KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/április
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: A 37. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Hullámzó Balaton Játékfilmek
• Forgách András: Személyes kozmoszok Halász, Szemző, Szaladják – háromkirályok
• Vaskó Péter: Honderű Új filmvígjátékok
• Hirsch Tibor: Más a mese Kisjátékfilmek
• Báron György: Feltételes megállók, végállomások Dokumentumfilmek

• Lengyel László: Pókok és legyek Szabó István: Rokonok
• Gelencsér Gábor: Szegény barbárok Móricz-filmek
• Takács Ferenc: Szerelem és pénz Jane Austen-adaptációk
• Darab Ágnes Zsuzsa: Amikor kilóg az asztalláb Nevelőnők a filmvásznon
• Varró Attila: Fúriák az angolparkban A brit horror és a nők
• Köves Gábor: A változatosság kedvéért Ang Lee-portré
• Hahner Péter: A hőskor után Ang Lee: Túl a barátságon
• Molnár Gál Péter: Bolond világ A Marx fivérek
• N. N.: A Marx fivérek filmjei
MÉDIA
• Vízer Balázs: Póz, csajok, satöbbi A videoklip mesterei
• Reményi József Tamás: Hattyú és klitorisz Tévékritika
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Az író mint társtettes Bennett Miller: Capote
• Stőhr Lóránt: A bírálás édes gyönyöre Bacsó Péter: De kik azok a Lumnitzer nővérek?
• Pápai Zsolt: Zsák a foltját Benoit Delépine – Gustave de Kervern: Aaltra
• Muhi Klára: Régi idők orosz focija Ifj. Alekszej German: Nagypályások – Garpastum
• Kriston László: „Amikor az ember még misztérium volt” Beszélgetés ifj. Alekszej Germannal
KÖNYV
• Palotai János: A pillanat embere Friedmann Endre albumai
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Az időjós
• Vincze Teréz: Mária Magdolna
• Horeczky Krisztina: A szavak titkos élete
• Mátyás Péter: A leggyorsabb indián
• Vízer Balázs: A belső ember
• Köves Gábor: Casanova
• Vízer Balázs: Pénz beszél
• Wostry Ferenc: Motel
• Horeczky Krisztina: Befejezetlen élet
• Kárpáti György: Rózsaszín párduc

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Blue Box

A hely szelleme

Bakács Tibor Settenkedő

A macska a többszörös gyilkos. Bűntársa egy lehetetlen kinézetű kutya. A rendőrség rossz nyomon halad, a mozicentrum tulajdonosát gyanítják. Pedig Ő a legendacsíra.

Négylábú barátaink kapcsán én egy művészfilmről szeretnék szólni. Forgatókönyvíró-rendezője Káldor Elemér, aki az első percekben krimit ígér. S valóban, sok minden kriminális e filmben.

Megtehetném, hogy megértve a film mélyrétegeit s kortünetet tipizáló szimbólumait – belemagyarázok egy üzenetnek is beillő jelentést –, de nem teszem. A film posztmodernben pácolt, az alternatív kultúra boszorkánykonyhájából (Blue Box) elcsent fűszerektől (Vágtázó Halottkémek, Csokonay Műhely... ) ízes.

Ennek a rétegspecifikus kultúrának filmbeli dokumentálása, úgy látszik, az új magyar közhelyek egyik legerősebbike lesz. A Nagy Generáció után a rendszerváltásos Nemzedék előtt hidat az alternatív zenei kultúra egyhangúsága képez. Ebbe beleszeret boldog-boldogtalan, a Fényes Szelek Csillagos Katonája (Kozák András) éppúgy, mint annak szülőatyja (Vető János). Döbbenetes önértékelési válságról tanúskodik ez. Az illúziómentes, rezignált kiábrándultság lesz az új nosztalgia szövedéke. Könnyek egy marihuánát kóstolgató öregedő nemzedék szemében.

Kozák Andrásnak minden színészi tehetségére szüksége van, hogy ebből a szövetből hihető imagót gyártson magának. Letagadhatatlan filmbéli képességeinek köszönheti, hogy ez némiképp sikerül is. Ám a környezete bántóan rossz, talán azért is, mert a számukra természetes közegben nem tudnak színészkedni. Hiába viselik magukon a korszakot emblematikusan jelző divatos stigmákat (Kozma György, Tódor, Cseh Tamás, Vető János), szerepet kell játszaniuk.

A kulturális szerep pedig nem azonos a színészi szereppel. Káldor hihette Bódy Gábor és Xantus János nyomán, hogy elég a szuverén egyéniség képben való elhelyezése. Csak hát azóta eltelt majdnem húsz év. Így filmépítő gondolat hiányában összeomlik a mű egész építménye.

Szétesett, tempótlan szuperplánokat látunk egymásra szórva. Ezek emocionálisan telített közelik, amelyek nem kifejeznek valamit, hanem magává az üres kifejezéssé válnak. S ez így a semmi optikai redundánsa.

Kozák András expresszív arca harminc perc után óhatatlanul unalmassá lesz, mint a Blue Boxban egymás után fellépő zenekarok. Montázs helyett leporelló.

Csúnya, piszkos vágású, rendezetlen film. Most, a magyar film piacán ez a divat, tehát nem kell olyannyira megdöbbennünk. De ez a film a filmről, mint szórakozási formáról, létállapotról és helyről (Blue Box) is szól. A genius loci átható ereje azonban még nem teremt forgatókönyvet s dramaturgiát. Az abszurd befejezés (föltámadnak az áldozatok) csupán csak menekülés a befejezetlenség elől.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/04 25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1234