KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/január
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : Metropolis pályázat
• (X) : Hartley-Merrill nemzetközi forgatókönyv-író pályázat

• Varga Anna: A Paradicsom kapui India – Bollywood
• N. N.: Indiai melodrámák
• Király Jenő: Dévi, a Földanya Az indiai melodráma asszonyai
• Beregi Tamás: Gőzdaliák és turbinakriplik Az ipari forradalom mozija
• Poszler György: Tudomány és regénycsoda Verne és a kalandregény
• Varró Attila: A fehér ember bölcsője Tarzan, a civilizátor
• Szilágyi Ákos: A toll démona Eizenstein erotikus rajzai
• Pápai Zsolt: Aranypolgár, Budapestről Fejős Pál portréjához
• N. N.: Fejős Pál filmjei a Duna Televízióban
TELEVÍZÓ
• Ozoli Gábor: Tiétek a világ A francia zavargások és a média
• Reményi József Tamás: A Nagy Óvoda A Nagy Könyv
• N. N.: A Nagy Könyv
FESZTIVÁL
• Palotai János: Mozgóképzőművészet Velencei Biennálé
• Karátson Gábor: A legfőbb jóság Kínai filmhét
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és filantrópok Manderlay
• Báron György: Csoda a plázában Az igazi Mikulás
• Bori Erzsébet: Bumfordiak Szőke kóla
• Csillag Márton: Ajándék ez a mag Csak szex és más semmi
• Barotányi Zoltán: A pénz szaga Kulcsár & Haverok
LÁTTUK MÉG
• Kubla Károly: Harry Potter és a tűz serlege
• Kolozsi László: Az igazság fogságában
• Wostry Ferenc: Hideg csontok
• Békés Pál: Szent Lajos király hídja
• Csillag Márton: Bőrnyakúak
• Kárpáti György: A köd
• Parádi Orsolya: Mianyánk kivan
• Földes András: A bomba átmérője
• Köves Gábor: Durr, durr és csók
• Dercsényi Dávid: Kisiklottak

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Szerelmi átkok

Fantomszál

Beépített anyaghiba

Baski Sándor

Anderson csak országot váltott, témát nem. A filmművészettől búcsúzó Daniel Day-Lewis pályája méltó lezárást kapott.

 

Paul Thomas Anderson amerikai rendező, a szó minden értelmében. Túl azon, hogy eddigi összes filmje – a pályanyitó A szerencse zsoldosai kivételével – Kaliforniában, egy pár száz négyzetkilométeres területen belül játszódik, történeteiben legtöbbször az amerikainak mondott alapértékeket és mítoszokat vizsgálja a 20. század különböző periódusaiban. Mesél a korai olajkapitalizmus gátlástalan törtetőiről (Vérző olaj), a háború utáni Amerika önjelölt messiásairól (The Master), a pornóipar kialakulásáról a 70-es években (Boogie Nights), és a modern nagyvárosi életformával együtt járó magányról és elidegenedésről (Magnólia, Kótyagos szerelem). Első nem Amerikában forgatott és nem Amerikáról szóló filmjéből válik egyértelművé, ami eddig is sejthető volt: legfontosabb rögeszméi egyetemesek, kifejtésükhöz nincs feltétlenül szükség a kaliforniai kulisszára.

 „Ha rájöttél, hogyan lehet élni anélkül, hogy szolgálnál valamilyen mestert, bármilyen mestert, tudasd velünk is”, szól a kulcsmondat a The Master fináléjában a Philip Seymour Hoffman által alakított szektavezér szájába adva, és a dilemma, a jelek szerint, még mindig foglalkoztatja a rendezőt. Valójában ez a motívum – a különböző világokat képviselő, alá-fölé rendeltségi viszonyban lévő emberek kölcsönös kapcsolati függése – az, amely végigvonul szinte a teljes életművén. A kiindulópont mindig ugyanaz: az idősebb, saját jól kitaposott szabályai szerint élő mentorfigura felkarolja a semmiből érkező, helyét kereső nincstelen outsidert, és ezzel beinvitál egy kontrolálhatatlan, felforgató erőt a világába.

