DVDA homok alattPápai Zsolt
Land
Of Mine/Under sandet – dán–német, 2016. Rendezte: Martin Zandvliet. Szereplők:
Roland Møller, Louis Hofmann, Joel Basman. Forgalmazó: Sony. 96 perc.
Hetven
évvel a második világháború vége után még mindig akadnak elbeszéletlen
történetek és kibeszéletlen traumák, mégpedig a csatatér minden oldalán, a
fájdalomnak ugyanis nincs nemzetisége, az mindenhol ugyanolyan. A tavalyi év
egyik komoly rangot szerzett fesztiválfilmje, a dán Martin Zandvliet A homok alattja kivételes érzékenységgel
bizonyítja ezt.
A Pekingtől
Göteborgig, Hong Kongtól Rotterdamig díjazott (továbbá a legjobb külföldi film
kategóriájában Oscarra jelölt) mozi alaphelyzete ragyogó, az egyszerűségénél
csak a drámai potenciálja nagyobb. A
homok alatt arról a nagyszabású akcióról szól, amit közvetlenül a
világháború után a győztesek indítottak a nácik által súlyosan elaknásított –
másfél millió aknával fertőzött – dán partvidék megtisztítására. A terület
mentesítésére kétezer német hadifoglyot vezényeltek ki, akiknek jelentős része kamaszfiú
volt, és ott is pusztult. Zandvliet a háború ezen utolsó utáni áldozatait teszi
hőssé, pontosabban alig egy tucat gyerek és az őket irányító, sanyargató –
illetve az érzelmi pozícióit váltogató – dán főtörzs kapcsolatát állítja
fókuszba.
A
kamarakörülmények között játszódó háborús film alapszituációja nem csak azért
remek, mert önmagában abszurd tragikumban gazdag, hanem azért is, mert nagy
adag feszültséget ígér, azaz – miután csaknem végig, minden egyes aknaszedéskor
a levegőben lóg a sokk – lehetőséget kínál a néző figyelmének aktiválására a
nyitánytól kezdve egészen az utolsó pillanatokig. Ezt a témát tényleg csak
elrontani lehet, Zandvliet azonban nem rontja el, sőt: kiváló ízléssel a
maximumot hozza ki belőle, amit többek között azzal ér el, hogy különböző
cselekményvezetési ötletekkel fokozatosan emeli a történet tétjét, és finoman
újratervezi a csoportdinamikákat. Anélkül, hogy ítéletet mondana róluk, a
szemben álló felek nyomorúságát egyként ábrázolja, a náci megszállás okozta
sebeket éppúgy megmutatja, mint a németek kínját, pontosabban azokét a
németekét, akiket a nácik gyerekekként soroztak be a Wermachtba a világháború
végfázisában.
Miként
a dramaturgiai vonalvezetését, úgy a film vizuális megformálását is a
visszafogott és intelligens megoldások jellemzik. A képi világ egyik kulcseleme
az ugróvágás. A karrierjét vágóként kezdő Zandvliet tisztában van vele, hogy
egy-egy jó pillanatban bevetett jump cut
micsoda hatásértékkel bír, ezért alkalmazza is azokat, de csak visszafogottan
és valóban indokolt esetben. Camilla Hjelm operatőr a jelenetek zömét kézből
veszi, mindazonáltal ritkán él a kézikamerázás direkten hatásfokozó eszközeivel
(lásd például a gép rángatását), gyakran csupán alig észrevehetően rebeg-remeg
a kép. Kivált érdekes az, ahogy Hjelm holdbéli tájjá varázsolja a napsütötte
plázst, és a jobbára nappal játszódó szekvenciákra ráhúzza az apatikus
hangulatot. A moderált effektusok része az egyrétű dallamot ismétlő kísérőzene,
amiből ha csak egy egész kicsivel lenne több, az agyoncsapná az összhatást, így
viszont ellenkezőleg: építi azt.
A
színészgárda is a helyén van. Roland Møller kiválasztása az ellentmondásos
érzelmei között balanszírozó főtörzs szerepére igazi telitalálat, nemcsak
azért, mert minden gesztusa hiteles, hanem azért is, mert a külleme különös
asszociációkat kelt. A megjelenése és az arcvonásai Montgomery tábornokot
idézik, amikor pedig hisztériázik, olyan a hangja – ez nyilván véletlen, mégis
nehéz nem észrevenni –, mint a Hitlert adó Bruno Ganzé az Oliver Hirschbiegel
által jegyzett A bukásban. Møller
mellett remekelnek a gyerekeket játszó ifjú színészek is: mintha valami
örökletes bűntudat és megkeserített, megtiport naivitás egyszerre lenne az
arcukon.
A
gyerekek vagy kamaszok kiszolgáltatottságát, harcát bemutató filmekben mindig
nagy a veszélye annak, hogy a történet elsziruposodik, Zandvliet azonban a
melodrámai tónust takarékon tartja. Nem enged az olcsó hatások csábításának,
amit az is jelez, hogy bár a témából adódóan kínálják magukat, a
horroreffektusokat is csak mértékkel adagolja. Filmje kevés hibái közé talán egy-két
kiszámíthatóbb pillanat, és pár túlírt epizód tartozik csupán, illetve a
végkifejlet is sejthető némiképp. De ennyi bőven belefér. A homok alatt egy izgalmas ötlet innovatív feldolgozása: Zandvliet
munkája a kortárs filmkultúra instant klasszikusa.
Extrák:
Előzetes és beszélgetés a rendezővel.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 3 átlag: 5.67 |
 |
|
