KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/december
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : A Katapult Film Szinopszis-Pályázata 2005
• (X) : Metropolis pályázat

• Beregi Tamás: A metamorfózis erdeje Tündérmesék felnőtteknek
• Muhi Klára: Nem félünk a farkastól? Gyerekek és mesefilmek
• Schreiber András: Tündérkör Beszélgetés Fleigauf Benedekkel
• Varró Attila: A nyúl üregén át A vándorló palota
• Kubiszyn Viktor: A legkisebb fiú James Dean, a lázadó
• Takács Ferenc: A kultusz kezdősebessége A James Dean-legenda
• Kriston László: Örökké fiatal James Dean-kultusz
• Karátson Gábor: Arcban elbeszélve Máté evangéliuma
• Pápai Zsolt: Hitchcocki szabás Erőszakos múlt
• Bun Zoltán: Szörnytest Cronenbergi építészet
KULTUSZMOZI
• Kovács István: A Paradicsomon innen Márványember, Vasember
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A lusta oroszlán Velence
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Televizeken A tévénéző metamorfózisa
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: A lassúság dicsérete Bíró Yvette: Időformák
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Műfény és láng Johanna
• Báron György: A boldogtalanság színei Ég veled!
• Békés Pál: Harmadik nekifutás Egy szoknya, egy nadrág
• Schreiber András: Magyar pite Fej vagy írás?
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Twist Olivér
• Turcsányi Sándor: Kívül tágasabb
• Kubla Károly: A halott menyasszony
• Hideg János: Wallace & Gromit és az Elvetemült Veteménylény
• Susánszky Iván: Elizabethtown
• Kárpáti György: Zorro legendája
• Milán Gábor: A Rashevski tangó
• Köllő Killa: Anyátlanok
• Jankovics Márton: Nesze neked Pete Tong!
• Gőzsy Kati: Kőkemény család

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Jack és Jill

Alföldi Nóra

Jack and Jill – amerikai, 2011. Rendezők: Dennis Dugan. Írta: Ben Zook, Steven Koren és Robert Smigel. Kép: Dean Cundey. Zene: Rupert Gregson-Williams. Szereplők: Adam Sandler (Jack/Jill), Kate Holmes (Erin), Eugenio Derbez (Felipe), Al Pacino. Gyártó: Happy MAdison Productins, Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 93 perc.

Minden humorista életében eljön a pillanat, amikor úgy érzi, elkoptak eddigi karakterei és már csak a hajlakk segíthet rajta – ilyenkor az esetek többségében a delikvens körömlakkot és szemspirált ragad és nemet vált. A traveszti parádézásnak ugyanis szép hagyományai vannak a komédia világában, hiszen a legdirektebb karikatúraként mindig megtérülő befektetésnek bizonyul, érdemes tehát a tűsarkú cipőbe nyomorgatni a szőrös lábujjakat.

Adam Sandler is beállt a sorba, házirendezőjével, Dennis Dugannal dirigáltatott műremekében megduplázva alkot kétpetéjű ikerpárt. Jack (Adam Sandler) menő reklámfilmes, ki boldogan éli mindennapjait Hollywoodban családjával, Jill (Adam Sandler nőnemű változata) pedig egyszemélyes magánszámként érkezik hozzá a hálaadásra. A női Sandler visít, fesztiválozik és irritál, a jelenség bizarr fricskája pedig az, hogy Jill szándékai szerint megformálója tárházának legborzalmasabb karaktere kíván lenni, aki hisztérikus szeretetéhségével, pazar attrakcióival, trampli testéből áradó hasmenésekkel és szellentésekkel keseríti meg a hozzá legközelebb állók életét, ám mindennek ellenére jóval szeretetreméltóbb figura, mint Sandler bármely más alteregója. Tökéletesen tükrözteti megálmodója legalapvetőbb problémáját, történetesen azt, hogy minden potenciál megvan benne arra, hogy zseniális humorista legyen, harsány, alpári humorával azonban mindent elront. Eképpen alakul a Jack és Jill cselekményvilága is: csak úgy sokasodnak benne a finom ötletek, a Van aki forrón szereti puha megidézésétől, Al Pacino önironikus, pazar szerepeltetéséig és az erős visszacsatolásokig, de az anyagot mégis a butus attrakciós poénok műgyöngysora fojtja meg. A Jack és Jill lehetett volna remekbeszabott vígjáték is, mert jó minőségű alapozót használ, a rúzs viszont olcsó és rendre túlszalad a kontúron, így a mű nem több egy szórakoztató tucatkomédiánál.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/01 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10940