Attól, hogy a két pólust a Fantomszálban egy férfi és egy nő képviseli, a kapcsolati játszma is összetettebbnek és árnyaltabbnak tűnik, de az alapképlet maga nem változik. A 20. század úttörő divattervezőiről mintázott, beszédes nevű Reynolds Woodcock is hasonlóan megszállott, autoriter figura, mint Daniel Plainview (Véres olaj) vagy Lancaster Dodd (The Master), csak a pénz vagy a hatalom helyett ő az esztétikai tökéletességet hajszolja. Öntörvényű művész, aki minden kapcsolatát az alkotásnak rendeli alá, modelljei és szeretői fogyóeszközök, csak addig van rájuk szüksége, amíg inspirálni tudják őt. Új felfedezettjét, a pincérnőként dolgozó Almát is élő manökenként kezeli első randevújukon – nem a férfi, hanem a dizájner szemével mustrálja a testét, feljegyzi a méreteit, és próbababaként használja. Alma, talán éppen idegensége, bevándorló háttere miatt, egy ponton túl nem hajlandó elfogadni a rá szabott szerepet. Megzabolázhatatlan ösztönlény, mint a The Master Freddie-je, de az elszakadás és a menekülés helyett ő inkább az ellentámadást és a játékszabályok megváltoztatását választja.

Ahogy a kapcsolat pontos természetét sem hajlandó az író-rendező definiálni, úgy azt sem egyértelműsíti, pontosan kinek a történetét látjuk – a Fantomszál ennyiben mindenképp megtöri az életmű sormintáját. Anderson folyamatosan váltogatja Alma és Reynolds nézőpontját, filmje így egyszerre értelmezhető (női) emancipációs tanmeseként és egy alkotóművész profanizálódásaként. A Férfi, aki megfeleltethető a rendező alteregójának is – mindketten rajzokból, storyboardokból kiindulva konstruálnak színes fantáziákat egy szorgos, jól összeszokott stábot irányítva –, valójában a hivatásába és saját egójába szerelmes, a nőre addig van szüksége, amíg az segíteni tudja az alkotásban, utána már csak visszahúzó és zavaró tényező. A hasonló allegorikus olvasatot kínáló anyám!-ban a Nő nem tud kilépni az egyszer használatos múzsa szerepköréből, Almának ellenben sikerül megtörnie, meggyengítenie annyira a Férfi egóját, hogy feloldódhassanak mindketten – legalább ideig-óráig – egy tradicionális kapcsolatban.

A genderolvasatok mellett Anderson egy harmadik réteggel is bevonja a filmet. Ahogy korábban Scorsese (Boogie Nights) vagy Altman (Magnólia) világát emulálta, úgy adaptálódott most is a hely és a kor szelleméhez. Kedvenc kubrickos kameramozgásairól és a hangsúlyos zenei jelenlétről nem mondott le, a képi világ mégis klasszicizáltabb, ahogy Jonny Greenwood soundtrackjéből is hiányoznak az absztrakt elemek. Letisztultsága, mívessége okán joggal definiálhatja Anderson gótikus románcnak a filmjét, de nézhető akár inverz Pygmalion- vagy sajátos A szépség és a szörnyeteg-átiratként is. Hogy ez a mese végül happy enddel zárul-e, az már megint csak nézőpont kérdése.

 

 

FANTOMSZÁL (Phantom Thread) – amerikai, 2017. Rendezte, írta, kép: Paul Thomas Anderson. Zene: Jonny Greenwood. Szereplők: Daniel Day-Lewis (Woodcock), Vicky Krieps (Alma), Lesley Manville (Cyril). Gyártó: Annapurna / Focus Features. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 130 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/03 33-34. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13573