KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/január
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : A Filmvilág pályázata Eredményhirdetés
ANIMÁCIÓ
• Hirsch Tibor: Kellesz! Disney gyermekei
• Csillag Márton: Rajzold újra, gép! Animáció új dimenzióban

• Varró Attila: A Hatlövetű jegyében Film noir: menekülő szerelmesek
• Kolozsi László: Szabadság, szerepek Bolond Pierrot
• Stőhr Lóránt: Ködlovagok A miskolci bonniésklájd
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Köves Gábor: Kék bársonyos forradalom Jarmuschtól Tarantinóig
• Schreiber András: Fekete sereg A blaxploitation története
• Strausz László: A bőrszín ára Blaxploitation: a fekete gazdaság
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Intés a túlpartról Beszélgetés Szaladják Istvánnal
• Szaladják István: Bíbortekercs Filmnovella

• Kubiszyn Viktor: Szellem a rendszerben Kiyoshi Kurosawa
• N. N.: Kiyoshi Kurosawa
KÖNYV
• Kelecsényi László: Amerikából jött 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz
KRITIKA
• Hungler Tímea: No man est omen Állítsátok meg Terézanyut!
• Kolozsi László: Esztrád nélkül Zsiguli
• Takács Ferenc: A hasznos és a szép Vera Drake
• Vágvölgyi B. András: Utánuk a Kánaán A bőség földje
• Bori Erzsébet: Balkáni vér Az élet egy csoda
• Muhi Klára: Dogma-duellum Öt akadály

• Kubiszyn Viktor: Fékezett habzás Reklámzabálók éjszakája
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: A kilencedik nap
• Pápai Zsolt: Luther
• Strausz László: Nagy Sándor, a hódító
• Mátyás Péter: Véget vetni minden háborúnak
• Kovács Marcell: Tapló télapó
• Csillag Márton: Özönvíz
• Ádám Péter: 80 nap alatt a föld körül

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Vincze Teréz: Szerző a tükörben

Irány Irán

Kelecsényi László

A Metropolis Könyvtár első kötete a szerzőiség és az önreflexió kérdéskörét elemzi.

Lehetséges-e még filmművészet manapság? Egyáltalán: mit tartunk filmművészetnek? Ha behúzódunk az ún. nagykorú filmművészet védősáncaiba, arról, amiket ma pergetnek a fogyatkozó számú vetítőhelyeken, csak nagyon rossz véleményünk lehet. Egyesek már „kiskorú filmről” beszélnek, hogy a mozizás visszasüllyedt oda, ahonnét indult, a vásári szórakoztatás ingoványába, csak éppen ezt a folyamatot már nem a filmszínházak nagytermében, hanem különféle kisebb-nagyobb képernyőkön – biznisz-tévéktől a fél- vagy nem legális letöltésekig – kísérhetjük figyelemmel.

Minerva baglya az alkony beálltával kezdi meg röptét – a tudós közelítés csak akkor érvényes, ha megfelelő tapasztalat áll rendelkezésre most éppen a szerzőiség és az önreflexió kérdéskörében. Vincze Teréz az ELTE Filmtudományi Tanszékének tanára 2009-ben megvédett PhD értekezését tette közzé a Metropolis Könyvtár leendő sorozatának első kötetében.

Tudomány ez a javából! Olyan elemző és gazdagon adatoló kutatás, amelyben a hazai filmtudományosság – talán az egy szem Király Jenőt kivéve – mindig is hiányt szenvedett. Persze Vincze Teréznek megvoltak a mesterei, legelsősorban a magyar szerzők közül általa legtöbbet idézett Kovács András Bálint, aki szintén nem keveset tett azért, hogy legyen hazai filmtudomány.

Kísértet járja be e kötet első felét, a szerzők kísértete. Meglehet, egyetlen szellemalak az egész, aki/amely a Nyolc és fél, az Amerikai éjszaka, a Nagyítás, a Persona, a Kairó bíbor rózsája alkotóit megszállta, amikor maguk illetve a médiumuk felé fordították a kamerát. Vincze Teréz könyvének ők csak a protagonistái, akik elkezdtek valamit, ami a médiumban korábban is benne rejlett. A szerző ugyanis arra ébreszt rá minket olvasókat, hogy még a legegyszerűbb képi dokumentálási szándékban is benne van a reflexivitás. Dziga Vertovnál például meglehetősen látványosan, de Kiarostami kedvenc példájánál maradva szunnyadó módon is. Ha egy bika szarvára kötnek egy kamerát – mondja az iráni mester –, és szabadon eresztik egy napra, még így is ott van az eredményben a reflexivitás, mert mi választunk helyszínt és optikát, s nem a bika.

Az iráni film jeleseinek (Kiarostami, Panahi, Makhmalbaf) önreflexivitása messze túlhaladja az európai nagy nemzedék hasonló kezdeményeit. Truffaut cicája a Bársonyos bőr reggeliző tálcán lakmározó cirmosa az Amerikai éjszakában visszatér a stábba, hogy megtudjuk, milyen lehetetlen módon készülhetett el a korábbi jelenet. Panahi 1997-es Tükör című filmjében az amatőr szereplő kislány lázad fel, s hagyja el a stábot. Persze ekkor sem lesz egészen szabad, mert a mikrofon még rajta marad és a forgatócsoport követni tudja távolból a kamerával. Hol van akkor a közvetlen valóság és a fikció határa? (Ha már azt a lehetőséget teljesen figyelmen kívül hagyjuk, hogy a lázadás és a stáb elhagyása is fikció, a történetvezetés rejtett része.) A valóság és a fikció szétszálazhatatlanul egybefonódik: mintegy tükörlabirintusban járunk. Sosem a valóságot látjuk, csak újabb és újabb strukturált rétegeit. Ebből a konfliktushelyzetből egyetlen kiút kínálkozik: a félig kész, a befejezetlen film, amely százféle lehetőséget ad az értelmezésekre. A rendező akár el is tűnhet – nagy vonalakban ez Kiarostami szinte egész életművének tanulsága. A Tíz című alkotásának forgatása közben el is tűnt a színről, miután útjára indította a felvételt.

Európába visszatérve Michael Haneke munkáiban, különösen a Rejtély című darabban találja meg a szerző az önreflexivitás legszebb példáját. Erről a filmről akár egy egész kis kötetet össze lehetne írni. Kovács András Bálint majdnem meg is tette: egy több mint negyven oldalas tanulmányt tett közé Mozgóképelemzés című művében. Ez mit sem von le Vincze Teréz érdemeiből. Ha egyetlen bővített mondatban kellene összegezni könyvének tanulságát, túl a filmtörténeti szituációk, az európai és az ázsiai filmstruktúrák különbözőségein, azt kellene közölnünk az efféle, elméleti kutatások iránt közömbös olvasókkal: a kamera lehetőségei olyan új alkotói pozíciókat tártak fel a szerzők előtt, amelyet korábban nem használtak, mert talán nem is tudtak róla.

 

Vincze Teréz: Szerző a tükörben. Szerzőiség és önreflexió a filmművészetben. Kijárat Kiadó, 2013


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/10 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11551