KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/január
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : A Filmvilág pályázata Eredményhirdetés
ANIMÁCIÓ
• Hirsch Tibor: Kellesz! Disney gyermekei
• Csillag Márton: Rajzold újra, gép! Animáció új dimenzióban

• Varró Attila: A Hatlövetű jegyében Film noir: menekülő szerelmesek
• Kolozsi László: Szabadság, szerepek Bolond Pierrot
• Stőhr Lóránt: Ködlovagok A miskolci bonniésklájd
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Köves Gábor: Kék bársonyos forradalom Jarmuschtól Tarantinóig
• Schreiber András: Fekete sereg A blaxploitation története
• Strausz László: A bőrszín ára Blaxploitation: a fekete gazdaság
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Intés a túlpartról Beszélgetés Szaladják Istvánnal
• Szaladják István: Bíbortekercs Filmnovella

• Kubiszyn Viktor: Szellem a rendszerben Kiyoshi Kurosawa
• N. N.: Kiyoshi Kurosawa
KÖNYV
• Kelecsényi László: Amerikából jött 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz
KRITIKA
• Hungler Tímea: No man est omen Állítsátok meg Terézanyut!
• Kolozsi László: Esztrád nélkül Zsiguli
• Takács Ferenc: A hasznos és a szép Vera Drake
• Vágvölgyi B. András: Utánuk a Kánaán A bőség földje
• Bori Erzsébet: Balkáni vér Az élet egy csoda
• Muhi Klára: Dogma-duellum Öt akadály

• Kubiszyn Viktor: Fékezett habzás Reklámzabálók éjszakája
LÁTTUK MÉG
• Korcsog Balázs: A kilencedik nap
• Pápai Zsolt: Luther
• Strausz László: Nagy Sándor, a hódító
• Mátyás Péter: Véget vetni minden háborúnak
• Kovács Marcell: Tapló télapó
• Csillag Márton: Özönvíz
• Ádám Péter: 80 nap alatt a föld körül

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Berlin Calling

Varró Attila

Berlin Calling – német, 2008. Rendezte és írta: Hannes Stöhr. Kép: Andreas Doub. Zene: Paul Kalkbrenner. Szereplők: Paul Kalkbrenner (Ickarus), Rita Lengyel (Mathilde), Corinna Harfouch (Prof. Paul), Araba Walton (Corinna), Peter Schneider (Crystal Pete). Gyártó: Sabotage Films / Stoehrfilm. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 100 perc.

 

Ismerve a művészfilmek érthető vonzalmát a művészhősökhöz (nyíltan önreflektív rendező-figuráktól egészen a hasbeszélő bábjátékosokig), valamint a kortárs mozi látványos érdeklődését a party/klub-szcéna iránt, nehezen magyarázható, miért készül oly kevés számottevő játékfilm az ezredforduló talán legautentikusabb és legfelkapottabb alkotóművészét jelenő disc-jockey-ről. A DJ-film 2004-es röpke fellángolása (Nesze neked Pete Tong, Hey DJ, Mix) óta várja a maga Vörös cipellőkjét, amely végre definiálná vonásait, szilárd motívumkészletet és narratív sémát adna, hogy azután felzárkózhasson a bohócokra, balerinákra és más bohémekre épült szubzsánerek gárdájához.

Úgy tűnik, az idáig karcos városfilmeket (Berlin Németországban, Egy nap Európában) jegyző német rendező, Hannes Stöhr tavalyi munkája megtette a rég várt első lépést a műfaji szamárlétrán. A Berlin Calling író-rendezője egyrészt kikristályosítja a 2004-es elődökből a legcsábítóbb motívumokat (szex és drog és elektronikus zene), plusz lepárolja a legtisztább alapkonfliktust (míg a Hey DJ-ben az alkoholbetegség, a Pete Tongban pedig a süketség, ezúttal a drogfüggőség folytán kialakult pszichózis eluralkodása gátolja meg a főhőst alkotói kiteljesedésében, hogy aztán felülkerekedve a kóron eljusson a megérdemelt siker fináléjáig), majd szépen felüti a művészportréknál elengedhetetlen közhelyekkel a „meg nem értett zseni” szenvedéseitől a szimbolikus hősnéven át (DJ Ickarus) egészen a didaktikus „lázadás az elmeosztályon”-jelenetig. A legfontosabb összetevő azonban, ami Stöhr filmjét egy majdani műfaj alapkövévé teheti, a főszerepre kiválasztott Paul Kalkbrenner lemezlovas személye, aki nem csupán magabiztos zenei tudását adja a film lehengerlő soundtrackjéhez, de egyszerű, természetes játékával hibátlanul és hitelesen viszi végig az egyébként irritálóan sematikusra megírt művészfigurát az összes kötelező fordulaton. Márpedig, mint azt oly sok klasszikus példából tudjuk, ripacsot kizárólag az igazi színészek képesek jól játszani.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/04 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9744