KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/december
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : A Katapult Film Szinopszis-Pályázata 2005
• (X) : Metropolis pályázat

• Beregi Tamás: A metamorfózis erdeje Tündérmesék felnőtteknek
• Muhi Klára: Nem félünk a farkastól? Gyerekek és mesefilmek
• Schreiber András: Tündérkör Beszélgetés Fleigauf Benedekkel
• Varró Attila: A nyúl üregén át A vándorló palota
• Kubiszyn Viktor: A legkisebb fiú James Dean, a lázadó
• Takács Ferenc: A kultusz kezdősebessége A James Dean-legenda
• Kriston László: Örökké fiatal James Dean-kultusz
• Karátson Gábor: Arcban elbeszélve Máté evangéliuma
• Pápai Zsolt: Hitchcocki szabás Erőszakos múlt
• Bun Zoltán: Szörnytest Cronenbergi építészet
KULTUSZMOZI
• Kovács István: A Paradicsomon innen Márványember, Vasember
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A lusta oroszlán Velence
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Televizeken A tévénéző metamorfózisa
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: A lassúság dicsérete Bíró Yvette: Időformák
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Műfény és láng Johanna
• Báron György: A boldogtalanság színei Ég veled!
• Békés Pál: Harmadik nekifutás Egy szoknya, egy nadrág
• Schreiber András: Magyar pite Fej vagy írás?
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Twist Olivér
• Turcsányi Sándor: Kívül tágasabb
• Kubla Károly: A halott menyasszony
• Hideg János: Wallace & Gromit és az Elvetemült Veteménylény
• Susánszky Iván: Elizabethtown
• Kárpáti György: Zorro legendája
• Milán Gábor: A Rashevski tangó
• Köllő Killa: Anyátlanok
• Jankovics Márton: Nesze neked Pete Tong!
• Gőzsy Kati: Kőkemény család

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Pordenone

Hangok és csendek

Kovács András Bálint

A pordenonei centenáriumi fesztiválon a legegzotikusabb helyekről is beszerezték az első filmdokumentumokat: sanghaji kikötő 1899-ben, algíri müezzin imája 1896-ban, ashanti négerek harci tánca 1897-ből, malacárverés Angliában.

Vajon hogyan ünnepli a mozi születésének századik évfordulóját egy olyan rendezvény, amely tizennégy éve csak az afeletti örömnek szenteli napjait, hogy a mozi létezik? Máshol mindenütt némafilmeket vetítenek ebből az alkalomból. De ezen a módon Pordenone minden évben megünnepli a mozi születésének nyolcvanötödik, nyolcvanhatodik, s majd százhuszonnegyedik, száznegyvenkilencedik... évfordulóját. Különlegesebb és némább filmeket már igazán nem lehet vetíteni, mint amiket itt láthat évről évre az érdeklődő.

A rendezők azért mégis megpróbáltak kitalálni valamit, ami legalább hasonlít egy centenáriumi megemlékezésre, bár a pordenonei közönségnek épp ez a legkevésbé fontos. Először is kétszer annyi filmet vetítettek, mint korábban, két helyszínen, s maga a rendezvény is egy nappal hosszabb volt a szokásosnál. A némafilmekben való tobzódás így fokozhatatlanná vált, amit az is mutat, hogy majdnem mindenki továbbra is csak az egyik programot követte, s nem reagált a kommersz filmfesztiválos kezdeményezésre, miszerint a közönségnek a párhuzamos vetítések miatt fejvesztve kell rohannia egyik moziból a másikba.

A másik centenáriumi ötlet sikeresebb volt. Vissza a kezdetekhez! Az egyik program a legkorábbi fennmaradt tekercsek összegyűjtése volt. Nemcsak az összes korai Lumière-filmet vetítették le, hanem a legelképesztőbb és legegzotikusabb helyekről is beszerezték a legelső filmdokumentumokat. Pordenonéban idén valóban a kezdet kezdetének legteljesebb anyagát lehetett látni: sanghaji kikötő 1899-ben, egy algériai müezzin imája 1896-ban, ashanti négerek harci tánca 1897-ből, malac árverés Angliában 1899-ben, chicagói rendőrfelvonulás 1896-ból, és így tovább. De volt még egy ennél is megdöbbentőbb filmsorozat. Franciaországban Étienne-Jules Marey volt az, aki legelőször foglalkozott fázisfotók készítésével a 19. század derekán. Valójában ő hozta létre az első filmfelvevőt is, amelyet azonban nem mozgókép készítése céljából tervezett, hanem mert rájött, hogy a legjobb fázisfotókat úgy lehet készíteni, ha a kamerában a film is mozog. Mareyt az élőlények mozgásának fiziológiája érdekelte. Nem a mozgást akarta reprodukálni, hanem egyes fázisait kimerevíteni. Felvételei azonban annyira jól sikerültek, hogy reprodukálható belőlük az eredeti mozgás. Az élmény hasonló ahhoz, mint amikor Spielberg filmjében egy több millió éves DNS molekulából élőlényt varázsolnak. Ősi fényképek a technikai képrögzítés korának üledékéből egyszerre csak megmozdulnak, és száz éve halott emberek és állatok kelnek életre úgy, ahogy csak Marey látta őket mozgás közben.

