KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/december
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : A Katapult Film Szinopszis-Pályázata 2005
• (X) : Metropolis pályázat

• Beregi Tamás: A metamorfózis erdeje Tündérmesék felnőtteknek
• Muhi Klára: Nem félünk a farkastól? Gyerekek és mesefilmek
• Schreiber András: Tündérkör Beszélgetés Fleigauf Benedekkel
• Varró Attila: A nyúl üregén át A vándorló palota
• Kubiszyn Viktor: A legkisebb fiú James Dean, a lázadó
• Takács Ferenc: A kultusz kezdősebessége A James Dean-legenda
• Kriston László: Örökké fiatal James Dean-kultusz
• Karátson Gábor: Arcban elbeszélve Máté evangéliuma
• Pápai Zsolt: Hitchcocki szabás Erőszakos múlt
• Bun Zoltán: Szörnytest Cronenbergi építészet
KULTUSZMOZI
• Kovács István: A Paradicsomon innen Márványember, Vasember
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A lusta oroszlán Velence
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Televizeken A tévénéző metamorfózisa
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: A lassúság dicsérete Bíró Yvette: Időformák
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Műfény és láng Johanna
• Báron György: A boldogtalanság színei Ég veled!
• Békés Pál: Harmadik nekifutás Egy szoknya, egy nadrág
• Schreiber András: Magyar pite Fej vagy írás?
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Twist Olivér
• Turcsányi Sándor: Kívül tágasabb
• Kubla Károly: A halott menyasszony
• Hideg János: Wallace & Gromit és az Elvetemült Veteménylény
• Susánszky Iván: Elizabethtown
• Kárpáti György: Zorro legendája
• Milán Gábor: A Rashevski tangó
• Köllő Killa: Anyátlanok
• Jankovics Márton: Nesze neked Pete Tong!
• Gőzsy Kati: Kőkemény család

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Angyalok városa

Hatvani Tamás

 

Akár egy ravaszul kivitelezett mozi-szeánsz: Dawn Steel, a producernő éppen évtizedes álmát valósítaná meg – háta mögött egy agyoncikizett angyalismereti thriller (Letaszítva) kudarcával –, ám a forgatás során elhalálozik. Az életben maradt lelkes bagázs pedig éppenséggel egy olyan film kedvéért lép szövetségre, amely láttán leszögezhetjük: újabb angyal rója köreit Hollywood felett, szárnyalása azonban méltóságteljesebb, mivel a Berlin felett az ég című kult-film terhét hordozza – Wenders atyai jókívánságaival megáldva.

Amennyiben az ember művelt européernek álcázza magát, úgy kétes kimenetelűnek, netalán émelyítőnek tűnhet ez a Los Angeles-be helyezett adaptáció, de kár előre nyavalyogni. Silberling nem ment bele a gyanús játékba, miszerint mindenképp a wendersi költőiség amerikai hagymázasítását kellene végrehajtani. A finom vizuális alaphangulat érthető okokból változatlan, ám alig negyed óra elteltével a rendező következetes, óramű-pontosságú love storyt kreál mesterien. A koncepció ebből kifolyólag Dana Stevens írónő átiratát követi, amely líraiságban mégis túlnő az ottani mainstream hasonszőrű produktumain. Egyértelműen a vágy misztériuma tolódik előtérbe, és ennek a felfogásnak lesz virtuóz csepűrágója Nicholas Cage, jelen időben nem sűrűn tapasztalható színészi alázattal. A végtelenül rokonszenves Meg Ryan pedig angyali vágy-tárgy gyanánt hangsúlyozottan racionális szerepkörben, szívsebészként teszi ki magát a végzetnek. Persze a mívesen tálalt szerelmi históriához finom adalékok is járulnak. Ami Wenders esetében Handke, az most Hemingway; John Seale fényképezése (mégis, mit vártunk Az angol beteg Oscar-vitézétől?) csodaszépen, korrekt tökéllyel ábrázolja, milyen is az ég SiBerling felett; az eredeti zenéért felelős (és helyenként űrkitöltő funkciót is teljesítő) Gabriel Wared pedig érzékenyebb, mint valaha. Klasszikus mozi, éppen csak annyira giccsesen felfokozott, hogy ne szégyelljünk rajta egy jót könnyezni, miközben a vége főcím alatt egy másik Gabriel, a Peter énekel szívszorítót.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/11 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3869