KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/szeptember
KRÓNIKA
• Hirsch Tibor: Egy látó, egy látás Hernádi Gyula (1926-2005)

• Takács Ferenc: A rend és a káosz Altman Amerikája
• Pápai Zsolt: Hurrápesszimizmus Altman zsánerei
SZUPERHŐSÖK
• Varró Attila: A denevér árnyéka Batman a mozivásznon
• Géczi Zoltán: Batman: Újratöltve Batman: Kezdődik!
• Kovács Marcell: Elfújta a radioaktív szél Fantasztikus Négyes
• Nevelős Zoltán: Idegenek az éjszakában Éjszakai őrség

• Bikácsy Gergely: Kontraszex-történet Olasz érosz
• Varga Zoltán: Bestia az angyalban Kultuszmozi: Az állat
• Kemény György: A csendéletevő paróka Borowczyk és Lenica
• Kovács István: Szalmabáb-történelem Lengyel menyegzők
MAGYAR FILM
• Gelencsér Gábor: Kicsi és erős A rövidfilmes forma
TELEVÍZÓ
• Vaskó Péter: A betű éhe A Nagy Könyv
• Muhi Klára: Olvasópróba Beszélgetés a Nagy Könyvről
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Egy legendás filmkritikus Don Quijote köpenyében
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Törékeny! A porcelánbaba
• Kubiszyn Viktor: A betépett szemszög Fekete kefe
• Csillag Márton: Óbudai társaskörhinta Kész cirkusz
• Köves Gábor: Citizen Wonka Charlie és a csokigyár
• Teszár Dávid: Hiszem, ha látom Ong-bak
LÁTTUK MÉG
• Kubla Károly: A titkok kulcsa
• Vaskó Péter: A sziget
• Géczi Zoltán: Fekete víz
• Vajda Judit: Lélektől lélekig
• Greff András: Gyilkos labda – A kerekesszék harcosai
• Köves Gábor: A rettegés háza
• Simonyi Balázs: Kicsi kocsi

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Kemény motorosok

Motorizált gengszterék

Kovács Gellért

Kurt Sutter sorozatában a motoros klán trónörököse, miként Hamlet, az apja szellemével viaskodik.

 

A legújabb kori tévésorozat-dömping egyik érdekes velejárója, hogy a színészek mellett a szériákért felelős kreátorokra is sztárként tekint a közvélemény. Gondoljunk csak a Spielberg-függő J. J. Abrams (Lost – Eltűntek), a javíthatatlanul idealista Aaron Sorkin (Az elnöke emberei, Híradósok), vagy a melegjogi aktivistaként is ismert Alan Ball (Sírhant művek, True Blood) esetére. Cseppet sem meglepő, ha egyesek a fenegyerek-státuszt nézik ki maguknak, s minden erejükkel igyekeznek megfelelni a pózzal járó elvárásoknak. E szerepkör izgalmas kocsmahősét jelen pillanatban Kurt Sutternek hívják: a 46 éves „rock and roll man” minden idők egyik legjobb zsarusorozatának fontos alkotójaként szerzett nevet: a Shield (Kemény zsaruk) ultrarealista kárhozástörténete szintúgy az FX kábelcsatorna vezérprodukciója volt, mint Sutter későbbi önálló vállalkozása, a Kemény motorosok. A legfőképpen fegyverkereskedelemben utazó, kaliforniai motorosbanda idén szeptemberben már az ötödik évadját kezdte el Amerikában, a nézettség több mint imponáló, a tetszési indexek mutatói is az eget verdesik, ám a fanok köreiben csak SOÁ-nak becézett szériát eddig mégis kerülték a komoly díjak. Köszönhető ez az íróként, producerként és színészként is aktív kreátor mindenkivel konfrontálódó, a közösségi fórumokon folyamatosan szitkozódó személyiségének: sokak szerint Sutter összeférhetetlen szociopata – saját bevallása szerint viszont túl tehetséges ahhoz, hogy „idiótákkal” álljon le közelharcolni.

