KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/január
KRÓNIKA
• (X) : Diák Rövidfilm Fesztivál
• (X) : Metropolis pályázat
• (X) : Hartley-Merrill nemzetközi forgatókönyv-író pályázat

• Varga Anna: A Paradicsom kapui India – Bollywood
• N. N.: Indiai melodrámák
• Király Jenő: Dévi, a Földanya Az indiai melodráma asszonyai
• Beregi Tamás: Gőzdaliák és turbinakriplik Az ipari forradalom mozija
• Poszler György: Tudomány és regénycsoda Verne és a kalandregény
• Varró Attila: A fehér ember bölcsője Tarzan, a civilizátor
• Szilágyi Ákos: A toll démona Eizenstein erotikus rajzai
• Pápai Zsolt: Aranypolgár, Budapestről Fejős Pál portréjához
• N. N.: Fejős Pál filmjei a Duna Televízióban
TELEVÍZÓ
• Ozoli Gábor: Tiétek a világ A francia zavargások és a média
• Reményi József Tamás: A Nagy Óvoda A Nagy Könyv
• N. N.: A Nagy Könyv
FESZTIVÁL
• Palotai János: Mozgóképzőművészet Velencei Biennálé
• Karátson Gábor: A legfőbb jóság Kínai filmhét
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és filantrópok Manderlay
• Báron György: Csoda a plázában Az igazi Mikulás
• Bori Erzsébet: Bumfordiak Szőke kóla
• Csillag Márton: Ajándék ez a mag Csak szex és más semmi
• Barotányi Zoltán: A pénz szaga Kulcsár & Haverok
LÁTTUK MÉG
• Kubla Károly: Harry Potter és a tűz serlege
• Kolozsi László: Az igazság fogságában
• Wostry Ferenc: Hideg csontok
• Békés Pál: Szent Lajos király hídja
• Csillag Márton: Bőrnyakúak
• Kárpáti György: A köd
• Parádi Orsolya: Mianyánk kivan
• Földes András: A bomba átmérője
• Köves Gábor: Durr, durr és csók
• Dercsényi Dávid: Kisiklottak

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A púpos

Turcsányi Sándor

 

A púpos meghalt, de Lagardere él! – kiáltott egykoron Jean Marais, és kardélre hányta a rosszat. Persze tévedett. Tudatom ezúton, a görbe hátú köszöni, jól van, bár léte úgyszólván búvópatak, mely most ismét előtör.

Jean Marais nekem persze tévedhetetlen volt. Vesztemre. Egy hónapig gyakoroltam a nevers-i vágást, mire a függönyhúzóval rá mertem törni Gonzague-ra, az alacsony származású ebre, ki Pörkölt fedőnév alá rejtezve a tömbbizalmi tulajdonát képezte. A vívócsel fényesen bejött, úgyhogy rögtön megismertem egy másik szúrást is. Tetanusnak hívták, ugyancsak nemes testrészre irányult, minek következtében egy hét alatt hasonfekve elolvastam Févalt. Ebből látszik, hogy nem ma kezdtem, de most újra láthattam kiskorom némiképp hendikepes lovagját, immár tehát kétpúpú vagyok, sőt több, ha hozzácsapom az 1934-es és ’44-es adaptációkat.

Persze Philippe de Broca sem ma kezdte. ’61-ben megcsinálta a Cartouche-t, ami csak hagyján, de azóta megnézte az összes lehetséges kosztümös filmet. Különös tekintettel a kizárólagosnak hitt francúz terrénumra betolakodó amerikai martalócok munkáira. Lett is foganatja. Noha jószerivel egy időben készültek, Broca Púposa bízvást tekinthető az amerikai Vasálarcosra adott francia ellenvágásnak. Philippe, a nyugdíjkorhatárt csendesen megkerülő hentes és mészáros virtigli fradikolbászt készített. Beledarált mindent, mit hosszú és kalandos pályája során magáévá bírt tenni. Fenn a vásznon lóra mászom, kiáltja Scaramouche, a különös komédiás, a király nem várja nagyon Fracasse kapitányt, D’Artagnan kiváltja az ékszereket egy londoni zaciból, Quasimodo álmában csenget egy kicsit, de nem ettől megy a villamos.

Jean Marais színészkirály, mellesleg az amerikai Vasálarcos öt színészkirályt tudott fölmutatni, akik közül csak kettő volt francia, egyikük ráadásul királynő. Daniel Auteuil viszont, bár kétségtelenül lokális kedvenc, César a legjobb férfialakításért, Arany Pálma dettó, de messze nem király, kisnemes inkább. Nevers sem herceg, a Holló 2. nem a főrendek csatája volt.

Ám ez mind potomság. Le van szúrva, sajna kicsit el is, de ez se számít, ha ön nem megy Lagardere-hez, Lagardere megtalálja önt. S ez így szép.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/03 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3999