KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
   2005/december
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : A Katapult Film Szinopszis-Pályázata 2005
• (X) : Metropolis pályázat

• Beregi Tamás: A metamorfózis erdeje Tündérmesék felnőtteknek
• Muhi Klára: Nem félünk a farkastól? Gyerekek és mesefilmek
• Schreiber András: Tündérkör Beszélgetés Fleigauf Benedekkel
• Varró Attila: A nyúl üregén át A vándorló palota
• Kubiszyn Viktor: A legkisebb fiú James Dean, a lázadó
• Takács Ferenc: A kultusz kezdősebessége A James Dean-legenda
• Kriston László: Örökké fiatal James Dean-kultusz
• Karátson Gábor: Arcban elbeszélve Máté evangéliuma
• Pápai Zsolt: Hitchcocki szabás Erőszakos múlt
• Bun Zoltán: Szörnytest Cronenbergi építészet
KULTUSZMOZI
• Kovács István: A Paradicsomon innen Márványember, Vasember
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A lusta oroszlán Velence
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Televizeken A tévénéző metamorfózisa
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: A lassúság dicsérete Bíró Yvette: Időformák
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Műfény és láng Johanna
• Báron György: A boldogtalanság színei Ég veled!
• Békés Pál: Harmadik nekifutás Egy szoknya, egy nadrág
• Schreiber András: Magyar pite Fej vagy írás?
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: Twist Olivér
• Turcsányi Sándor: Kívül tágasabb
• Kubla Károly: A halott menyasszony
• Hideg János: Wallace & Gromit és az Elvetemült Veteménylény
• Susánszky Iván: Elizabethtown
• Kárpáti György: Zorro legendája
• Milán Gábor: A Rashevski tangó
• Köllő Killa: Anyátlanok
• Jankovics Márton: Nesze neked Pete Tong!
• Gőzsy Kati: Kőkemény család

             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Hozzászólás egy kritikához

Bese Károly

 

Tisztelt Szerkesztőség!

 

A Filmvilág 84/7. számában megjelent Hejhó? című kritikához szeretnék hozzászólni. Megvallom, a felháborodás fogatott velem tollat – a filmművészet, a mozi nagy barátja vagyok, s állandó olvasója folyóiratuknak. Ahhoz, hogy hozzászóljak, kellett Szemadám György „méltatása” a Hófehér című filmről. Ami felháborított, az a nyegle pocskondiázás, amiben Nepp József alkotása részesült. A kritikusnak – meggyőződésem – műpártinak kell lennie, türelemmel viseltetnie az alkotások iránt. A néző kikelhet magából, otthagyhatja az előadást – de az ítész nem. Úgy éreztem a cikk olvasásakor, hogy írója abból indult ki: nem tetszett neki a film, ez elragadta Őt, s a végeredmény egy olyan „kritika”, amit az ember elfogad a mellette ülő nézőtől, a laikustól, de nem egy szakmai bírálótól. Nyoma sincs felépített elemzésnek. A cikk írója a poénok értékén, eredetiségén akad fenn, túl ismerősek neki – egyébként a nézők (telt ház) s jómagam is jól szórakoztunk. Magamról szólva: humor vonatkozásában Buñuel, Woody Allen emlőin nevelkedtem – persze most csak a filmművészetet tekintve. Örömmel konstatáltam: végre egy üde, nem helyzetkomikumokra, viccekre, úgynevezett „olcsó” vígjátéki fogásokra épülő film – ami történetesen rajzfilm. Persze, inkább felnőtteknek szól, illetve ők élvezhetik teljességében. Szemadám György töpreng azon, hogy „mi lenne ez a film”. Egy rajzfilm, ami szórakoztat, nevettet – lehet modell, parafrázis, karikatúra – a lényeg, hogy maradandó nyomot hagyjon a filmművészetben, tehát egyéni, nem öncélú, a sikert sablonos eszközökkel hajszoló mű álljon előttünk. Ez esetben nem maga a humor a cél, hanem az építkezésből sarjad ki a nevetségesség. Véleményem szerint éppen arra nem érzett rá, amit Füst Milántól idéz: a nevetségesség az értelem ingere, s nem szívünket, naivitásunkat szólaltatja meg. Ez a humor eredetére, nem pedig céljára utal. A tömegvígjátékok például hülyének nézik a közönséget: el kell hinnünk olyan dolgokat, amik kizárólag csak azt szolgálják, hogy nevessünk azokon a szituációkon, melyeken SZOKTUNK nevetni. A Hófehérben messze nem cél a humor (a közönség szórakoztatása igen), hanem elrejtett, a figurákban, a jellemekben, az ábrázolásban, a képekben, a történésben mélyen REJTEZŐ nevetségesség. Hogy mi is a nevetségesség, nagyon nehéz megfogalmazni (értelmi ferdeség, paradoxon?...)

A Hófehért sikerült filmnek tartom. Sajnálom, hogy Szemadám György nem így látta. A baj csak az: tömör véleményét – NEM TETSZETT – felduzzasztotta (elnézést) mindenféle hülyeséggel. Ugyanis a következő dolgokat kéri számon, illetve kifogásolja: 1. a szinkronhangok túlságosan passzolnak... (éppen ez a lényeg); 2. a törpék és más szereplők hasonlítanak; 3. a poénok eredete (nekem nem jutott eszembe sem a Csúfak és gonoszak, sem Dürrenmatt, sem a Lágyszívű Lancelot, sem egyéb – lehet, hogy kellett volna); 4. több (eredeti) geget egyszerűen csak ízléstelennek tart – amin ő undorodik, azon mi jót nevetünk. Talán nem sértem meg jobban, mint Ő az alkotókat, ha leírom ismerősöm reagálását a cikk olvasása után: „...nem foglalkozása, betegsége, hogy kritikus...”. Több türelmet és szeretetet kívánok a szerzőnek az alkotásokkal szemben. Mi addig újranézzük Nepp József első egészestés rajzfilmjét.

 

Tisztelettel:

Bese Károly filmbarát

Gyúró

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/10 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6288