KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Mediawave ’2005

• Horeczky Krisztina: Retró, posztmodern, high-tech Fiatal operatőrök Budapestről
• Kubiszyn Viktor: Virtuálváros Budapest és a fiatal film
MAGYAR MŰHELY
• Reményi József Tamás: Valamit kezdeni Sorstalanság
• Muhi Klára: Párbeszéd és svédcsavar Herskó János filmjei
• Fésős András: Aczéltelefonok Beszélgetés Herskó Jánossal

• Köves Gábor: Hollywood ostora Howard Hughes csodálatos élete
• Schubert Gusztáv: Legek ura Aviátor
• Kolozsi László: Bűnbeesés után Japrisot mozija
• Juhász Balázs: Silencio Lynch-hangulat
• Bori Erzsébet: Kinézni a fejünkből Verzió emberjogi fesztivál
• Bán Zoltán András: Éles fény Susan Sontag: A szenvedés képei
TELEVÍZÓ
• Vaskó Péter: A tárgyak cirkusza Széljegyzetek a reklámkultúrához
ANIMÁCIÓ
• Csillag Márton: Priit és most AniFest 2.
• Kemény György: Józsefvárosi távlatok Nyócker-stíl
KRITIKA
• Báron György: Nyáron, görögbe Csudafilm
• Kolozsi László: Matracsír Belső tenger
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Utolsó élet az univerzumban
• Bori Erzsébet: Bűnök
• Vincze Teréz: A kis virtuóz
• Kárpáti György: Fűrész
• Kolozsi László: Anya és a szerelem
• Csantavéri Júlia: Éjfél után
• Kolozsi László: Egy hulla, egy falafel és a többiek
• Csillag Márton: A por
• Ardai Zoltán: Kerülőutak
• Teszár Dávid: Átok

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Sok hűhó semmiért

Shakespeare-piknik

Molnár Gál Péter

Sok hűhót csapnak Angliában Kenneth Branagh körül. Ha ala posabban megnézzük: tényleg hasonlít Laurence Olivier-re. Az arca. Branagh egészen fiatalon elérte, hogy Olivier utódának nevezzék. Eljátssza Sir Laurence Shakespeare-jeit. Újrafilmesíti az V. Henriket. Branagh még nem érte el a harmincat, máris megjelentette emlékiratait. A nagyhírű színész-rendezőt Pesten is láthattuk. A walesi herceg védnöksége alatt álló Renaissance Theatre Company 1990 májusában vendégszerepelt a Vígben. Egyazon díszletben Branagh megrendezte a Lear király és a Szentivánéji álom című Shakespeare darabokat. A megnyitó estén az erkély jobb oldali páholyában Diána hercegné és Károly trónörökös. Ők az előadás végéig páholyukban maradtak, a közönség jócskán szökdösött a vidéki előadástól.

Branagh úrtól moziban most a Sok hűhó semmiért című vígjáték megfilmesítése látható. Ő maga adja Benedeket, a belé perlekedőn szerelmes Beatricét pedig a rendező felesége.

Olyan a film, mintha a Renaissance Theatre Company piknikre ment volna kirándulni, és hogy elüssék a szép nyári napot, a szabadban eléadták volna betanult műsordarabjukat, s valaki a beszeszeltek közül kamerát kapva kezébe megörökítené a művet kedvelő játszókat. Sok hűhót nem csinálnak a kamera körül: aki beszél, középre áil, a tablók szimmetrikusan megkomponáltak, fókuszban a főszereplőkkel: Ehhez hasonlóan egyszer volt életemben szerencsém: Szendrő József Szegeden megrendezte a Rómeó és Júliát (1961) Mécs Károly és Papp Éva címszereplésével, vidéki színészi tapasztalatainak gazdag birtokában olymódon, hogy előzékenyen előre engedte a rivaldához a szöveges szereplőket. Nem bajlódott sokat beállításokkal, kifejező képekkel, színpadi kompozícióval: aki verset mondott, a súgólyuk elé állhatott a figyelem szempontjából legelőnyösebb pontra, azután helyet engedett a következő szólónak; így néha kis drámai tülekedés támadt a súgólyuk előtti kitüntetett talpalatnyi földön. Hogy mindenkinek kedvére tegyen, a színész-rendező egyenlő arányban bocsájtotta az óhajtott középre a társulatot.

Kenneth Branagh hasonló nyájassággal előzékenykedik pályatársaival, akiket nem bársonyoztat shakespeare-ileg: vászonba húzatja őket, hogy egy nyaralóhelyi erzsébetkorit hozzon össze. A teljes renaissance életvágy jelzésére dús asztalok és a tus alatt levetkezett szereplők láthatóak. A vígjátékot napfényben fürdőzve játszatja, a játszókat egy dokumentum-operatőr száraz tekintetével rögzíti szalagra. Felhőtlen környezet, zavartalan vendégség, holott az aragóniai herceg tusakodó csatából érkezik kíséretével Messinába, kipihenni a háborúskodást, s bár a több szálon futó cselekmény leghangsúlyosabbja két szerelmespár cseleit és félreértéseit tükrözi, ott ólálkodik a halál valamennyiük cselében és csókjában. Irigység, ármánykodó tőrvetések, csalás és trónbitorló szándék övezi a mesét, a clownok – akik a filmben tévé-realizmussal ábrázolt alsóbb rendbéliek – fontoskodásai a polgárőrség biztonsági rendszerét teszik nevetségessé.

Branagh filmje nem takarékoskodik a shakespeare-i versekkel. A darab minden sorát elmondják a kamerának fordulva.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/02 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1051