Pedig, ha közelebb megyünk Sutter benzingőzös motorosaihoz, nagyon is világos lesz a helyzet: a SOA nem akar ám forradalmat csinálni. Felmondja, s csúcsra járatja mindazt, ami a sorozat-készítés nagykönyvében a siker címszó alatt megtalálható. Vagy mondjuk inkább úgy: Sutter pontosan tudja, hogy a szókimondó kábeladók kívánalmai szerint hogyan kell elmesélni egy igazán dögös bűndrámát. Például úgy, hogy büszkén adaptál motívumokat Shakespeare drámáiból, ezek közül is leginkább a Hamletből: a dán királyfi ezúttal egy képzeletbeli kisvárosban, a beszédes nevű Charmingban él, neve Jackson Teller, a korona pedig a messze földön hírhedt SAMCRO (Motorcycle Club Redwood Original Chapter) asztalfőjén várhat rá a jövőben. Ám Jax a fejébe veszi, hogy leleplezi a mostoha Clay Morrow (Ron Perlman) súlyos titkát, aki annak idején a gyanús körülmények között elhunyt, vér szerinti apát váltotta a fővezéri székben. Mindezekből kiindulva talán nem meglepő, hogy a karcos romantikával és country-rockdalokra megvágott montázsokkal kísért történetben kulcsszerephez jut még a srác anyja, Gemma (Sutter felesége, az Egy rém rendes család kikapós, énekesként is remek felesége: Katey Sagal) – aki, amellett, hogy mesteri manipulátor, felemésztő szenvedéllyel őrlődik a motorosok jó útra térésén ábrándozó fia, s e tekintetben meglehetősen „konzervatív” férjura között.

A hosszú évadokig fenntartható, igény szerint fokozható központi feszültség tehát adott, ráadásul a többihez képest közepesen indult első évad után Sutter arra is „rájött”, hogy a Kemény motorosok telis-tele van remek, úgynevezett „bad ass” arcokkal, akiknek szintúgy megvannak a maguk történetei. Nem árt őket erősebben mozgatni hát: az időzített bomba Tig (Kim Coates), a végletekig lojális Opie (Ryan Hurst) vagy a rákbeteg Unser rendőrfőnök (Dayton Callie) mind-mind olyan karakterek, akikkel kifejezetten szórakoztató együtt gurulni Mexikóba, Írországba – vagy egyszerűen csak a szomszédos pornó-stúdióba. És akkor még nem beszéltünk a megszámlálhatatlan vendégsztárról: Sutter bravúros szereppel kínálta meg a punk-költő Henry Rollinst, a meghökkentően meggyőző Pszichozsarut, Ally Walkert, az ilyesfajta projektekben szinte kötelezően felbukkanó Danny Trejót – vagy Stephen Kinget, aki nem csak magához képest domborított nagyot rövid, de velős jelenésében.

A SOA kifejezetten nagyképű, viszont e tulajdonságával együtt talán még jobban szerethető sorozat – működőképességét mi sem bizonyítja jobban, hogy jelen pillanatban nincs ennél addiktívabb produkció a kínálatban. Sutter pontosan tudja: a jól időzített cliffhangerek, a belterjesség látszatát keltő macsó beszólások, az esetenként olcsó, de hatásos fordulatok is legalább annyira elengedhetetlenek a szakmában, mint a keserű western-moralizálás, vagy a brutális lövöldözések. Ráadásul a felületesebb néző számára is teljesen világos lehet: időnként hiába mímel szerzőiséget Sutter, őstörténetet mesél, így nem is az a lényeg, hogy mi lesz itt a hetedik évadra betervezett, nagy fináléban. Hogy sikerül-e Jax Tellernek lefordulni még az utolsó éles kanyar előtt, vagy már visszafordíthatatlanul a pokol felé hajt, vélhetően rég eldöntötte a főnök. Már csak annyi kell a lebilincselő befejezéshez, hogy Sutter véletlenül se engedje lefulladni a vasparipát.

 

 

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/11 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12894