KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/április
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: A 37. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Hullámzó Balaton Játékfilmek
• Forgách András: Személyes kozmoszok Halász, Szemző, Szaladják – háromkirályok
• Vaskó Péter: Honderű Új filmvígjátékok
• Hirsch Tibor: Más a mese Kisjátékfilmek
• Báron György: Feltételes megállók, végállomások Dokumentumfilmek

• Lengyel László: Pókok és legyek Szabó István: Rokonok
• Gelencsér Gábor: Szegény barbárok Móricz-filmek
• Takács Ferenc: Szerelem és pénz Jane Austen-adaptációk
• Darab Ágnes Zsuzsa: Amikor kilóg az asztalláb Nevelőnők a filmvásznon
• Varró Attila: Fúriák az angolparkban A brit horror és a nők
• Köves Gábor: A változatosság kedvéért Ang Lee-portré
• Hahner Péter: A hőskor után Ang Lee: Túl a barátságon
• Molnár Gál Péter: Bolond világ A Marx fivérek
• N. N.: A Marx fivérek filmjei
MÉDIA
• Vízer Balázs: Póz, csajok, satöbbi A videoklip mesterei
• Reményi József Tamás: Hattyú és klitorisz Tévékritika
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Az író mint társtettes Bennett Miller: Capote
• Stőhr Lóránt: A bírálás édes gyönyöre Bacsó Péter: De kik azok a Lumnitzer nővérek?
• Pápai Zsolt: Zsák a foltját Benoit Delépine – Gustave de Kervern: Aaltra
• Muhi Klára: Régi idők orosz focija Ifj. Alekszej German: Nagypályások – Garpastum
• Kriston László: „Amikor az ember még misztérium volt” Beszélgetés ifj. Alekszej Germannal
KÖNYV
• Palotai János: A pillanat embere Friedmann Endre albumai
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Az időjós
• Vincze Teréz: Mária Magdolna
• Horeczky Krisztina: A szavak titkos élete
• Mátyás Péter: A leggyorsabb indián
• Vízer Balázs: A belső ember
• Köves Gábor: Casanova
• Vízer Balázs: Pénz beszél
• Wostry Ferenc: Motel
• Horeczky Krisztina: Befejezetlen élet
• Kárpáti György: Rózsaszín párduc

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Federico Fellini

Halál hajnalán

Nádas Péter

Valahol a Trastevere sűrűjében van egy kis étterem az utca túlsó oldalán. Ami azt jelenti, hogy a konyha az innenső oldalon van, s a pincéreknek a tálakat egyensúlyozva át kell kelniök a viszonylag szűk és elég forgalmas úttesten. Amit viszont úgy kell érteni, hogy ebben a szűk utcácskában egyáltalán nincsen is más, mint úttest. És ezen a gyalogjárón már csak azért sem fér el két autó egymás mellett, mert nem csak járókelek, hanem még a szabadon rohangáló kutyák, és az elég öntudatosan közlekedő macskák is növelik a népsűrűséget. Ha két autó reflektorja bambán szembenéz, akkor az egyiknek biztosan ki kell curukkolnia. Éjjel két óra van. Nincsen sötétség, mert mindenféle, mindenünnen világít, s a holdfény is teszi a magáét a tetők felett. Mindenki teljes hangerővel beszél, a kutyák ugatnak, az autók dudálnak, valahol zenélnek, senkinek nincsen sietős dolga, de azért senki nem késlekedhetik. Tökéletes a hangzavar. Meleg van, barna, kék alig.

Egyszer arra gondoltam, hogy akkor most szakítok magammal, s engedem, jöjjön így el a cseppfolyós, szürke hajnal. Itt várom ki, míg megérint rózsaujja.

Rómában minden úgy történik, mint Fellininél. Lassan és észrevétlenül, de azért mégis van aztán egy vágás, melytől az erekben megáll az ijedt vér, s hűl a forró szív. Még egy álmos pincér, egy kába pár, a nő cipője élesen kopog. Valahol, valami eltörik, nevetés, a zene úgy szűnik meg, akárha angyal vitte volna ki. Nincsen szín, hang, illat, íz, fény se többé. Sötétség sincs.

De ismét hallani, amint az örök falikútból valahol víz csörgedez, csobban, kicsorog a kőpárkányon. Nem tudni hol, nem tudni mióta, s még meddig, tán ezer éve, és még biztosan van ugyanennyije. A saját hangját addig nem engedheti el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=188