Apropó Spielberg: Pordenonéban lehetett először látni azokat a legelső filmfelvételeket, amelyeket Palesztina területén készítettek a múlt század végén, és amelyeket a Steven Spielberg Jewish Film Archive őriz. Ez nem az izraeli filmarchívum, hanem a zsidó vonatkozású filmek gyűjtőhelye, amely Jeruzsálemben működik és Steven Spielberg alapította. Ezek a felvételek igazán lélegzetelállítóak, hiszen ha Marey fotói a fényképezés archaikus korából valók, a jeruzsálemi arab bazárról készített filmfelvételek valójában több száz éves kulturális állapotot ábrázolnak, hiszen 1897-ben az élet ott még sokévszázada változatlan formában folyt. És ha már az ember úgy érezte, hogy még nem tátotta eleget a száját a régebbinél régebbi felvételeken, akkor végignézhette az egyetlen filmfelvételt, amely Dreyfus kapitányról készült egy szemfüles operatőr jóvoltából, aki a Dreyfust őrző börtön egyik ablakából lencsevégre kapta, amint a foglyot a tárgyalásról átkísérik a börtönudvaron a fogdába.

Ezt a sok régi filmínyencséget már csak egy film előtti ínyencséggel lehetett fokozni, vagyis a Laterna Magicával. Bemutattak egy eredeti laterna magicát korabeli festett üvegképekkel. A laterna magica valójában a mai diavetítő őse, de van egy sajátossága, ami a filmvetítés ősévé is teszi. Olyan technikai megoldásokkal rendelkezik, amelyek a vetített képeken bizonya mozgásokat érzékeltetnek. Ezzel az eszközzel például már jóval a film előtt megoldották az áttűnés vagy a le- és felblende hatást oly módon, hogy a vetítőre két lencsét tettek, amelyek ugyanabba a pontba vannak beállítva, míg az egyiken keresztül vetített kép elhalványul, a másikon új kép jelenik meg. Ezzel a módszerrel elő tudtak állítani más látványos hatásokat is: egy házban felgyulladnak a lámpák, egy jat látunk besötétedés közben, vagy ellenkezőleg, felkel a nap. A vetített diaképek preparálásával azonban valóságos mozgások is megjeleníthetők. Alakok vonulnak át egy képen, vagy egy vízesésben zúg le a víz. Ezek a mozgások mind vetítés közben végrehajtott mechanikus mozgások analóg megfelelői, tehát nem a filmvetítés elvén működnek, s ezért ez a mozgásforma inkább az árnyjáték technikai változata, mintsem szigorúan véve a film primitív formája, mégis a vetítés módja miatt jogosan tekintik a laterna magicát a mozi közvetlen előzményének.

A korabeli non-fiction tárlat egyik legérdekesebb része a századfordulós reklámfilmek bemutatója volt. Már 1898-ban rájöttek a filmben rejlő reklámlehetőségekre, innen datálódik lényegében a mozgóképes reklám kezdete. Mulatságos látni, hogy sem a reklámozott áruk fajtája, sem módja nem nagyon változott a korral. Mosószerek, autók, élvezeti cikkek a korai reklámok legfőbb tárgyai akkor is, ma is. Például a ,,legjobb angol kerékpár” reklámjának ötlete nyugodtan megállná a helyét ma is: egy halálra fáradt bicikliversenyző mellett elsuhan Rudge-Whitworth kerékpárján egy filigrán hölgy, majd a megdöbbent versenyző előtt nevetve emeli fel fél kézzel biciklijét, mutatván, hogy ő azért nem fárad el, mert járműve sokkal könnyebb, mint a hagyományos kerékpárok. Rövid, poentírozott, hatásos reklám 1900-ból. Megtudhattuk továbbá, hogy a Persil mosóport már 1920 óta hirdetik filmen.

A fesztivál más, későbbi időszakokat bemutató programjai kevesebb érdekességgel szolgáltak. Mindazonáltal érdekes volt látni, hogy Kínában még a harmincas évek elején is némafilmeket készítettek, mégpedig erősen amerikai hatást mutató elbeszélésmóddal, hihetetlen terjengősséggel (két-három órás filmekről van szó), mindazonáltal a korabeli kínai világot realista módon érzékeltetően.

Egy rövid orosz sorozat keretében bemutattak egy figyelemre méltó filmet 1913-ból. A nem kiemelkedő, de mindenképpen kvalitásos film érdekessége, hogy politikai okok miatt lehetetlen az azonosítása, ugyanis egy cárellenes terrorista történetéről szól. Nyilvánvaló, hogy a maga korában rejtegetni kellett, ezért is nincs főcíme és nem található róla semmiféle dokumentum sem. Egyébként a korban ismert színészeket vonultat fel, és kidolgozott mesterségbeli tudásról tanúskodik, rendezőjét azonban csak találgatni lehet. A másik érdekesség inkább zenei vonatkozású volt. Előkerült ugyanis az Ember a felvevőgéppel a rendező, Dziga Vertov által „komponált” kísérőzenéjének kézirata. Vertov nem melodikus, hanem különféle effektusokból álló „konkrét zenét” képzelt el a filmjéhez. Ennek a kéziratnak az alapján a Pordenonéban tavaly bemutatkozott Alloy Orchestra komponált kíséretet. Az előadás érdeme elsősorban az volt, hogy bár a kíséret a film atmoszféraváltozásait nem nagyon vette figyelembe – végig ugyanabban a feszült tónusban maradt –, a film szerkezeti tagolását annál inkább, s így a zene hatására egészen új szemmel lehetett nézni a jól ismert remekművet Ismét megállapíthattuk, mint minden évben Pordenonéban: az újrafelfedezésekben az a legnagyobb felismerés, hogy az élő zenei kíséret miatt a némafilm mindig új és új életre kelhet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/01 40-42. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=31