KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/április
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: A 37. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Hullámzó Balaton Játékfilmek
• Forgách András: Személyes kozmoszok Halász, Szemző, Szaladják – háromkirályok
• Vaskó Péter: Honderű Új filmvígjátékok
• Hirsch Tibor: Más a mese Kisjátékfilmek
• Báron György: Feltételes megállók, végállomások Dokumentumfilmek

• Lengyel László: Pókok és legyek Szabó István: Rokonok
• Gelencsér Gábor: Szegény barbárok Móricz-filmek
• Takács Ferenc: Szerelem és pénz Jane Austen-adaptációk
• Darab Ágnes Zsuzsa: Amikor kilóg az asztalláb Nevelőnők a filmvásznon
• Varró Attila: Fúriák az angolparkban A brit horror és a nők
• Köves Gábor: A változatosság kedvéért Ang Lee-portré
• Hahner Péter: A hőskor után Ang Lee: Túl a barátságon
• Molnár Gál Péter: Bolond világ A Marx fivérek
• N. N.: A Marx fivérek filmjei
MÉDIA
• Vízer Balázs: Póz, csajok, satöbbi A videoklip mesterei
• Reményi József Tamás: Hattyú és klitorisz Tévékritika
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Az író mint társtettes Bennett Miller: Capote
• Stőhr Lóránt: A bírálás édes gyönyöre Bacsó Péter: De kik azok a Lumnitzer nővérek?
• Pápai Zsolt: Zsák a foltját Benoit Delépine – Gustave de Kervern: Aaltra
• Muhi Klára: Régi idők orosz focija Ifj. Alekszej German: Nagypályások – Garpastum
• Kriston László: „Amikor az ember még misztérium volt” Beszélgetés ifj. Alekszej Germannal
KÖNYV
• Palotai János: A pillanat embere Friedmann Endre albumai
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Az időjós
• Vincze Teréz: Mária Magdolna
• Horeczky Krisztina: A szavak titkos élete
• Mátyás Péter: A leggyorsabb indián
• Vízer Balázs: A belső ember
• Köves Gábor: Casanova
• Vízer Balázs: Pénz beszél
• Wostry Ferenc: Motel
• Horeczky Krisztina: Befejezetlen élet
• Kárpáti György: Rózsaszín párduc

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az óceánjáró zongorista legendája

Bori Erzsébet

 

Úgy fest, mintha Tornatore új filmjével egyszerre pályázna Benigni honfitárs újvilági sikereire és Fellini honfitárs elképesztő hajóvállalkozásának ismétlésére.

Az 1900 legendája az Európa és Amerika között ingázó Virginia óceánjárón, annak is inkább a belső tereiben játszódó romantikus mese a talált gyermekről. 1900 onnan nyerte a nevét, hogy az 1900. évben született, a mondott hajó rakterében. A rosszéletű anya olasz lehetett, a jólelkű megtaláló és nevelőapa viszont oxfordi tanulmányok után állhatott be fűtőnek, mert hősünk felcseperedvén hibátlan és választékos angolsággal fejezi ki magát; és ez nagyobb csoda a maga nemében, mint az, hogy zongoravirtuóz lett belőle, pedig nem folytatott zenei tanulmányokat és másmilyet sem, hiszen soha ki nem tette a lábát a hajóról, amelyen született. Pénz, siker, nő külön és együtt is kevés volt ahhoz, hogy a kedvéért a szárazföldre lépjen.

Filmeseknek, kivált egy színes, szélesvásznú hollywoodi film rendezőjének nagy kihívás egy ilyen két és fél órás hajóút, apai-anyait beleadtak, hogy meglegyen a kellő látvány, mozgalom, izgalom. Van itt elszabadult zongora – ez a film legjobb, Tornatoréhoz leginkább méltó jelenete –, fergeteges mulatság a fedélközben és fényes koncert az első osztályon, plusz versenyzongorázás a jazz büszke feltalálójával.

Minden hiába. Ha Tornatore pályája (jelesül a Cinema Paradiso) azt példázza, hogy az olaszoknak nem feltétlenül áll rosszul a túláradó érzelmesség, akkor az 1900 legendájából az derül ki, hogy ezt csak a hazai filmmel együtt lehet Amerikába exportálni.

A legkínosabb mégis az, amit a zenéről mond, gondol és mutat a film. Ilyen ordas közhelyekkel és lila elcsöppenésekkel a kereskedelmi televíziók tolksóiban szokták traktálni a nézőket. És tévedés volt Alessandro Bariccóval íratni forgatókönyvet csak azért, mert ő jókat írt már tengerekről, utazókról és csodabogarakról. Tévedés volt Tim Roth-ra bízni a főszerepet, aki láthatóan feszeng e kiagyalt karakter bőrében. És tévedés volt Amerikába hajózni, mert az 1900 legendájából nem lett más, mint egy glancos, cukros és grandiózusan érdektelen film.

Rendezőnk mintha csak megirigyelte volna Benigni honfitársa újvilági sikereit: elindult hát ő is Amerikába a századforduló táján hajóra szállott sok-sok olasszal együtt, hogy egy amerikai ízlésű történettel Amerikában csinálja meg a szerencséjét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/12 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3153


előző 1 következőúj komment

Balogh Zoltán#1 dátum: 2009-05-06 07:36Válasz
Engem lenyűgözött a hangulata,a mondanivalója,az érzelemvilága ,a látványa ,a tartalma s az üzenete.
Ha leülök egy filmet nézni akkor általában hagyom hogy vigyen magával.S ha maradandó élményt nyújt az utazás ,akkor az ugye jó:) Persze nyílván az sem mindegy éppen milyen hangulatban áll neki az ember. Hmm mit is írhatnék nehéz szerintem szakmai szempontból jobbról balról véleményezgetni(vagy csak számomra) mikor annyi nyílvánvaló és rejtett érzelem árad a filmből.
Nem is beszélve az "apró" bölcsességekről a sorok között olvasva:)