KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/április
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Kozák András (1943–2005)
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: A kecske szeme Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: A rövidfilm-rítus Kísérleti és kisjátékfilmek
• Bori Erzsébet: Ez van Dokumentumfilmek
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Beszélgetés Gazdag Gyulával
• N. N.: A 36. Magyar Filmszemle díjai

• Ardai Zoltán: Örök szobaszámok 2046
• Kriston László: Hongkongi tangó Beszélgetés Christopher Doyle-lal
• Varró Attila: Azonosítatlan holttestek Johnnie To
• N. N.: Johnnie To és a MilkyWay
• Ádám Péter: A Vichy-szindróma Francia amnézia
• Sándor Tibor: A kultúrfölény fogságában Trianon-dramaturgia
• Pápai Zsolt: Nagymagyar retro Velünk élő Trianon
• Hirsch Tibor: Nem oda Buda Budapest-szocio
• Erdélyi Eszter: Executio praecox Vertigo, férfi, nő
TELEVÍZÓ
• Tóth Dezső: Truman felett az ég A média és teremtményei
KRITIKA
• Kolozsi László: A szemétdomb Dallas Pashamende
• Stőhr Lóránt: Szerintük a világ Le a fejjel!
• Kubiszyn Viktor: Női kesztyű Millió dolláros bébi
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Intim vallomások
• Takács Ferenc: Kényszerszünet
• Vízer Balázs: Az operaház fantomja
• Kovács Marcell: A gépész
• Turcsányi Sándor: Schizo
• Köves Gábor: Csak lazán!
• Csillag Márton: Szürke, Merci
• Vajda Judit: Bonbon, a kutya
• Csillag Márton: A balszerencse áradása

• N. N.: KALAUZ

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A Morel fiú

Csigidicsá!

Vasák Benedek Balázs

Meskó Zsolt produceri vizsgamunkája noha rövidfilm, moziban is látható. Forgalmazás és marketing: jeles.

 

Ha van dolog, ami az utóbbi tíz évben brutálisan átalakította a közterek látványát, akkor – az óriásplakáton kívül – bizonyosan a szupermarket az. Kívül sivár, belül steril, csak az akciós áruk színes csokrai törik meg a gondolák rideg egyhangúságát; és az a különös, összetéveszthetetlen zsivaj, a pénztárgép-ciripelés, kocsizörgés és háttér-Vangelis elegye, mindehhez még a provincializmus bája – valóban méltó téma, mozgóképre kívánkozó motívum.

És a hipóillatú csarnokban, a hivalkodó árudömpingben még emberek is dolgoznak, bár mimikrijük tökéletes, hiszen legfontosabb feladatuk, hogy láthatatlanná váljanak, hogy – a hollywoodi filmekhez hasonlóan – eltüntessék önmaguk és a rendszer működését, hogy a vásárlók, elkeseredett gladiátor módjára egyedül maradjanak a vásárolnivalóval. Az önmagát eltüntető jelenlét: nem biztos, hogy éppen így tanítják a továbbképzéseken, de e kimondatlan szabály mozgatja a szupermarket kiszolgáló személyzetét.

Mindezeket a közhelygyanús dolgokat csak azért sorolom, hogy világossá váljon, milyen remek forgatókönyv-alapanyag lehet(ne) egy bevásárlóközpont. Ugyanis Xantus János új (és egyben Meskó Zsolt producer első) filmje, A Morel fiú éppen itt bukik meg: a forgatókönyvön. Mert ugyan az alapötlettel nincs semmi baj: nézzünk a kulisszák mögé, hogyan is működik egy szupermarket. Még a hangvételt is sikerült eltalálni: régi, szép hagyománya van e földön a groteszknek, Xantus sem veti meg, példa rá számos filmje, fogjunk hát egy csomó figurát a cseh újhullám vagy Szomjas filmjeiből, pakoljuk be őket egy high-tech díszletbe, fejeljük meg a dolgot egypár bizarr, sőt börleszkbe illő motívummal, adjunk hozzá egy kis érzelmet, aztán majd meglátjuk.

Szándékoltan ily sommás az előző mondat, éppen a forgatókönyv okán. Ugyanis az ezernyi ötlet, az önálló életre kelő gumikrokodiloktól a mosóport vadászó színésznő-tündéren át a Mozartra trancsírozó hentesig, szóval az ezernyi ötlet sehogyan sem akar összeállni egységes filmmé. Tipikus slapstick-hiba, az ötletemberek túlteljesítettek, de mindez egyszerűen nem fér be A Morel fiú harmincvalahány percébe. Így aztán nincs mód elsimítgatni a szálakat, megtartani a lendületet, a film meg-meglódul, meg-megzökken, hogy helyenként teljesen le is álljon.

Aztán a film (illetve még a forgatókönyv) hirtelen bucskázik egyet, etikai kérdéseket feszegető kamaradrámává alakul át, melynek természetesen semmiféle megoldása nincs, hacsak a végére helyezett szellemes szabadságszimbólumot – az égbe szálló gumikrokodilt – nem tartjuk annak. Ilyenformán a színészek sem képesek mit kezdeni a szerepekkel, hiába kérte fel Xantus és Meskó a legnagyobbakat: egyszerűen nincs terük kibontani a figurákat, hiszen maguknak a figuráknak sincs tere, oly laposak, mint Kamarás Iván életnagyságú vendégváró reklámfotója az egyik gondolasor elején.

A másik nagy probléma már kifejezetten képi: a miliő kérdése. Kétségkívül nagy kihívás egy szupermarket őrjítően tiszta, semmit el nem rejtő, szappanoperára emlékeztető világítási viszonyai közé szürrealisztikus elemeket, szereplőket, mozzanatokat helyezni. Xantus a fényviszonyok megváltoztatása helyett más módszerrel, az erőteljes fragmentálással, a hirtelen fel- és eltűnő, újra megjelenő, „képen kívülről” érkező szereplők alkalmazásával él. Sok apró, egymással kapcsolatban nem lévő töredékre, szegmensre szórja szét a teret, ami szerencsés megoldás, ám a fenti gondok miatt ez sem hatásos igazán.

Nehéz eldönteni, hogy kinek a filmje A Morel fiú: produceri vizsgafilmként készült, Meskó Zsolt a finanszírozáson kívül ötletgazdaként, társ-forgatókönyvíróként, dalszövegíróként is részt vállalt benne. Azt hiszem, inkább ő érzi magáénak a filmet, talán ennek köszönhető, hogy kissé túlvállalta magát, de a produceri munka ellen nem lehet kifogásunk: valóban professzionális módon vezette be a filmet a köztudatba. Arról már nem ő tehet, hogy egyes megátalkodott kritikusok szívesebben néznek egy másik közértes elsőfilmet: a Fekete Pétert.

Ja, és a címről: a legkedvesebb poénért érdemes végigülni a végefőcímet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/07 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4518