KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Mediawave ’2005

• Horeczky Krisztina: Retró, posztmodern, high-tech Fiatal operatőrök Budapestről
• Kubiszyn Viktor: Virtuálváros Budapest és a fiatal film
MAGYAR MŰHELY
• Reményi József Tamás: Valamit kezdeni Sorstalanság
• Muhi Klára: Párbeszéd és svédcsavar Herskó János filmjei
• Fésős András: Aczéltelefonok Beszélgetés Herskó Jánossal

• Köves Gábor: Hollywood ostora Howard Hughes csodálatos élete
• Schubert Gusztáv: Legek ura Aviátor
• Kolozsi László: Bűnbeesés után Japrisot mozija
• Juhász Balázs: Silencio Lynch-hangulat
• Bori Erzsébet: Kinézni a fejünkből Verzió emberjogi fesztivál
• Bán Zoltán András: Éles fény Susan Sontag: A szenvedés képei
TELEVÍZÓ
• Vaskó Péter: A tárgyak cirkusza Széljegyzetek a reklámkultúrához
ANIMÁCIÓ
• Csillag Márton: Priit és most AniFest 2.
• Kemény György: Józsefvárosi távlatok Nyócker-stíl
KRITIKA
• Báron György: Nyáron, görögbe Csudafilm
• Kolozsi László: Matracsír Belső tenger
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Utolsó élet az univerzumban
• Bori Erzsébet: Bűnök
• Vincze Teréz: A kis virtuóz
• Kárpáti György: Fűrész
• Kolozsi László: Anya és a szerelem
• Csantavéri Júlia: Éjfél után
• Kolozsi László: Egy hulla, egy falafel és a többiek
• Csillag Márton: A por
• Ardai Zoltán: Kerülőutak
• Teszár Dávid: Átok

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ház a Kísértet-hegyen

Varró Attila

 

Az Eisenhower-éra kifulladását hozó 1958-as év az amerikai gótika kísértetház-szubzsánerének tündöklő esztendeje volt, amelynek egét egy ikercsillag fénye ragyogta be: Shirley Jackson San Francisco-i írónő papírra vetette Haunting of te Hill House című kitűnő horror-regényét, William Castle peremhollywoodi rémrendező-producer pedig a matiné-közönség nagy örömére bemutatta a kétes értékű pályafutásának egyik csúcspontját jelentő House on the Haunted Hillt. A két alapművet nemcsak a műfaj, a téma és gyanúsan összecsengő címük rokonítja egymással: negyven évvel később gyakorlatilag egyszerre porolták le őket a stúdiórendszer anyagbeszerzői, hogy a digitális effekt-virtuózok egy újabb játszótéren is kipróbálhassák tudásukat. Jan de Bont CGI-bolhacirkusza, az Átok csupán tűnő árnyéka lett Jackson klausztrofób klasszikusának, amelyből Robert Wise pixeldémonok nélkül is szokatlanul nyomasztó, eredeti filmverziót forgatott még 1964-ben, szóval duplán kár volt a visszatapsolásért. A zsáner iránt sokkal fogékonyabb William Malone, aki inaséveit a Mesék a kriptából tévésorozatnál töltötte, eddigi mozifilm-pályaképét pedig főként az Alien-sztori változatos verziói alkotják (Scared to Death, Creature), szerencsére több invencióval és háttérismerettel vágott neki a Castle-remake-nek, és a hajmeresztő kompjutertrükkökkel szemben inkább az ódivatú borzongatás módszereit részesítette előnyben.

Az új változat kontúrjaiban híven követi az eredeti forgatókönyvet, csupán a méretek változnak: Castle elhagyatott szellemtanyájából Malone-nál zord kőszirten magasodó kihalt elmegyógyintézet lesz, ahol néhány legyilkolt rokon-lélek helyett kegyetlen emberkísérletek áldozatainak bosszúszomjas kísértetei lesnek az egyéjszakás túlélőtúra résztvevőire, akik jutalma tízezer dollárról kerek egymillióra gyarapodott. Bár a szereplők többsége a tinihorror-szabványt követi, a két főhős bőven kárpótolja a nézőt: Geoffrey Rush könnyed, szellemes Vincent Price-játéka láttán még Tim Burton is sírva fakadna a meghatottságtól („Ez a ház ÉL!”), Famke Janssen pedig biztos éremesélyes lenne a filmtörténet Fekete Özvegy-figurái közt megrendezett karizma-versenyen. Az érdemek tetemes része azonban mindenképp a rendezőé: míg Castle annak idején a közönségét lelkiismeretlenül manipuláló házigazdával azonosult (a vetítéseken például adott jelre egy foszforeszkáló óriáscsontváz repült át a nézők felett), Malone az alanyaiból szakavatott kézzel részeket kimetsző Wannacut („Vágnivágy”) doktor szerepét osztotta magára. A gátlástalan mennyiségben leforgatott jelenetek közül utólag remek érzékkel vágta ki a felesleges hajszákat, erőltetett humoros közjátékokat, sőt a drága digitális effektek jelentős hányadát is. A boncasztalon maradt végeredmény egy önfeledt videoklip-gore hibrid, ideális éjszakai kikapcsolódás így Halloween idején.

Amelynek végén új nap virrad az óceánból Hollywoodra.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3156