KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/január
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : Metropolis pályázat
• (X) : Hartley-Merrill nemzetközi forgatókönyv-író pályázat

• Varga Anna: A Paradicsom kapui India – Bollywood
• N. N.: Indiai melodrámák
• Király Jenő: Dévi, a Földanya Az indiai melodráma asszonyai
• Beregi Tamás: Gőzdaliák és turbinakriplik Az ipari forradalom mozija
• Poszler György: Tudomány és regénycsoda Verne és a kalandregény
• Varró Attila: A fehér ember bölcsője Tarzan, a civilizátor
• Szilágyi Ákos: A toll démona Eizenstein erotikus rajzai
• Pápai Zsolt: Aranypolgár, Budapestről Fejős Pál portréjához
• N. N.: Fejős Pál filmjei a Duna Televízióban
TELEVÍZÓ
• Ozoli Gábor: Tiétek a világ A francia zavargások és a média
• Reményi József Tamás: A Nagy Óvoda A Nagy Könyv
• N. N.: A Nagy Könyv
FESZTIVÁL
• Palotai János: Mozgóképzőművészet Velencei Biennálé
• Karátson Gábor: A legfőbb jóság Kínai filmhét
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és filantrópok Manderlay
• Báron György: Csoda a plázában Az igazi Mikulás
• Bori Erzsébet: Bumfordiak Szőke kóla
• Csillag Márton: Ajándék ez a mag Csak szex és más semmi
• Barotányi Zoltán: A pénz szaga Kulcsár & Haverok
LÁTTUK MÉG
• Kubla Károly: Harry Potter és a tűz serlege
• Kolozsi László: Az igazság fogságában
• Wostry Ferenc: Hideg csontok
• Békés Pál: Szent Lajos király hídja
• Csillag Márton: Bőrnyakúak
• Kárpáti György: A köd
• Parádi Orsolya: Mianyánk kivan
• Földes András: A bomba átmérője
• Köves Gábor: Durr, durr és csók
• Dercsényi Dávid: Kisiklottak

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Meseautó

Arany országút csillogó gyémántporán

Békés Pál

Az idei remake-nek nem kellett olyan múltbéli árnnyal megküzdenie, mint tavaly a Hyppolitnak, és ez előnyére szolgált.

 

Minél nyilvánvalóbb, hogy a harmincas évek és jelenünk szembeszökően hasonlítanak egymásra, annál természetesebb, hogy a ma filmipara a háború előtti évtized emlékezetes sikereire épít. Tavaly ilyenkor még meghökkentőnek tűnhetett, hogy elkészült a Hyppolit újraírt, újraforgatott változata, remake-je, és a vállalkozást kandi kíváncsiság kísérte. Idén a Meseautó már kitaposott úton gördül.

Az új Meseautó – és e külsődleges szempontok egy remake esetében többet nyomnak a latba, mintha minden ízében új filmről volna szó – sokkal könnyebb helyzetben van, mint tavaly vetített „elődje”, az új Hyppolit. A régi Hyppolit, a magyar filmtörténet talán legismertebb, klasszikusszámba menő vígjátéka nagyszerű film, a korszak legemlékezetesebb mozija, mely a feledhetetlen színészi játék emlékén kívül szállóigékkel is megajándékozott bennünket. Így hát az új változatnak ma is eleven élménnyel kellett megbirkóznia. A régi Meseautó sokkal gyengébb, a szakállas operettsémát (herceg, fehér paripa, polgárleány) könnyű kézzel modernizáló szüzsét (vezérigazgató, luxusautó, eladólány) még olyan legendás színészek, mint Törzs Jenő, Perczel Zita, Kabos Gyula sem tették feledhetetlenné. Márkus AlfrédHarmath Imre címadó slágere elevenebb, mint a film, mellyel a 66 évvel ezelőtti karácsonyon lepték meg a mozirajongókat.

Az idei remake-nek tehát nem kellett olyan múltbéli árnnyal megküzdenie, mint a tavalyinak, és ez előnyére szolgált. Úgy tűnik, az alkotók levonták a következtetéseket a Hyppolit-kísérletből (a csapat részben azonos), és ezúttal jó arányérzékkel követték a mintát, illetve szakadtak el tőle. A Meseautó kikerülte a korábbi buktatók nagy részét, a szakszerűen elkészített, pergő film legjobb pillanataiban igazán derűs.

Az operettsémán persze nem változtattak a forgatókönyvírók, ám továbbkorszerűsítették. Szűcs János, „a vezér” most egy bevásárlóközpontot vezérel, valamint befektet, fejleszt, munkahelyet teremt, és a tisztaszívű leány, akiért már-már kiégett szíve ismét lángra lobban, a korszerű topszupermultihipermarketplázacenter görkorcsolyás futárszolgálatánál futárszolgál. A dúsgazdag szívtipró és a féllumpen szüleivel ledurrant bérházban lakó erényes Kovács Vera közötti szakadék semmivel sem kisebb, mint 66 évvel ezelőtt.

Az eredeti történethez leginkább tapadó elem a munkahelyi és szerelmi intrikák hálójában botladozó kétbalkezes Halmos Aladár figurája – pontosabban a valaha Halmost alakító Kabos Gyulát megidéző Bajor Imre. Bajor már régóta idézgeti a háború előtti filmek nagy komikusát, itt azonban szinte eggyé válik vele. Ez nem imitáció és nem paródia, hanem már-már átlényegülés a gesztusok és a hanghordozás szintjén is. Ez az alakítás a legelevenebb kapocs az akkor és a most közt.

A Meseautó egyébként valóságos sztárparádé – a nézőcsalogató szereposztás tutira megy, amikor a legismertebb komikusokra épít, de azért örömteli meglepetéssel is szolgál: Ónódi Eszter játékával.

Már csak az a kérdés – ha ugyan van még értelme ilyen ómódi problémákat akár csak pedzeni is –, hogy miről szól ma a Meseautó. És máris belátom: nincs értelme. Hiszen egyszerűen csak ugyanarról szól, mint annak idején. A lakkozott mesevilág diadalmáról, az operett-univerzum legyőzhetetlenségéről. Nincs ebben semmi különös. Hacsak éppen az nem, hogy nem változott semmi. Mivel egyre többen egyre áthághatatlanabbnak látják a „föntiek” és a „lentiek” közt tátongó szakadékot, egyre hevesebben kívánnak elandalodni. A mozicsinálók pedig ráéreznek az erősödő vágyra, és teszik a dolgukat: andalítanak. Nagyjából ennyi. (És még egy korszerű adalékanyag: a film legfontosabb küldetése, igazi, nagy szent feladata talán mégiscsak az, hogy a produkciót támogató televíziós társaság plakátjai minél hosszabb ideig, minél harsányabban és gátlástalanabbul viríthassanak a vásznon.)

Amikor a film végén felhangzik a Meseautó címadó slágere (eredeti felvétel), a bensőségesen búgó hang hallatán úgy érezhetjük: íme, itt, a fülünk hallatára, a szemünk láttára kacsint össze az ezredvég a harmincas évekkel, és ami a kettő közt történt, szinte automatikusan zárójelbe kerül. Nincs az a mozikép, mely oly érzékletes volna, mint a dalba foglalt szókép, a Meseautó-esszenciát világképpé tupírozó, talán ironikusan túlcukrozott, édes-habos-mézes slágersor:

 

„Arany országút csillogó gyémántporán

 repülünk a mesék kocsiján.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/02 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3210