KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Mediawave ’2005

• Horeczky Krisztina: Retró, posztmodern, high-tech Fiatal operatőrök Budapestről
• Kubiszyn Viktor: Virtuálváros Budapest és a fiatal film
MAGYAR MŰHELY
• Reményi József Tamás: Valamit kezdeni Sorstalanság
• Muhi Klára: Párbeszéd és svédcsavar Herskó János filmjei
• Fésős András: Aczéltelefonok Beszélgetés Herskó Jánossal

• Köves Gábor: Hollywood ostora Howard Hughes csodálatos élete
• Schubert Gusztáv: Legek ura Aviátor
• Kolozsi László: Bűnbeesés után Japrisot mozija
• Juhász Balázs: Silencio Lynch-hangulat
• Bori Erzsébet: Kinézni a fejünkből Verzió emberjogi fesztivál
• Bán Zoltán András: Éles fény Susan Sontag: A szenvedés képei
TELEVÍZÓ
• Vaskó Péter: A tárgyak cirkusza Széljegyzetek a reklámkultúrához
ANIMÁCIÓ
• Csillag Márton: Priit és most AniFest 2.
• Kemény György: Józsefvárosi távlatok Nyócker-stíl
KRITIKA
• Báron György: Nyáron, görögbe Csudafilm
• Kolozsi László: Matracsír Belső tenger
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Utolsó élet az univerzumban
• Bori Erzsébet: Bűnök
• Vincze Teréz: A kis virtuóz
• Kárpáti György: Fűrész
• Kolozsi László: Anya és a szerelem
• Csantavéri Júlia: Éjfél után
• Kolozsi László: Egy hulla, egy falafel és a többiek
• Csillag Márton: A por
• Ardai Zoltán: Kerülőutak
• Teszár Dávid: Átok

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kék lagúna

Szalai Anna Mária

Hogy milyen film A kék lagúna? Nem történelmi és nem természetfilm, nem ifjúsági és nem mesefilm, hanem giccs, a szó legnemtelenebb értelmében. Eltorzított Robinson-történet, amelynek ezúttal két gyermek a hőse, akik egy lakatlan szigetre vetődve a szemünk láttára cseperednek fel. Semmit nem értenek sem a fejlődésükből, sem egymásból, sem érzéseikből, sem indulataikból, hiszen híján vannak mindennemű élettapasztalatnak és felvilágosításnak. Így aztán az sem csoda, ha legnagyobb meglepetésükre gyerekük születik. Az már sokkal inkább meglepetés azonban, hogy így családdá ötvöződnek, méghozzá oly összetartóvá, hogy érezzük: ez a három ember ilyen fiatalon, ilyen erősen, és főleg ilyen bronzbarnán éli le majd életét, örökösen banánt és egyéb trópusi nyalánkságokat majszolva, kéz a kézben, nádkunyhóból tengerbe, tenger mélyéről nádkunyhóba andalogva, és a halál is csak együtt érheti őket. De nem éri, mert jön a közjátéknál is sokkal happybb end.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/01 46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7216


előző 1 következőúj komment

spectrum#1 dátum: 2007-09-01 09:26Válasz
Nem a film borzalmas, hanem ez a cikk... A szerző nyegle szavakkal csak találgat a film stílusát illetően, de a megoldás egyszerű: romantikus film. A 19. században játszódik a történet, a romantika korában, amikor még nem volt szexuális felvilágosítás, melyet ma a 6 éves gyermek a tévéből is megtanulhat, ha figyel picit... A filmben játszodó történet szerint a két gyermek /Emmeline és Richard/ egyedül nő fel egy szigeten, távol a világtól, távol mindentől. Csak kicsit bele kellett volna gondolnia Szalai Anna Máriának, hogy ő miként viselkedett volna mondjuk Emmeline helyében ? Tudatában lett volna-e mindannak, amit a teste és lelke érzékel a másik nem iránt, elzárva a külvilágtól ?
Fura dolog happy/bb/ endnek hívni a film zárójeleneteit, a csónakban hánykódó, meghalni készülő fiatal párt és a gyermeket... Ennél morbidabb jellemzést még nem olvastam... Véleményem szerint a film végkiteljesedése a zárójelenet, amikor a tengerészek felfedezik a csónakot, s az egyik matróz Richard apjának kérdésére ("Elaludtak ?"), így felel: "Nem, uram - csak alszanak..." Nyitva hagyja a film a történetet: tényleg csak elaludtak az álombogyótól ? S hogyan folytatódik az életük, ha felébrednek ? Vagy tényleg meghaltak ?
A filmben hangtalanul mindig ott suhan a látszólagos idill mellett a veszély, sugalva a drámai véget... Amikor Richard halászik, s megküzd a cápával a halért - vagy egy tengeri jelenetben, amikor a mélyben egy polip támad rá egy tengeri állatra - vagy a film alatt végigvonuló "dobolós emberektől" való félelem - vagy amikor Emmeline rálép a kőhalra, s lázas lesz...
Sokkal több ez a film a számomra, mint egy "nemtelen giccs". De aki felületesen nézi csak meg, s nem lát le a mélységébe, az úgy jár, mint a gyöngyhalász, aki nem merült elég mélyre ahhoz, hogy megtalálja a tenger sötétjében rejtőző igazgyöngyöt...