KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/január
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : Metropolis pályázat
• (X) : Hartley-Merrill nemzetközi forgatókönyv-író pályázat

• Varga Anna: A Paradicsom kapui India – Bollywood
• N. N.: Indiai melodrámák
• Király Jenő: Dévi, a Földanya Az indiai melodráma asszonyai
• Beregi Tamás: Gőzdaliák és turbinakriplik Az ipari forradalom mozija
• Poszler György: Tudomány és regénycsoda Verne és a kalandregény
• Varró Attila: A fehér ember bölcsője Tarzan, a civilizátor
• Szilágyi Ákos: A toll démona Eizenstein erotikus rajzai
• Pápai Zsolt: Aranypolgár, Budapestről Fejős Pál portréjához
• N. N.: Fejős Pál filmjei a Duna Televízióban
TELEVÍZÓ
• Ozoli Gábor: Tiétek a világ A francia zavargások és a média
• Reményi József Tamás: A Nagy Óvoda A Nagy Könyv
• N. N.: A Nagy Könyv
FESZTIVÁL
• Palotai János: Mozgóképzőművészet Velencei Biennálé
• Karátson Gábor: A legfőbb jóság Kínai filmhét
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és filantrópok Manderlay
• Báron György: Csoda a plázában Az igazi Mikulás
• Bori Erzsébet: Bumfordiak Szőke kóla
• Csillag Márton: Ajándék ez a mag Csak szex és más semmi
• Barotányi Zoltán: A pénz szaga Kulcsár & Haverok
LÁTTUK MÉG
• Kubla Károly: Harry Potter és a tűz serlege
• Kolozsi László: Az igazság fogságában
• Wostry Ferenc: Hideg csontok
• Békés Pál: Szent Lajos király hídja
• Csillag Márton: Bőrnyakúak
• Kárpáti György: A köd
• Parádi Orsolya: Mianyánk kivan
• Földes András: A bomba átmérője
• Köves Gábor: Durr, durr és csók
• Dercsényi Dávid: Kisiklottak

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

In aeternam memoriam amice Vayer

Dobai Péter

 

„El sem indultam, már is megérkeztem. Anyám tűzhelyétől, a halállal mentem. Hideg, vad mezőkön, szomorú rét mellett, láttam ezer síró gyermeklelket. Elhagyott anyámat egyre mindig várom. Jön mama! – Ne sírjál – súgja a halálom. A végső ítélet napján meghal a halál is, nem lesz már a végső órák őre…”

(Hans HolbeinLajos Ferenc: Haláltánc)

 

Az olasz nyelvben a maestro szó mestert és művészt egyaránt jelenthet. Vayer Tamás ebben a kettős értelemben volt mestere is, művésze is a szcenikának, a színpadtechnikának, a színpadi, filmi és televíziós díszlettervezésnek, látványtervezésnek. Most, hogy a rajzasztalra tűzött lap üres lett, a szcenikai vázlatok befejezetlenül hevernek a műteremben, most, hogy az eszközök, szerszámok – körzők, szögmérők, vonalzók, tűhegyes ceruzák, szögek, kalapácsok, ácskapcsok, ácsszekercék, festékes dobozok, ecsetek – immár letétettek, az építő kézből végleg kiüttettek: nehéz nekem szigorúan „szakmai” szempontból emlékeznem Vayer Tamásra, akinek nemcsak munkatársa lehettem lenni szerencsés számos filmben (pl. Csontváry, Circus Maximus etc.), sokkal több is volt annál: a barátom.

Vayer Tamás polgári családból származott, a lakást hatalmas könyvtár uralta, és a falakon Barabás Miklós festményei függtek: az ősök arcképeivel. Édesapja személye és munkássága, a Herder-díjas Vayer Lajos művészettörténész professzor, akadémikus – olyan könyvek írója, mint a Pázmány Péter ikonográfiája, Rembrandt, A rajzművészet mesterei, Masolino és Róma, Raffaello freskói a Vatikánban – döntően meghatározták a fiú későbbi pályáját, műveltségét, mély vonzódását a művészetek és az „Orbis sensualium pictus” iránt, mely vonzalom és tudás egész életművében kamatozott, érvényesült, éspedig virtuóz módon. Meg nem állhatom, hogy korán távozott barátom, a Mafilm, a Nemzeti Színház díszlettervezőjének és művészeti tanácsadójának sokoldalú munkásságából néhány főbb művét e búcsúzó írásban magam és mások emlékezetébe idézzem: Hogy szaladnak a fák, Egri csillagok, A tanú, Szerelmesfilm, Szindbád, 141 perc a Befejezetlen mondatból, Az ötödik pecsét, Fekete gyémántok, Egy erkölcsös éjszaka, Csontváry, Circus Maximus, Egymásra nézve, Te rongyos élet és még sok-sok filmet említhetnék, amelynek alkotótársa volt Vayer Tamás. A televízióban ő volt díszlet- és látványtervezője a Rózsa Sándornak, az Oszlopos Simeonnak, a Napraforgónak. Színházi díszlettervezőként Vayer Tamás alkotta meg a Tudós nők, a Szomorú vasárnap, a Gallilei élete, A Vihar, a Bűn és bűnhődés, a Szent Johanna, a Pillantás a hídról, a Peer Gynt színterét és látványvilágát. Leghosszabb ideig a Csontváry-filmben dolgoztunk együtt. Energiája, lelkesedése, készenléte, perfekcionizmusa, kitartása, helytállása, egyéniségének karizmája, mókakedvelő természete, humora, kritikus helyzetekben is csúcsminőséget célzó és azt is eredményező, rendkívüli munkabírása: mindvégig töretlen maradt ebben a nehezen megszületett filmben is, forgattunk bár a Felvidéken, bolyongva Késmárk és Galánta közt vagy a Balkánon, a szovjet Közép-Ázsiai sivatagokban, Buharában, Taskentben, Khivában vagy Szicíliában vagy a Lipari-szigetek kialudt vulkánkrátereinek mélyén vagy éppen honi tájban vagy filmgyári műtermekben. Tamás hajnalok hajnalán kelt, nemcsak megtervezte a díszleteket, hanem kétkezi munkásként – ha kellett ácsként, ha kellett festőként – együtt dolgozott a díszletépítőkkel. Vayer Tamás a Szcenikai Központ művészeti vezetőjeként tanárként is kiváló munkát végzett, igaz, volt is mit tanítania: nem középiskolás fokon… Adieu mon vieux Ami!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/09 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3423