KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Bergman-leltár

• Kubiszyn Viktor: A Névtelen Ember Eastwood, a desperado
• Nevelős Zoltán: A Magnum erejével Piszkos Harry-verziók
• N. N.: Eastwood, a zsaru
• Géczi Zoltán: Időn túli karrier Eastwood estéje
• Jaksity György: A társasági lény A vállalat
• Mihancsik Zsófia: Világok harca Globál-dokumentumok
• Pápai Zsolt: Bolond Pierrot Hollywoodba megy Az Álomgyár lázadói
• N. N.: Paul Schrader
• Teszár Dávid: Tokió sötétben Shinya Tsukamoto
MAGYAR MŰHELY
• Kemény György: A szememen át Kovásznai György filmfestményei
• Schreiber András: Egy boldog ember Káldy-körkép
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: Smink nélkül Kultúra a képernyőn

• Bársony Éva: Pornó és mártírium Berlin
• Karátson Gábor: Örökbefogadott filmek Belső-Ázsiai mozgókép
MULTIMÉDIA
• Sebő Ferenc: Az akció vége Half-Life 2
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Egyszeregy 5x2
• Vaskó Péter: Tőrbe csalva A Repülő Tőrök Klánja
• Bayer Antal: Moebius a vadnyugaton Blueberry
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Mint egy angyal
• Győrffy Iván: Genezis
• Vízer Balázs: 36
• Vaskó Péter: Constantine, a démonvadász
• Vajda Judit: Kacsaszezon
• Köves Gábor: A titkos ajtó
• Strommer Nóra: Japán szerető
• Ardai Zoltán: Hiúság vására
• Bori Erzsébet: Egy mukkot se!

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Elia Kazan (1909-2003)

Báron György

 

Színész volt, színházi-, filmrendező, író, producer és iskolaalapító művészpedagógus. A Broadway színpadain kezdte karrierjét, majd sikeres filmesként is visszatért a világot jelentő deszkákhoz. Munkássága ugyanúgy megkerülhetetlen fejezete a hollywoodi mozi, mint a modern amerikai dráma és színjáték történetének.

Színpadi és irodalmi gyökereihez mindvégig hűséges maradt. Hollywoodban csak úgy emlegették: „a broadwayi csodagyerek”. Amerikai klasszikusok sorát vitte vászonra, köztük Tennessee Williams több darabját (a legismertebb A vágy villamosa), s John Steinbeck nagyregényét (Édentől keletre). Előbbiben Marlon Brandót adta Hollywoodnak, utóbbiban James Deant. Sztárok nevelője és fölfedezője volt: nála játszotta első szerepét Caroll Baker, Natalie Wood és Warren Beatty. Filmjeinek kilenc színésze kapott Oscar-díjat, huszonegy jutott el a jelölésig – ez alighanem világcsúcs. Színitanodája, a Lee Strassberggel alapított Actor’s Studio legendává lett, a Sztanyiszlavszkij-módszerből kikovácsolt method-acting, a lélektani beleélésre építő játékmodor ma is meghatározza az amerikai filmművészetet.

Bár erős szálakkal kötődött a színpadhoz és az irodalomhoz – maga is több sikeres regényt írt --, filmjei csöppet sem színpadiasak vagy irodalmiasak. Ellenkezőleg: legjobb munkáiból, így főművéből, a nyolc Oscart begyűjtött A rakpartonból süt a filmkép nyers realizmusa. Benne profi sztárok, Brando, Steiger és Malden mellett amatőrök szerepelnek, ami Hollywoodban meglehetősen szokatlan.

A rakparton, amely az árulásról szól, nem titkoltan önéletrajzi fogantatású. Az ifjan hithű kommunista Kazan az ötvenes években együttműködött az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottsággal. Kollégái, akiket vallomásában baloldali szimpatizánsnak bélyegzett, feketelistára kerültek, sokuk karrierje végleg kettétört. Hiába a remekművek sora, az életmű roppant súlya, Hollywood ezt soha nem bocsátotta meg neki. Amikor néhány éve életművéért különleges Oscar-díjat kapott, a nézőtér egyik fele tapsolt, a másik fütyült.

The Last TycoonAz utolsó filmcézár – ez a Fitzgerald-adaptáció volt utolsó filmje, amelyben az álomgyár keserű kritikáját fogalmazta meg. Kor- és pályatársai közül kevesen érték meg az új évezredet. Élete végére ő maradt az utolsó filmcézár, egy nagy filmtörténeti korszak túlélője.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2007