálásának módjában sem tér el jelentősen az oeuvre más darabjaitól, mivel alapos leltárát adja a hagyományosan Wilder nevéhez köthető narratív eszközöknek, és igazolja, hogy cselekménybonyolítás és színészvezetés frontján a mai napig kevés komoly vetélytársa akad a rendezőnek. A holtjátékot alig engedő elbeszélés elemei hézagok nélkül illeszkednek egymáshoz, továbbá a direktor munkáira oly jellemző erőteljes és a történet miliőjét mindössze néhány filmkockával felvázoló nyitószcéna éppúgy megtalálható a filmben, mint a figurák jellemzésének egyik pillérét képező, szikrázó párbeszédek. A Sabrina leginkább ezen erényei miatt meggyőző darab, még ha az igaz és tiszta szenvedély titka rejtve is marad benne.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2051