KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Koltai Tamás: Film, színház, valóság Halász Péter
• Jancsó Miklós: Nix
• Grunwalsky Ferenc: A szem nem alhat A látás egyeteme

• Bikácsy Gergely: Földim Rossellini emlékére
KÉPREGÉNY
• Géczi Zoltán: Diktatúra és divatja Disztópiák évszázada
• Kovács Marcell: A rossz álarcában V mint vérbosszú
• Varró Attila: Át a labirintuson Tükörálarc

• Beregi Tamás: Atlantisz túl mélyen van Elsüllyedt civilizációk
FESZTIVÁL
• Kubiszyn Viktor: Alvó medvék álmai Berlin

• Csillag Márton: Négy fickót három golyóval Mi újság, Tiger Lily?
• Takács Ferenc: A csillagok teniszlabdái Meccslabda
MULTIMÉDIA
• Bori Erzsébet: Kétszer lépni egy folyóba Dunai exodus: film és kiállítás
• Strommer Nóra: Digitális varázstükrök Interaktív média
• Reményi József Tamás: Nem bámulni nem lehet Magyar plazma
KRITIKA
• Dániel Ferenc: Bábeli panelek Lazarescu úr halála
• Vincze Teréz: Egy másik sziget Az íj
• Varró Attila: Szavatossági idő A vadság napjai
• Hungler Tímea: Párizsi skizó Caché
• Reményi József Tamás: Fűtő nélkül A halál kilovagolt Perzsiából
KÖNYV
• Kelecsényi László: Lexikon-lakás Magyar Filmlexikon
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Lemming
• Hungler Tímea: Transamerica
• Ardai Zoltán: A bajusz
• Wostry Ferenc: A sziklák szeme
• Köves Gábor: Maradj!
• Dercsényi Dávid: Bab’ Aziz
• Hámori Dániel: Soha ne mondd, hogy soha
• Géczi Zoltán: Hét kard

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Juno

Tüske Zsuzsanna

Juno – amerikai, 2007. Rendezte: Jason Reitman. Írta: Diablo Cody. Kép: Eric Steelberg. Zene: Kimya Dawson és Matt Messina. Szereplők: Ellen Page (Juno), Michael Cera (Bleeker), Jennifer Garner (Vanessa), Jason Bateman (Mark), Olivia Thirlby (Leah). Gyártó: Fox Searchlight Pictures / Mandate Pictures. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 92 perc.

 

A derült égből villámcsapásként érkező terhesség motívuma nem új keletű a vígjátékok konfliktuskészletében, legyen szó a 90-es évek egyik remekéről, a kisrealista bájú Méregzsákról, vagy akár a tavalyi év kellemes, már-már groteszkbe hajló meglepetéséről, a Felkoppintváról. Az idei leányanya-történet, mely a skálán inkább brit tématársához közelít, elődeinél keserédesebb formában kerül vászonra, az irónia legfinomabb színeivel festve.

Az áldozat ez esetben a tizenhat éves címszereplő, a legnemesebb értelemben vett koravén különc Juno, aki az ugyancsak kívülállónak mondható osztálytársával lezavart szüzességbúcsúztató bulit követően nem csupán kellemes emlékeket, de egy terhességet is magáénak tudhat a tic-tac rajongó hosszútávfutó jóvoltából. Ahogy a végeredmény bizonyossá válik, a lány rövid habozás után úgy dönt, mégsem az ilyenkor általános eljáráshoz folyamodik, inkább megszüli a gyermeket, és keres hozzá egy harmonikus körülmények között élő házaspárt. Látszólag meg is találja a legtökéletesebb alanyt egy gyerek után sóvárgó, kedves, fiatal párosban, de ahogy lassan telnek a hónapok, Junónak rá kell ébrednie, a felnőtté válás nem neki a legnehezebb feladat – ráadásul néha életfogytig tartó folyamat.

Jason Reitman filmjének érzékeny játékossággal felépített apró univerzuma tulajdonképpen a kívülállók birodalma, de a kiváló érzékkel végrehajtott karakterformálásnak köszönhetően a figurák mégsem billennek át a vesztes-csodabogár határvonalon, ehelyett szeretetreméltó, kiforrott alakok maradnak – így lehet a legsárgább futósortot viselő mafla kamaszból érett társ, a kutyabolond mostohából odaadó anya. A rendező előző nagyjátékfilmjével, a Köszönjük, hogy rágyújtott!-tal már bizonyította szatírához fűződő vonzalmát, ami láthatóan nem hunyt ki, csupán az éles vonalakkal felrajzolt színtiszta szarkazmust bársonyos melankólia tompítja ebben a cizellált humorú, szívmelengető alkotásban.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/03 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9358