KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Nyilatkozat a Magyar Filmművészek Szövetségének XIII. Közgyűlése alkalmából
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Térerő Színház a filmbarlangban
• Horeczky Krisztina: Zérópont a Zónán belül Beszélgetés Mundruczó Kornéllal
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Apák iskolája Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak
• Kriston László: Cobainesque Beszélgetés Gus Van Santtal

• Köves Gábor: A jövő mérnöke Wells-adaptációk
• Schubert Gusztáv: Marslakókra várva Média-frász
• Kömlődi Ferenc: A gyűlölet bolygói
KÉPREGÉNY
• Géczi Zoltán: Ismeretlen szerző remekművei Masamune Shirow
• Kemény György: A vér színe Sin City mozgóképregény

• Varró Attila: Mese felnőtteknek Amerikai pornóklasszikusok
• Kubiszyn Viktor: A test démonai Nagisa Oshima: Az érzékek birodalma
• Zoltán Gábor: Metapornó Breillat női
FESZTIVÁL
• Báron György: Öreg város öreg fesztiválja Taormina
MULTIMÉDIA
• Fülöp József: Szellem a monitorból Top Talent Award 2005
KÖNYV
• Kelecsényi László: Formatan és stílustörténet Kovács András Bálint: A modern film irányzatai
KRITIKA
• Schreiber András: Zombi-evolúció Holtak földje
• Kubiszyn Viktor: Érezd a ritmust Dig! - Ezt kapd ki!
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Hawaii, Oslo
• Vízer Balázs: Szerelmem nyara
• Susánszky Iván: Szahara
• Csillag Márton: Csontdaráló
• Mátyás Péter: Elszabott frigy
• Nevelős Zoltán: Sky kapitány és a holnap világa
• Greff András: Anyád napja
• Ardai Zoltán: Narco
• Parádi Orsolya: Jack és Rose balladája

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Haverok harca

Soós Tamás Dénes

Tag – amerikai, 2018. Rendezte: Jeff Tomsic. Írta: Russell Adams cikke alapján Mark Steilen és Rob McKittrick. Kép: Larry Blanford. Zene: Germaine Franco. Szereplők: Ed Helms (Hoagie), Lil Rel Howery (Reggie), Jon Hamm (Bob), Isla Fisher (Anna), Jeremy Renner (Jerry). Gyártó: Broken Road Productions / New Line Cinema. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 100 perc.

 

Ismét az élet, na meg egy jelentős amerikai újság (a Wall Street Journal) cikke szolgáltatta az ihletet az új hollywoodi vígjátéknak, amelyben egy csapat felnőtt úgy próbálja megőrizni a gyerekkori barátságát, hogy minden évben egy hónapon keresztül fogócskáznak. Negyven felett, családdal, kiskutyával és tisztes kispolgári állással még ez a pofonegyszerű játék is nehezített pálya, hiszen a baráti kör tagjai különböző városokban élnek – és nehezített azért is, mert egyik haverjukat, Jerry-t 30 év alatt sem sikerült még soha, senkinek elkapnia.

Az eddig jobbára ismeretlen tévés humorszaki, Jeff Tomsic ebből a történetből akár egy korszakváltó komédiát is kihozhatott volna, ami végleg nyaralni küldi az infantilis gyerekember Seth Rogen-féle kiadását, aki a Z-generáció hőseként a füvezős semmittevéssel igyekezett kitolni a felnőtté válás határát, hogy az Éjszakai játékkal együtt a harmincpluszos korosztály számára is átélhetővé tegye a gyermeki lélek megőrzésének kihívását. De Tomsicnak nem volt ilyen ambíciója, se a barátságról a közhelyeken túlmutató mondanivalója. Hagyja, hogy a feldobott – és igencsak izgalmas – kérdések a barátokat egymástól eltávolító, túlzásba vitt versenyszellemről, vagy a társaságot szétszabdaló hierarchiáról csak úgy lógjanak a levegőben, mert azzal múlatja a kissé túlnyújtott, 100 perces játékidőt, hogy minél több zsáner akciótípusát karikírozza a dzsungelhorrortól a háztáji thrillerig, amikor az utolérhetetlen Jerry-t kvázi szuperhősnek teszi meg, és olyan lassított felvételeken, elkenődő arcokkal és akrobatikus mutatványokkal vezeti le a kergetőzéseket, mint Guy Ritchie a Sherlock Holmesban. Kétségkívül szórakoztató nézni, ahogy a Haverok harca frappáns stílusgyakorlatként visszavezeti az akciófilmet ősforrásához, az abszurdba tolt burleszkhez, de szomorú közben azt látni, hogy az eredeti történetben rejlő életörömöt és a barátság ünneplését csak szerencsesütis szlogenekben, és nem érdekfeszítő emberi viszonyokban élhetjük át.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13779