KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/február
KRÓNIKA
• Andor Tamás: Makay Árpád filmoperatőr Élt 93 évet

• Bikácsy Gergely: Kés, villa, olló Hitchcock, a sorozatgyilkos
• Varró Attila: Rövid éjszaka Hitchcock utolsó filmterve
• Pápai Zsolt: Alfred Hitchcock Experimenta A kísérleti filmes Hitchcock
• N. N.: Hitchcock DVD-n
• Varga Zoltán: Megszállottak Hitchcock és Buñuel
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Magyar zsáner Film és közönsége
• Schreiber András: Független borzongások Magyar amatőrhorror
• Hungler Tímea: Inkább megyek pingpongozni Beszélgetés Dyga Zsomborral
• Horeczky Krisztina: A szavak butábbak, mint a képek Beszélgetés Mispál Attilával

• Kubiszyn Viktor: Tarantino kutyaszorítóban A hongkongi kapcsolat
• Kovács Marcell: Tökéletes másolat Tarantino-variációk
• Csillag Márton: Tisztelgés a csomagtartóból Vágvölgyi B. András: Tarantino mozija
• Földényi F. László: A Führer inasai A bukás – Hitler utolsó napjai
• Mersich Gábor: A képregény-rajzoló szerződése Maus
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Koreai vendetta Oldboy
• Zoltán Gábor: Hideg törökfürdő Messze
• Csala Károly: Képtájak Rendhagyó párizsi leltár
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Ray
• Kolozsi László: Állomásfőnök
• Varga Zoltán: Válótársak
• Köves Gábor: Közelebb!
• Vaskó Péter: A tűzből nincs kiút
• Köves Gábor: A nemzet aranya
• Mátyás Péter: Alfie

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A világ második legjobb gitárosa

Gervai András

 

Megint a régi recept: Woody Allen ezúttal is jól ismert témáit – sémáit –, motívumait veszi elő és variálja. Ismét keveri a fiktív dokumentumfilm és a játékfilm elemeit, s töredezett történetét újra egyik kedvenc korszakába, a harmincas évekbe helyezi. Ezúttal is férfi és nő kapcsolata, együttélése, a szexuális vonzalom természetrajza izgatja, de ez az alapprobléma kiegészül annak játékos vizsgálatával, hogy összeegyeztethető-e polgár és művész életformája, gondolkodásmódja, mik a művész önmegvalósításának lehetőségei és korlátai, s mindennek mi az ára.

Allen olyan hőst választ Emmet Ray, a világ második legjobb – valójában sohasem élt – gitárművésze személyében, aki legtöbb eddigi teretményétől eltérően nem szorongó, különféle komplexusokban szendvedő figura, hanem meglehetősen gátlástalan lény, túlfejlett egóval, „nekem mindent szabad”-attitűddel. A jellemében, gátlástalanságában kicsit Agyament Harryre, külsőleg Nyikita Mihalkovra, beszédkészségét illetően Fábry Sándorra hajazó nyalka, nőfaló, kedves link sorsát Allen meglepő módon még erkölcsi tanulsággal is megfejeli. Hősünk rádöbben drámai vétségére: csúnyán otthagyott kedvese, a némaságában, együgyű mosolyával sokban Fellini Gelsominájára emlékeztető Hattie volt az igazi. Sean Penn hiába alakítja parádésan Emmetet, s hiába ruházza fel őt Allen különös tulajdonságokkal – kedvenc foglalatossága a patkányokra lövöldözés, illetve a vonatok bámulása –, személyisége érdektelen marad. Mindazt, ami vele és körülötte történik, a hullámzó színvonalú, jobb, rosszabb epizódokat, anekdotákat, az ál-dokumentumfilmes interjúkat fokozódó unalommal nézzük. Allen – korábbi műveihez képest, de önmagában is – nem tudott újat, eredetit mondani.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/12 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3154