KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/április
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: A 37. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Hullámzó Balaton Játékfilmek
• Forgách András: Személyes kozmoszok Halász, Szemző, Szaladják – háromkirályok
• Vaskó Péter: Honderű Új filmvígjátékok
• Hirsch Tibor: Más a mese Kisjátékfilmek
• Báron György: Feltételes megállók, végállomások Dokumentumfilmek

• Lengyel László: Pókok és legyek Szabó István: Rokonok
• Gelencsér Gábor: Szegény barbárok Móricz-filmek
• Takács Ferenc: Szerelem és pénz Jane Austen-adaptációk
• Darab Ágnes Zsuzsa: Amikor kilóg az asztalláb Nevelőnők a filmvásznon
• Varró Attila: Fúriák az angolparkban A brit horror és a nők
• Köves Gábor: A változatosság kedvéért Ang Lee-portré
• Hahner Péter: A hőskor után Ang Lee: Túl a barátságon
• Molnár Gál Péter: Bolond világ A Marx fivérek
• N. N.: A Marx fivérek filmjei
MÉDIA
• Vízer Balázs: Póz, csajok, satöbbi A videoklip mesterei
• Reményi József Tamás: Hattyú és klitorisz Tévékritika
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Az író mint társtettes Bennett Miller: Capote
• Stőhr Lóránt: A bírálás édes gyönyöre Bacsó Péter: De kik azok a Lumnitzer nővérek?
• Pápai Zsolt: Zsák a foltját Benoit Delépine – Gustave de Kervern: Aaltra
• Muhi Klára: Régi idők orosz focija Ifj. Alekszej German: Nagypályások – Garpastum
• Kriston László: „Amikor az ember még misztérium volt” Beszélgetés ifj. Alekszej Germannal
KÖNYV
• Palotai János: A pillanat embere Friedmann Endre albumai
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Az időjós
• Vincze Teréz: Mária Magdolna
• Horeczky Krisztina: A szavak titkos élete
• Mátyás Péter: A leggyorsabb indián
• Vízer Balázs: A belső ember
• Köves Gábor: Casanova
• Vízer Balázs: Pénz beszél
• Wostry Ferenc: Motel
• Horeczky Krisztina: Befejezetlen élet
• Kárpáti György: Rózsaszín párduc

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Heli

Baski Sándor

Heli – mexikói, 2013. Rendezte: Amat Escalante. Írta: Amat Escalante, Gabriel Reyes. Kép: Lorenzo Hagerman. Zene: Lasse Marhaug. Szereplők: Armando Espitia (Heli), Andrea Vergara (Estela), Linda González (Sabrina), Juan Eduardo Palacios (Beto). Gyártó: Mantarraya / Tres Tunas. Forgalmazó: Cirko Film Kft. Feliratos. 105 perc.

 

Míg Tarantinót és a köpönyegéből előbújt kollégáit gyakorta éri az a vád, hogy az erőszak kultuszát ápolják és rossz hatással vannak a társadalom mentálhigiénés állapotára, addig a mexikói rendezők ha akarnák se tudnák sokkolni hazai közönségüket. Azt, ami a több évtizede tartó drogháború következtében Mexikó utcáin zajlik, még a legvéresebb torture porn-filmek se lennének képesek hitelesen visszaadni; a híradók mindennapos beszámolói a megcsonkított és közszemlére tett hullákról és az internetre feltöltött kivégzés-videók überelhetetlenek.

Hogyan érdemes mégis tudósítani a pokolból, ha képtelenség a valóságot túllicitálni? Amat Escalante rendező a szenvtelenségre szavazott, a Cannes-ban rendezői díjjal elismert Heli ugyanolyan tárgyilagos távolságtartással követi szereplőit, mint az európai szerzői filmek minimalista iskolája. A kontraszt működik: a drogkartell és a milícia kereszttüzébe keveredő család kálváriáját az elidegenítő elbeszélésmód csak még megrázóbbá teszi, ahogy az erőszak képsorai is jobban sokkolnak hűvös kistotálokban. A film látszólagos eszköztelensége, a dramaturgiai csúcspontok kijelölésének mellőzése azt sugallja, hogy abban, aminek tanúi vagyunk – elrablás, kínzás, kivégzés –, semmi rendhagyó nincs; így zajlanak a mexikói hétköznapok, és ezt a történet összes szereplője, a korrupt rendőröktől az ártatlan civileken át az erőszak és az anarchia világába beleszületett gyerekekig mindenki teljesen természetesnek veszi. A Heli több szempontból is a 2011-es Miss Bala párdarabja, mindkét film arra reflektál, hogy a korábban csak egymást irtó kartellek és rendőrök háborújában ma már nincsenek kívülállók, bárki áldozattá válhat. Nem elhanyagolható különbség ugyanakkor, hogy amíg Gerardo Naranjo drámája közönségbarát módon mesél, addig a Heli a minimalista artfilmek felesleges manírjait is felvonultatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11763