KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/február
KRÓNIKA
• Andor Tamás: Makay Árpád filmoperatőr Élt 93 évet

• Bikácsy Gergely: Kés, villa, olló Hitchcock, a sorozatgyilkos
• Varró Attila: Rövid éjszaka Hitchcock utolsó filmterve
• Pápai Zsolt: Alfred Hitchcock Experimenta A kísérleti filmes Hitchcock
• N. N.: Hitchcock DVD-n
• Varga Zoltán: Megszállottak Hitchcock és Buñuel
MAGYAR MŰHELY
• Stőhr Lóránt: Magyar zsáner Film és közönsége
• Schreiber András: Független borzongások Magyar amatőrhorror
• Hungler Tímea: Inkább megyek pingpongozni Beszélgetés Dyga Zsomborral
• Horeczky Krisztina: A szavak butábbak, mint a képek Beszélgetés Mispál Attilával

• Kubiszyn Viktor: Tarantino kutyaszorítóban A hongkongi kapcsolat
• Kovács Marcell: Tökéletes másolat Tarantino-variációk
• Csillag Márton: Tisztelgés a csomagtartóból Vágvölgyi B. András: Tarantino mozija
• Földényi F. László: A Führer inasai A bukás – Hitler utolsó napjai
• Mersich Gábor: A képregény-rajzoló szerződése Maus
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Koreai vendetta Oldboy
• Zoltán Gábor: Hideg törökfürdő Messze
• Csala Károly: Képtájak Rendhagyó párizsi leltár
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Ray
• Kolozsi László: Állomásfőnök
• Varga Zoltán: Válótársak
• Köves Gábor: Közelebb!
• Vaskó Péter: A tűzből nincs kiút
• Köves Gábor: A nemzet aranya
• Mátyás Péter: Alfie

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Pokolba taszítva

Csillag Márton

Drag me to Hell – amerikai, 2009. Rendezte: Sam Raimi. Írta: Sam Raimi és Ivan Raimi. Kép: Peter Deming. Zene: Christopher Young. Szereplők: Alison Lohman (Christine), Justin Long (Clay), Lorna Raver (Mrs. Ganush), David Paymer (Mr. Jacks), Dileep Rao (Rham Jas). Gyártó: Buckaroo / Ghost House / Mandate. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 99 perc.

 

Válság idejében kis pénzből kell jó filmet forgatni, méghozzá olyan témában, mely az – evilági és túlvilági – élet nagy kérdéseit a mindennapok praktikus kis bosszúságaival ötvözi. A karrierjét jó negyed évszázada egy olcsó és ötletes horrorral (Evil Dead) kezdő Sam Raimi az évezred elején a szuperképességekkel rendelkező, mégis erkölcsi- és identitásproblémákkal küszködő kisember mítoszát támasztotta fel Pókember-trilógiájával, most azonban egy évtizedes filmtervét vette elő, hogy megmutassa: egy egyszerű esendő pályakezdő is elementáris – és pokoli – problémákkal szembesülhet.

A Pokolba taszítva hősnője közönséges banktisztviselő, aki alulról csodálja a ranglétra magasba emelő fokait, és nem is sejti, hogy szürke kis életét micsoda veszélybe sodorhatja egy döntés, mely az üzleti világ normái szerint logikus ugyan, de a következményeit elszenvedő kisember számára végzetes lehet. Történik ugyanis, hogy Christine Brown (Alison Lohman) a banki előmenetel reményében nem ítél meg további hitelt egy öregasszonynak, mire az zengzetes magyar(!) szitokszavak közepette elátkozza őt, és rászabadít egy termetes rontást, ami három nap iszonyatos szenvedés után a pokol tüzére küldheti a lányt. Raimi és öccse, a társforgatókönyvíró Ivan tankönyvi egyszerűségű dramaturgiával és szinte gyermeteg végső csavarral meséli el Christine balsorsának lefolyását, a Pokolba taszítva mégis kimagaslik az utóbbi évtized folytatás-füzérekben termő tinihorrorjai és 3D-parafilmjei közül, mert egyszerű, de pontos eszközökkel (a Mullholland Drive operatőre és a Pókember-filmek vágója a garancia erre) és kellő humorral dolgozik.

A latin-amerikai, balkáni és USA-misztikát (értsd: karrier-vallás) ötvöző történet látszólagos egyfedelűsége ellenére is a létezés és a művészet (esetünkben: munkahelyi előmenetel) miértjét kutató nagy hollywoodi filmekre emlékeztet, és közben olyan erővel csap a széksorokban ülők közé, hogy a nézők azt sem tudják, a vacogástól vagy a kacagástól reszkessenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/07 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9816