KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/április
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: A 37. Magyar Filmszemle díjai
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Hullámzó Balaton Játékfilmek
• Forgách András: Személyes kozmoszok Halász, Szemző, Szaladják – háromkirályok
• Vaskó Péter: Honderű Új filmvígjátékok
• Hirsch Tibor: Más a mese Kisjátékfilmek
• Báron György: Feltételes megállók, végállomások Dokumentumfilmek

• Lengyel László: Pókok és legyek Szabó István: Rokonok
• Gelencsér Gábor: Szegény barbárok Móricz-filmek
• Takács Ferenc: Szerelem és pénz Jane Austen-adaptációk
• Darab Ágnes Zsuzsa: Amikor kilóg az asztalláb Nevelőnők a filmvásznon
• Varró Attila: Fúriák az angolparkban A brit horror és a nők
• Köves Gábor: A változatosság kedvéért Ang Lee-portré
• Hahner Péter: A hőskor után Ang Lee: Túl a barátságon
• Molnár Gál Péter: Bolond világ A Marx fivérek
• N. N.: A Marx fivérek filmjei
MÉDIA
• Vízer Balázs: Póz, csajok, satöbbi A videoklip mesterei
• Reményi József Tamás: Hattyú és klitorisz Tévékritika
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Az író mint társtettes Bennett Miller: Capote
• Stőhr Lóránt: A bírálás édes gyönyöre Bacsó Péter: De kik azok a Lumnitzer nővérek?
• Pápai Zsolt: Zsák a foltját Benoit Delépine – Gustave de Kervern: Aaltra
• Muhi Klára: Régi idők orosz focija Ifj. Alekszej German: Nagypályások – Garpastum
• Kriston László: „Amikor az ember még misztérium volt” Beszélgetés ifj. Alekszej Germannal
KÖNYV
• Palotai János: A pillanat embere Friedmann Endre albumai
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: Az időjós
• Vincze Teréz: Mária Magdolna
• Horeczky Krisztina: A szavak titkos élete
• Mátyás Péter: A leggyorsabb indián
• Vízer Balázs: A belső ember
• Köves Gábor: Casanova
• Vízer Balázs: Pénz beszél
• Wostry Ferenc: Motel
• Horeczky Krisztina: Befejezetlen élet
• Kárpáti György: Rózsaszín párduc

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hiúság vására

Ardai Zoltán

 

Thackeray százötvenegynéhány évvel ezelőtt publikált regénye klasszikus alapmű ugyan, de korántsem klasszicizáló – még kevésbé romantikus – szellemű könyv. Első benyomásra derűsen realisztikus szemléletűnek, évődően humorosnak hat, aztán (anélkül, hogy mérhető hangváltozást regisztrálnánk), inkább már sötétesen komikainak, érdesen és keserűen szatirizálónak, miközben rendíthetetlen epikai higgadtságúnak is – a végső hatás pedig a már kétségbeejtő sivárság (nem magát a szerző elbeszélőművészetét tekintve). Hogy viszont e regény moziadaptációi a forgalmazói besorolás szerint rendre „romantikus drámák” – most is így szól a címke, a csillogó Mira Nair-feldolgozás esetében –, ez két dolgot jelenthet. Vagy a romantikáról alkotott forgalmazói elképzelések kreténisztikusak, vagy az adaptációk estek sorra áldozatul a filmpiac hiúság-vásári viszonyainak. A való igazság sajnos a lehető leggaládabb: mindkét borús feltételezésnek odaadja magát egyszerre.

Az indiai rendezőnő angol-amerikai produkcióban forgatott Vanity Fairje lágy olvasatra szerveződő, keleti kényelmű, nyugati nyugalmú kosztümös retro, kellemdús látványosság – éppen ebben áll fő kellemetlensége is, mert a cselekmény már-már jelentésnélkülivé bomlik és tompul a képi kellem dagályában; ami jelentést pedig a scriptbeli módosítások folytán vesz föl, annak inkább biedermeier íze van. A vizuális gyönyörűség egyébként nem feltétlenül zárná ki az életsivárság thackeray-i feelingjét, sőt, akár nyomatékosíthatná is paradox módon. Egyrészt ihletettebb ellenjátékokkal (a Thackeray-féle szatirizálás felől merítkezve), másrészt elmélyültebb zenehasználattal – ahogyan mindez Stanley Kubrick Barry Lyndon-feldolgozásában meg is valósult. Aminek semmi helye nincs itt, de Nairnál gyakorlatilag meghatározó, az az édeskés történet-csiszolgatás – viszont a forgalmazói értelemben vett „romantikus drámához” ugyanez talán éppen szükséges. Azonfelül Nair, akinek igen kedvelt bakfiskori olvasmánya volt a Hiúság vására, még méltatlannak is tarthatta, hogy Thackeray kérlelhetetlenségével lépjen fel – bármi régi – angolokkal szemben. A kesztyűs kezű munka azonban ezesetben teljesen értelmetlen. A regény címe nem szimplán Európa napóleoni időszakára és Angliára vonatkozik. Becky Sharpból klasszikus típusú filmfőszereplőt csinálni, és végtére (még csak nem is fanyarul) indiai megváltásba terelni őt annyi, mint elfüggönyözni azt, mit jelent a „Hiúság Vására” nevezet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8250