„Művész” és „kontár” bűnözők viaskodnak ebben a filmben. A börtönből szökött két „művész” a Szent évet kihasználva papi álruhában igyekszik repülőn Rómába, de – úgy tűnik – három „kontár” géprabló megakadályozza kincsásásukat. Precízen előállított vígjátéki helyzet ez, de egy korszakváltás társadalomlélektani krízisét is tükrözi a sztori. A letűnt idilli korban „művész” és nyomozó viszonyát etikett szabályozta (lásd: a filmbeli rabló-pandúr viszonyt!). A szervezett alvilág betartotta a játékszabályokat, racionális és szociális érzületű volt.
Ezt a viszonylag nyugalmas kort valami ismeretlen erő szétrombolta; a kisember életében eluralkodó bizonytalanság és kiszolgáltatottság egyik megtestesítője a brutális, mindenre elszánt, véreskezű „kontár” lett. Hiába győzedelmeskedik a filmben a „kontár” fölött a „művész”, az ő idejük lejárt. Ez a film zárójelenetének metaforikus értelme is: itt válik nyilvánvalóvá, hogy hőseink szélmalomharcot vívtak. és vereséget szenvedtek a kortól. Sírjunk is, nevessünk is ezen a vígjátéki requiemen? Nézzük inkább Jean Gabin utolsó alakítását, minden kritikusi morgás nélkül.
