KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/január
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : Metropolis pályázat
• (X) : Hartley-Merrill nemzetközi forgatókönyv-író pályázat

• Varga Anna: A Paradicsom kapui India – Bollywood
• N. N.: Indiai melodrámák
• Király Jenő: Dévi, a Földanya Az indiai melodráma asszonyai
• Beregi Tamás: Gőzdaliák és turbinakriplik Az ipari forradalom mozija
• Poszler György: Tudomány és regénycsoda Verne és a kalandregény
• Varró Attila: A fehér ember bölcsője Tarzan, a civilizátor
• Szilágyi Ákos: A toll démona Eizenstein erotikus rajzai
• Pápai Zsolt: Aranypolgár, Budapestről Fejős Pál portréjához
• N. N.: Fejős Pál filmjei a Duna Televízióban
TELEVÍZÓ
• Ozoli Gábor: Tiétek a világ A francia zavargások és a média
• Reményi József Tamás: A Nagy Óvoda A Nagy Könyv
• N. N.: A Nagy Könyv
FESZTIVÁL
• Palotai János: Mozgóképzőművészet Velencei Biennálé
• Karátson Gábor: A legfőbb jóság Kínai filmhét
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és filantrópok Manderlay
• Báron György: Csoda a plázában Az igazi Mikulás
• Bori Erzsébet: Bumfordiak Szőke kóla
• Csillag Márton: Ajándék ez a mag Csak szex és más semmi
• Barotányi Zoltán: A pénz szaga Kulcsár & Haverok
LÁTTUK MÉG
• Kubla Károly: Harry Potter és a tűz serlege
• Kolozsi László: Az igazság fogságában
• Wostry Ferenc: Hideg csontok
• Békés Pál: Szent Lajos király hídja
• Csillag Márton: Bőrnyakúak
• Kárpáti György: A köd
• Parádi Orsolya: Mianyánk kivan
• Földes András: A bomba átmérője
• Köves Gábor: Durr, durr és csók
• Dercsényi Dávid: Kisiklottak

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Pandorum

Sepsi László

Pandorum – amerikai-német, 2009. Rendezte: Christian Alvart. Írta: Travis Milloy. Kép: Wedigo von Schultzendorff. Zene: Michl Britsch. Szereplők: Ben Foster (Bower), Dennis Quaid (Payton), Cam Gigandet (Gallo), Antje Traue (Nadia), Cung Le (Manh). Gyártó: Constantin Film / Impact Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 108 perc.

A Németországban készített, főként erőteljes vizuális világukban kiemelkedő két pszichothriller (Curiosity & the Cat, Antikörper) után az író-rendező Christian Alvart nagyjából egy időben debütált a tengerentúlon egy eddigi munkásságát folytató újabb thrillerrel (Case 39), illetve a Holdra adott B-filmes válaszként is felfogható Pandorummal. Az Alien és a Halálhajó nyomdokain haladó sci-fi horror már vizualitásában is egyfajta negatívját nyújtja Duncan Jones munkájának: Alvart eredetileg csak videóra szánt filmjének hibernációból felébredt, amnéziás hősei steril fehérség uralta űrbázis helyett mocskos és sötét űrhajó-folyosókon keresik a megoldást kellemetlen helyzetükre, miközben testi épségüket mutálódott rémségék, elméjükét pedig – hasonlóan Jones filmjének hőséhez – a jelen esetben címadó űrbetegség fenyegeti.

Habár a tematika tálcán kínálja, Alvart szerencsés módon túllépett előző munkájának ( A bárányok hallgatnak és Hetedik-utánérzéseként felfogható Antikörper) átlátszó teológiai és morálfilozófiai traktátusain, meghagyva a Pandorumot annak, ami: erőteljes atmoszférájú B-mozi, amely a Pitch Blackhez hasonlóan a műfaj egyik újabb potenciális franchise-ának ígérkezik. Míg az Antikörper mindenáron a Jó és Gonosz természetét vizsgáló értekezés szándékozott lenni, a Pandorum azon labdákat sem üti le, amelyek nyilvánvalóan fakadnak az emberiség túlélésének, az evolúció és az elmeállapotok és a valóság viszonyának kérdéseit is érintő szüzséből. Eltekintve a szépséges záróképektől, fényévekre járunk a Napfény vizualitásban megfogalmazódó spirituális többletétől, ahogyan a műfaj modernista verziójának meditativitásától is. Az öreg kontinenssel együtt Alvart az eddigi munkáit átható, direkt önreflexióvá és fokozott moralizálássá lepárolt művészfilmes hagyomány hatását is maga mögött hagyta – az újrakezdés iránya pedig vélhetően a Pandorum-folytatásokból fog kiderülni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/02 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10078