KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/április
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: A 37. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Hullámzó Balaton Játékfilmek
• Forgách András: Személyes kozmoszok Halász, Szemző, Szaladják – háromkirályok
• Vaskó Péter: Honderű Új filmvígjátékok
• Hirsch Tibor: Más a mese Kisjátékfilmek
• Báron György: Feltételes megállók, végállomások Dokumentumfilmek

• Lengyel László: Pókok és legyek Szabó István: Rokonok
• Gelencsér Gábor: Szegény barbárok Móricz-filmek
• Takács Ferenc: Szerelem és pénz Jane Austen-adaptációk
• Darab Ágnes Zsuzsa: Amikor kilóg az asztalláb Nevelőnők a filmvásznon
• Varró Attila: Fúriák az angolparkban A brit horror és a nők
• Köves Gábor: A változatosság kedvéért Ang Lee-portré
• Hahner Péter: A hőskor után Ang Lee: Túl a barátságon
• Molnár Gál Péter: Bolond világ A Marx fivérek
• N. N.: A Marx fivérek filmjei
MÉDIA
• Vízer Balázs: Póz, csajok, satöbbi A videoklip mesterei
• Reményi József Tamás: Hattyú és klitorisz Tévékritika
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Az író mint társtettes Bennett Miller: Capote
• Stőhr Lóránt: A bírálás édes gyönyöre Bacsó Péter: De kik azok a Lumnitzer nővérek?
• Pápai Zsolt: Zsák a foltját Benoit Delépine – Gustave de Kervern: Aaltra
• Muhi Klára: Régi idők orosz focija Ifj. Alekszej German: Nagypályások – Garpastum
• Kriston László: „Amikor az ember még misztérium volt” Beszélgetés ifj. Alekszej Germannal
KÖNYV
• Palotai János: A pillanat embere Friedmann Endre albumai
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Az időjós
• Vincze Teréz: Mária Magdolna
• Horeczky Krisztina: A szavak titkos élete
• Mátyás Péter: A leggyorsabb indián
• Vízer Balázs: A belső ember
• Köves Gábor: Casanova
• Vízer Balázs: Pénz beszél
• Wostry Ferenc: Motel
• Horeczky Krisztina: Befejezetlen élet
• Kárpáti György: Rózsaszín párduc

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fritz Lang

Martin Ferenc: A félelem képei

A forma hatalma

Murai András

Az elemzés Lang német filmjeinek stílusváltozásait tárja föl.

A könyvborító montázsának előterében a harmincas éveiben járó, természetesen monoklit viselő Fritz Lang, hátterében leghíresebb víziójának, a Metropolisnak futurisztikus városképe látható. E kettő együtt, Lang autonóm látványvilága a témája Martin Ferenc A félelem képei című írásának. A szigorúan a formavilágra koncentráló könyv célja nyomon követni a rendező német filmjeinek stílusváltozásait.

Lang az első világháború végétől dolgozott a német filmgyártásban, az első évben forgatókönyvíróként, majd 1919/20-ban hét filmet rendezett, azonban az egyetemes filmtörténet nagyhatású rendezőjévé az 1921-es A fáradt haláltól az 1933-ban bemutatott Dr. Mabuse végrendeletéig tartó alkotói korszakának köszönhetően vált. Ebben az időszakban Lang nyolc alkalommal vitte vászonra a dekadens berlini élet inspirálta látomásait halálról, hipnotikus képességgel rendelkező tébolyult zsarnokról, germán hőseposzról. Martin Ferenc is kizárólag az ekkor készült filmjeivel foglalkozik, érvelése szerint azért A fáradt halállal kezdődően, mert itt mutatkoznak először a rendező kézjegyévé váló stílusjegyek. Többek között e filmek gonosztevőiből és rémalakjaiból rekonstruálta Siegfried Kracauer a német nép lélektanát a Caligaritól Hitlerig filmtörténeti alapvetésében. Vele ellentétben azonban Martint nem a filmek társadalomképe, hanem formavilága érdekli. Sőt, bátran és meggyőző érvekkel száll vitába a filmszociológia klasszikusával, és nem tartja minden szegmensében elfogadhatóan Kracauer utólagos, „visszavetítő”, a náci diktatúra ismeretében fogant, a weimari időszak filmjeire vonatkozó magyarázatát. (Bár egyszer Martin is párhuzamot von az M társadalomképe és a később fasizálódó német intézményrendszer között, 177.o.)

