KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/április
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Kozák András (1943–2005)
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: A kecske szeme Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: A rövidfilm-rítus Kísérleti és kisjátékfilmek
• Bori Erzsébet: Ez van Dokumentumfilmek
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Beszélgetés Gazdag Gyulával
• N. N.: A 36. Magyar Filmszemle díjai

• Ardai Zoltán: Örök szobaszámok 2046
• Kriston László: Hongkongi tangó Beszélgetés Christopher Doyle-lal
• Varró Attila: Azonosítatlan holttestek Johnnie To
• N. N.: Johnnie To és a MilkyWay
• Ádám Péter: A Vichy-szindróma Francia amnézia
• Sándor Tibor: A kultúrfölény fogságában Trianon-dramaturgia
• Pápai Zsolt: Nagymagyar retro Velünk élő Trianon
• Hirsch Tibor: Nem oda Buda Budapest-szocio
• Erdélyi Eszter: Executio praecox Vertigo, férfi, nő
TELEVÍZÓ
• Tóth Dezső: Truman felett az ég A média és teremtményei
KRITIKA
• Kolozsi László: A szemétdomb Dallas Pashamende
• Stőhr Lóránt: Szerintük a világ Le a fejjel!
• Kubiszyn Viktor: Női kesztyű Millió dolláros bébi
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Intim vallomások
• Takács Ferenc: Kényszerszünet
• Vízer Balázs: Az operaház fantomja
• Kovács Marcell: A gépész
• Turcsányi Sándor: Schizo
• Köves Gábor: Csak lazán!
• Csillag Márton: Szürke, Merci
• Vajda Judit: Bonbon, a kutya
• Csillag Márton: A balszerencse áradása

• N. N.: KALAUZ

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ember, aki lezárta a várost

Ardai Zoltán

 

Alekszandr Gordon tavalyelőtti ál-krimije a Szovjetunióban tapasztalható munkaerkölcsbeli hiányosságokat bírálja, késedelem nélküli reagálásként az új gazdaságjavítási erőfeszítésekre. Hozzáteszem: érdektelen reagálásként – már amennyiben joggal lehet helyteleníteni azt, ha egy film végső hatása egy vezércikkéhez hasonlít. Pedig Gordon méltánylandó igyekezettel próbálja árnyaltan ábrázolni a pozitív hős diadalát. Hőse, a konok nyomozó, aki egy tengermelléki üdülőszálló tűzesetének körülményeit vizsgálja, szerény, kissé megfáradt, elvált ember, s hivatásán kívül épp a szálloda igazgatónőjéhez fűzik mély érzelmek, a katasztrófa egyik közvetett okozójához. (Volt felesége is rendőr, őt a nyomozást segítő – s a főhősétől erősen eltérő természetű – jövevény, a pirológiai szakértő szereti meg.) A vétkesek nagyobbrészt éppúgy nem csirkefogó gazemberek, mint ahogyan „az ember, aki lezárta a várost” nem szent. Nehezen bírnak növekvő lelkifurdalásukkal, s a nyomozó tekintetével, mígnem az építés hibáiért sokadmagával felelős helyi tanácselnök maga kéri a többiek és saját fejére a mulasztásokért járó súlyos büntetést.

Gordon dokumentarisztikus modorban intonálja ezt a történetet (azt a reményt ébresztve bennünk, hogy műve a filmes publicisztika nemesebb válfajához tartozik), majd gyorsan amerikaiasra fordítja stílusát, invenciózusan fényképezett kalandfilmet ígér, hamarosan azonban megállapodik a legjellegtelenebb – és legmegszokottabb – fajta statikus előadásmódnál. Mintha csak belátná, hogy a meghaladni kívánt filmkészítői szemlélet és a maga pszichologizáló törekvései közt valójában, a „mélyszerkezetben”, semmilyen ellentét nincs.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6336