KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/április
KRÓNIKA
• Jancsó Miklós: Kozák András (1943–2005)
FILMSZEMLE
• Szilágyi Ákos: A kecske szeme Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: A rövidfilm-rítus Kísérleti és kisjátékfilmek
• Bori Erzsébet: Ez van Dokumentumfilmek
• Muhi Klára: Kísérleti szemle Beszélgetés Gazdag Gyulával
• N. N.: A 36. Magyar Filmszemle díjai

• Ardai Zoltán: Örök szobaszámok 2046
• Kriston László: Hongkongi tangó Beszélgetés Christopher Doyle-lal
• Varró Attila: Azonosítatlan holttestek Johnnie To
• N. N.: Johnnie To és a MilkyWay
• Ádám Péter: A Vichy-szindróma Francia amnézia
• Sándor Tibor: A kultúrfölény fogságában Trianon-dramaturgia
• Pápai Zsolt: Nagymagyar retro Velünk élő Trianon
• Hirsch Tibor: Nem oda Buda Budapest-szocio
• Erdélyi Eszter: Executio praecox Vertigo, férfi, nő
TELEVÍZÓ
• Tóth Dezső: Truman felett az ég A média és teremtményei
KRITIKA
• Kolozsi László: A szemétdomb Dallas Pashamende
• Stőhr Lóránt: Szerintük a világ Le a fejjel!
• Kubiszyn Viktor: Női kesztyű Millió dolláros bébi
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Intim vallomások
• Takács Ferenc: Kényszerszünet
• Vízer Balázs: Az operaház fantomja
• Kovács Marcell: A gépész
• Turcsányi Sándor: Schizo
• Köves Gábor: Csak lazán!
• Csillag Márton: Szürke, Merci
• Vajda Judit: Bonbon, a kutya
• Csillag Márton: A balszerencse áradása

• N. N.: KALAUZ

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Jean Delannoy (1908-2008)

Bikácsy Gergely

 

Matuzsálemi korban meghalt Jean Delannoy, mára elfeledett, de fél évszázada még az egyik (sőt, talán René Clair és Marcel Carné mellett) a legismertebb és legsikeresebb francia filmrendező. A háború alatt hazájában már sikerrendező volt, majd 1945 után néhány évig európai sorozat-fesztiválnyertes. Világhírű mozgóképe a Cocteau-darabból készített Örök visszatérés, e jelenkorba – inkább steril kortalanságba - ültetett Trisztán-legenda, Jean Marais-vel, majd a jeges formanyelvű Gide-adaptáció, az Elveszett boldogság (Symphonie pastorale). Irodalmias „mívesség” és – főként az utóbbit – hamis, klasszicizáló, akadémikus ízű esztéticizmus jellemzi.

A filmtörténetet nemsokára átíró új hullám, a „nouvelle vague” dühös fiataljainak hamarosan első számú céltáblája lett, még saját, új irányzatuk kibontakozása előtt. Az akkor kritikus Truffaut az ő irodalmi adaptációinak éles támadásával keltett feltűnést. Delannoy, épp társadalomrajzának hiányával, klasszicizmusával a – kevés – ötvenes években nálunk is bemutatott nyugati filmrendezők egyike volt. Egy, a maga korában kevéssé ismert 1951-es Delannoy-film különös rokonvonásokat mutat a később és épp a „papa mozija” ellenében máig eleven és szépségéből mit sem vesztő Négyszáz csapással: Delannoy A vad fiú című regény-adaptációjában egy anyjából fájdalmasan kiábrádult kiskamasz elmenekül otthonról, a tengerparton, a kikötőben csavarog, végül egy óceánjáró kapitánya veszi oltalmába… A furcsa hasonlóságról nem emlékeznek meg a szakkönyvek, Truffaut sem kommentálta később… Legnagyobb itthoni közönségsikerét egy kiskamasz-vígjátékkal érte el; ezt akkoriban (1954/55) minden magyar moziba járó gyerek és minden szülő megnézte, tapsolta: Gyermekbíróság (Chiens perdus sans collier). A kamasz-életsorsokat illetően már első rendezése előtt is könyörtelen Truffaut ezt már válogatott szavakkal szidalmazta, és gyakran idézett szidalomkötege a francia filmesztétika tananyagává vált.

Jean Delannoy mindenkit túlélt, főleg az új hullámot. Nemcsak biológiai értelemben: azt a fogalmat, hogy „alkotói válság”, nem ismerte, nyolcvan-kilencven évesen is rendszeresen dolgozott, például a szentéletű francia apácanővérről, Bernadette-ről forgatott trilógiát. Még mindig volt közönsége, és még mindig figyelt rá az igényes kritika is. Hosszú pályája semmiképp sem tanulság nélküli.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9498