A Fritz Lang életművét eddig tárgyalt szakkönyvekhez képest Martin Ferenc tanulmányának szemléletbeli újdonsága abból fakad, hogy egyaránt távolságot tart a Kracauer-féle társadalomlélektani, valamint attól a bevett filmtörténeti megközelítéstől, amely az expresszionista stílusirányzaton keresztül ragadja meg Lang műveit, ugyanakkor nem is a misztikus rendező portréját írja tovább, a róla szóló anekdoták sem térítik el céljától.

Martin a német rendezőben mindenekelőtt saját stiláris elképzeléseinek megvalósítóját és ennek érdekében bizonyos formanyelvi megoldások tudatos alkalmazóját látja – ami azonban nem zárná ki a filmek társadalomtörténeti beágyazottságának erőteljesebb hangsúlyozását. A könyv ugyanis – alcímének megfelelően: Lang német filmjeinek látványvilága – csak a stílus-elemzésre koncentrál, szinte kiszakítva a filmeket születésük kontextusából, legalábbis ami a korabeli német társadalmat és a kulturális hagyományokat illeti. A társadalomlélektani vonatkozásokat többnyire zárójelbe tevő, elsősorban formalista megközelítésből adódó esetleges hiányérzetünk azonban feloldódik a könyv következetesen végigvitt koncepciójában. Martin ugyanis rendkívül következetes gondolatmenetben vezeti az olvasót Lang művein keresztül, A fáradt haláltól a Dr. Mabuse, a játékoson, a Nibelungon, a Metropolison, a Kémeken, az M, egy város keresi a gyilkoson át utolsó német filmjéig, a Dr. Mabuse végrendeletéig. Pár oldal erejéig még a legjelentéktelenebbnek tartott Asszony a Holdonra is kitér, hogy beillessze a filmet a stílus módosulásainak abba a sorába, amit a monumentális látványvilág és a mozgó kamera funkcióváltozásaiban lát.

A könyv legfontosabb tézise szerint az expresszionista stílusjegyek alkalmazását Lang formavilágának belső logikája eredményezi, és nem a korszakban divatos stílusirányzathoz való alkalmazkodás igénye. Miközben a filmtörténeti közhely Langot a filmi expresszionizmus egyik legjelentősebb képviselőjeként tartja számon, Martin nem tagadja, de árnyalja ezt az általánosan elfogadott megállapítást, s pontosan írja le a stílusirányzat és Lang filmjei közötti távolságot. Elképzelését támasztják alá azok az utalások is, amelyeket Lang maga tesz a filmjeiben, reflektálva az expresszionizmushoz való viszonyára. Ennek egyik legszembeötlőbb, ironikus változata, mikor Mabuse, az álarcok mögé rejtőző hipnotizőr azt mondja, hogy az expresszionizmus is „puszta játék”, mint minden az életben, s a Mabuse, a játékos című filmben a stílusjegyek valóban, ahogy Martin Ferenc fogalmaz „díszítő elemmé, ornamens felületté redukálódnak”. A könyv másik fontos gondolati íve a filmeket reflektáltságuk alapján köti össze – ezzel eddigi monográfusai (Lotte H. Eisner, Tom Gunning) nem foglalkoztak –, a figyelmet arra irányítva, hogyan utal Lang a műveiben a „filmkép manipulatív lehetőségeire”.

A végig egyenletes színvonalú és egységes hangnemű szövegben Martin minden megállapítását a művekből vezeti le: csak arról ír, ami a filmeken látható. Az olvasó ezért Fritz Lang rendezéseit életre keltő alapos és precíz elemzésekre, ugyanakkor szikár stílusú könyvre készüljön.

 

L’Harmattan – Könyvpont Kiadó, 2013


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 36-38. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12136