KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/december
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : A Katapult Film Szinopszis-Pályázata 2005
• (X) : Metropolis pályázat

• Beregi Tamás: A metamorfózis erdeje Tündérmesék felnőtteknek
• Muhi Klára: Nem félünk a farkastól? Gyerekek és mesefilmek
• Schreiber András: Tündérkör Beszélgetés Fleigauf Benedekkel
• Varró Attila: A nyúl üregén át A vándorló palota
• Kubiszyn Viktor: A legkisebb fiú James Dean, a lázadó
• Takács Ferenc: A kultusz kezdősebessége A James Dean-legenda
• Kriston László: Örökké fiatal James Dean-kultusz
• Karátson Gábor: Arcban elbeszélve Máté evangéliuma
• Pápai Zsolt: Hitchcocki szabás Erőszakos múlt
• Bun Zoltán: Szörnytest Cronenbergi építészet
KULTUSZMOZI
• Kovács István: A Paradicsomon innen Márványember, Vasember
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A lusta oroszlán Velence
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Televizeken A tévénéző metamorfózisa
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: A lassúság dicsérete Bíró Yvette: Időformák
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Műfény és láng Johanna
• Báron György: A boldogtalanság színei Ég veled!
• Békés Pál: Harmadik nekifutás Egy szoknya, egy nadrág
• Schreiber András: Magyar pite Fej vagy írás?
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Twist Olivér
• Turcsányi Sándor: Kívül tágasabb
• Kubla Károly: A halott menyasszony
• Hideg János: Wallace & Gromit és az Elvetemült Veteménylény
• Susánszky Iván: Elizabethtown
• Kárpáti György: Zorro legendája
• Milán Gábor: A Rashevski tangó
• Köllő Killa: Anyátlanok
• Jankovics Márton: Nesze neked Pete Tong!
• Gőzsy Kati: Kőkemény család

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Női szerepek

Pénzes cápa

Nők a keverőpult mögött

Tüske Zsuzsanna

Jodie Foster média-, bank- és genderkritikája.

 

A Pénzes cápa (mozgó)képében első ránézésre egy újabb, nagyszámú moziközönségre vadászó ragadózó bukkan fel az elmúlt évek hollywoodi tőzsdefilm hullámai között – egy fehérgalléros fenegyerek vurstlihangulatú bukástörténetének (A Wall Street farkasa) és a gazdasági összeomlást kiszaszeroló pénzügyi zsenik négyesfogatának (A nagy dobás) kasszasikeres leköszönése után a legújabb darabban már szinte csak színezékként jelenik meg a Wall Street és a pénzpiaci fiaskó motívuma. Jodie Foster negyedik rendezése főként a 70-es évekből származó társadalomkritikai klasszikusok utódjának tekinthető: a tévé, mint manipulatív nagyhatalom, a mindenek felett álló nézettség jelenségének tematikája és a kamerák előtt fellázadó, a képernyő hősévé avatott figura a Hálózattal, a túszdráma műfaja és a semmibe vett, igazáért harcba szálló kisember karaktere a Kánikulai délutánnal hozza rokonságba.

A szinte végig egy térben és valós időben játszódó kamarasztori középpontjában Lee Gates, a nagyhangú, stúdióbájgúnár áll, aki tévés zenebohócként és pénzügyi főpapként, hétről hétre hirdeti az igét híveinek, a tőzsdei tippekre éhes tévénézőknek. Egy nap arcára fagy a millió dolláros mosoly, amikor egy elkeseredett és (részben Lee bennfentes információi nyomán) csődbe ment fiatalember ront a stúdióba és túszul ejti a műsor készítőit. Lee vállára nem csak a robbanóanyaggal megrakott mellény, de egy súlyos feladat is nehezedik: a nap végére 24 és fél ponttal fel kell tornásznia a fiú részvényének árát, különben élő adásban kivégzi őt. Ezzel kezdetét veszi a műsor történetének legemlékezetesebb adása, amelyet Lee adásrendezője, a Julia Roberts által alakított Patty vezényel le, igazi hidegvérű profiként.

Foster közönségfilmje éppen úgy bánik a műfajokkal és a hangnemekkel, mint a fordulatokkal: folyamatosan és bravúrosan kapcsolgat közöttük. A lobogó drámát bölcsen adagolt, váratlan humorfröccsentésekkel, maró szatírával oltja el, miközben végig fenntartja a klasszikus határidődramaturgiából adódó thrillerfeszültséget. A Pénzes cápában a karakterek is finoman formálódnak - női figuráin, főleg Patty-én keresztül, erős önreflektív vonásokat is kap és egyúttal egy régóta aktuális hollywoodi jelenségre, a film fölött uralkodni vágyó, magát önállósító sztár és a papírforma szerint az ő instruálásására kijelölt rendező konfliktusára. Mindezt Foster filmje még azzal fejeli meg, hogy a férfi figurákat hatástalannak vagy cselekvésképtelennek mutatja be, miközben az irányítást a női karakterek kezébe adja, akik egytől egyig pozitív színben tűnnek fel a legutolsó adatelemző hölgyig. Patty esetében már szó sincs lelketlen, humanoid femme fatale-ról, mint amilyen a Hálózat Dianája volt, aki a csökkenő nézettséget produkáló, addig sztárként kezelt bábját képes a kamerák előtt egy egész világ szeme láttára kivégeztetni. Patty rendezői működése nyomán, a Lee szájába adott szavakon keresztül, a moralitással addig távoli viszonyt ápoló, egóbajnok emberi formát kezd felvenni, mindeközben egy női figura is átalakul: a programozási hibára hivatkozó, a károsultak vagyonát elfüstölő cég szemrevaló kirakat PR-osa „jó kislány”-ból öntudatos felnőtt nővé válik, aktív nyomozómunkába kezd és leleplező akciót indít hipermacsó főnöke ellen.

Az egymást váltogató fordulatok, a nézői figyelmet edzésben tartó, ügyes csavarok és műfaji tónusok mentén, a kisembereket gátlástalanul bedaráló rendszerén túl a 21. század kommunikációjának kritikája is kirajzolódik: a mindennapi élet köré fonódó világháló, a youtube, a mindent elárasztó mémek és a végtelen hírfolyamban pillanatok alatt feledésbe merülő emberi tragédiák, szenzációk súlytalanná válásának jelensége is főszerepbe kerül. Mindezek mellett, a Pénzes cápában végül mégis minden szinten a show levezénylése, a filmkészítés folyamatára reflektáló alaphelyzet tematikája veszi át a végső uralmat a vásznon. Foster és ősprofi színészei együttműködése nyomán a kamera előtt és mögött zajló forgatás során is életbe lép az áhított, harmonikus és kiegyensúlyozott sztár-rendező viszony, amely ráadásként csak egy a finom elemek közül, amik a a színész/rendezőnő művét okosan felépített, sokarcú alkotássá teszik.

PÉNZES CÁPA (Money Monster) – amerikai, 2016. Rendezte: Jodie Foster. Írta: Alan DiFiore, Jim Kouf és Jamie Linden. Kép: Matthew Libatique. Zene: Dominic Lewis. Szereplők: Julia Roberts (Patty), George Clooney (Lee), Jack O’Connell (Kyle), Caitriona Balfe (Diane), Dominic West (Camby). Gyártó: TriStar Pictures / Smokehouse. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 98 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/07 25-26. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12790