KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Katapult Film Szinopszis-Pályázata 2005
• (X) : Művészfilmek a MTV-ben
• (X) : Filmhu filmklub

• Bikácsy Gergely: A holló hamvai Pasolini-feltámadás
• Kubiszyn Viktor: Szép fiúk a sikátorból Pasolini csórói
• Varró Attila: Arc, vonások nélkül Greta Garbo
MAGYAR MŰHELY
• Janisch Attila: Ráérő idő Film-óramű
• Horeczky Krisztina: Halálcsavar Beszélgetés Hajdu Szabolccsal
• Bori Erzsébet: Csonka történelem Beszélgetés Sára Sándorral

• Schreiber András: Para-univerzum A közép-európai sci-fi
FESZTIVÁL
• Vágvölgyi B. András: Shishido, a legnagyobb király! Udine
TELEVÍZÓ
• Barotányi Zoltán: Sztárgyár Média és hírnév
• Farkas László: Ipari képzene Indusztriál videók
KRITIKA
• Báron György: Bűnök és bűnhődések A gyermek
• Pápai Zsolt: Paradise Tourist Mennyország most
• Zoltán Gábor: Erotikus mintakollekció Erosz
• Bikácsy Gergely: Szindbád Amerikában Hervadó virágok
• Dániel Ferenc: Vérvonal Leszármazottak
LÁTTUK MÉG
• Hungler Tímea: Zsinóron
• Csantavéri Júlia: Hetedik nap
• Győrffy Iván: Pingvinek vándorlása
• Hámori Dániel: Dogora – Ázsia arcai
• Wostry Ferenc: Ördögűzés Emily Rose üdvéért
• Csantavéri Júlia: A ház kulcsai
• Turcsányi Sándor: Whisky

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Latin lidércnyomás

Mexikói noir horror

Éjfekete

Varró Attila

Két klasszikus mexikói rémfilm.

Azt az állítást, miszerint horror és film noir között nem mindig a pszicho-thriller egyenese a legrövidebb út, mi sem bizonyítja ékesebben a klasszikus mexikói rémfilm kultikus darabjainál. Hasonlóan a Val Lewton-széria 40-es évekbeli zsánerbravúrjaihoz, a Rio Grandétől délre is számos példa született már az aranykorban arra, hogy a nyilvánvaló stiláris rokonságon túl (elvégre legalább annyi horrorban találunk expresszív megvilágítást, szokatlan beállításokat vagy szubjektív nézőpontot, mint noirban) akár a két műfaji tematika is tökéletesen lefedheti egymást. Az Arctalan ember (Juan Bustillo Oro, 1953) és A boszorkány tükre (Chano Urueta, 1962) eltérő irányból, de egyazon következetességgel kopírozza egymásra a két sötét zsánert, mindkét esetben úttörőnek számító darabokat eredményezve.

Az Arctalan ember rögtön klasszikus noir-felütéssel indít: egy zaklatott bűnügyi pszichiáter papírra vetett vallomásának flashback-keretében egy gyilkosság története elevenedik meg. A film főhős-pozíciója azonban jóformán kezdettől átkerül a narrátor kezeltjére, egy zseniális rendőrnyomozóra, aki képtelen megbirkózni a rábízott prosti-sorozatgyilkos ügyével – rémálmok és súlyos bűntudat gyötrik, amelyek mögött a szakmai tehetetlenségénél jóval komolyabb ok rejtőzik. A detektív-noirok alapsémáját, amelyben a nyomozó egyszerre válik a bűntények részesévé és áldozatává, Oro a legvégsőkig viszi: a kettős személyiségű Lozano nem csupán megszállott felderítője és kegyetlen elkövetője a gyilkosságsorozatnak („Nappal én hajszolom őt, éjjel ő üldöz engem”), de a pszichoanalízis végére egy zsarnoki anya kiszolgáltatott áldozataként jelenik meg, akivel saját orvosa kénytelen végezni. Az író-rendező még a fináléban sem használja ki a feszültségteremtés kínálkozó lehetőségeit, lenyűgöző filmje folyamatos váltogatás a noir-detektív tehetetlen vergődése és a hosszas/látványos álomjelenetek primér borzalmai között, a totális passzivitást egyetlen pillanatra sem töri meg a thrillertől elvárt mozgósítás: a néző hősével egyazon csapdába szorulva szembesül a végzettel.

Urueta impozáns horror-pályájának csúcsműve (amelynek forgatókönyvét a pályakezdő Taboada jegyzi), A boszorkány tükre legalább három rémfilmre elég gótikus tematikát zsúfol szerény 75 percébe. A nyitó harmadban az új kedvese miatt feleséggyilkossá vált orvost – és friss párját – a megmérgezett nej kísértete terrorizálja, akit a házvezetőnőként dolgozó boszorkány-keresztanya idéz meg a címszereplő tükör sátáni eszközével (Rebecca), a második harmadban a sikeres bosszútól összeégett új asszonyt szerelmes hősünk elrabolt női hullák bőrátültetései révén próbálja visszaszépíteni (Szemek arc nélkül), majd a fináléban a (tetsz)halott zongoraművésznőről átoperált kezek válnak a boszorkányátok végrehajtójává, és az első boldog csók pillanatában végeznek a főhőssel (Orlac keze). A mexikói rémfilmekre jellemző motívumdömping mögött azonban szépen felrajzolódik a hagyományos bűnügyi bukástörténet melodrámája, ezúttal „őrült doktorral” az „őrült detektív” helyett. Míg azonban Lozano nyomozó fölött csupán az anya (iránti ragaszkodás) végzetes árnya lebeg, a bűnös Dr. Ramost körülvevő összes hölgy femme fatale-ként funkciónál: az igazságosztó boszorkány előbb a megölt feleségből, majd az új kedvesből teremt pusztító fúriát, a férj pedig a zsánertől elvárt zsarnok zseni helyett a nők gyenge bábjaként sínylődik – előbbihez a bűntudat láncolja, utóbbihoz a vágy. Ez a noir-hősökre jellemző kettősség jelenik meg egyforma következetességgel mindkét mexikói horror főalakjánál, a tudathasadás illetve a nőszörny motívumába bújtatva: a gyilkosság/nyomozás nagyvárosi kerettörténetében (Urutánál utóbbi egy rendőrfigurához kötődik) megjelenő férfi-protagonista vergődő, sebezhető bűnös és önsorsrontó monstrum.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 43-43. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11737