KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Alida Valli (1921–2006)
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat

• Géczi Zoltán: Dialógusok az elektronikus lélekvándorlásról Stanislaw Lem
• N. N.: Lem-adaptációk
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: Arcművészet Beszélgetés Lengyel Lászlóval és Szilágyi Ákossal

• Jankovics Márton: Útlevél az újjászületéshez Személyiségcsere
• Hungler Tímea: Nem ér a nemem Transszexuális hős/nők
• N. N.: Transzszexuális és transzvesztita filmek
• Varró Attila: A kétség és a szörny Dr. Jekyll és Mr. Hulk
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Hullámtörések Titanic Fesztivál
• Beregi Tamás: A kárhozat partjain túl Lovecraft-adaptációk
• Hirsch Tibor: Másként mesélők A Titanic renegátjai

• Ádám Péter: Az elfojtás költője Marcel Carné
MULTIMÉDIA
• Forgách András: Egymásban Kurtág Judit: Videó-művek
• Scherter Judit: Az intelligens véletlen Monológ Kurtág Judittal
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Aki énekelni is tud Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Onnan, hol nőnek a pálmák Michael Winterbottom: Út Guantanamóba
• Muhi Klára: Médea öröksége Danis Tanovic: Pokol
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mrs. Henderson bemutatja
• Vajda Judit: Utolsó napjaim
• Pápai Zsolt: Halálos szívdobbanás
• Varró Attila: Mission: Impossible 3.
• Vajda Judit: 4 évszak kis falumban
• Vörös Adél: A Da Vinci-kód
• Nevelős Zoltán: Kedves Wendy
• Köves Gábor: Anthony Zimmer
• Vincze Teréz: Huligánok
DVD
• Nevelős Zoltán: A spártai
• Kovács Marcell: Lelkek karneválja
• Pápai Zsolt: Bob és Carol és Ted és Alice
• Tosoki Gyula: Megszállott

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmzene

Leonard Rosenman

James Dean felfedezettje

Fáy Miklós

Kazan és Nicholas Ray elfeledett filmzenésze.

 

Minden életútnak megvan a maga legnagyobb sztorija, a legtöbbet emlegetett esemény. Leonard Rosenmannal is történtek szép dolgok, és magáénak mondhat néhány jelentős tettet, hogy mást most ne is említsünk, ő írta, állítólag, az első tizenkétfokú filmzenét egy Vincente Minelli-filmhez, a Cobwebhez. De azért annál kevés fantasztikusabb dolog történhet egy zeneszerzővel, mint hogy New Yorkban egyszerre csöngetnek nála, és az ajtóban ott állt James Dean. Hogy nem tanítaná meg őt esetleg zongorázni. Miért ne, ha megfizeti. Ifjú zeneszerzők akkoriban úgy éltek még, mint a Bohéméletben, zongoraórákat adtak, éjszaka dolgoztak és várták a csodát.

Hogy James Dean milyen tanuló lehetett, afelől ne legyenek illúzióink. Rosenman igen sportszerűen mindössze annyit mond róla, hogy képtelen volt megérteni, hogy először skálákat kell játszania, és csak utána Beethoven késői szonátáit. Fontosabb volt viszont, hogy bár James Dean a zongoraleckék idején még nem volt JAMES DEAN, nagyon hamar azzá vált. Akkoriban írta alá első filmszerződését, az Elia Kazan rendezte Édentől keletre forgatására. Kazannak zeneszerzőre volt szüksége, Dean meg azt mondta, hogy tud egy New York-i komponistát, nála tanult zongorázni. Kölcsönös bemutatkozás, szerződés, egy filmzeneszerzői karrier indulása.

Vagy aranykor vagy őrültekháza. Olyan alapon nem lehet filmet készíteni, hogy mindenki hozza az ismerőseit, a mamám lesz a gyártásvezető, a menyem az operatőr, a nénikém meg a csapó. Ez Amerika, nem Magyarország. Szóval: a dolog nem lehetett annyira egyszerű. Kazan korábbi filmjei közül A vágy villamosához Alex North írt zenét, a Rakpartonhoz pedig Leonard Bernstein. Rosenman sem lehetett teljesen ismeretlen kezdő.

Nem is volt. Lengyel bevándorlócsalád sarjaként született 1924-ben Brooklynban, és hamar elhatározta, hogy életét a művészetért fogja áldozni. El is kezdett - nem, nem zongorázni, ha nem festeni. Már tizenöt éves volt, amikor a családban valaki vett egy pianínót, a gyerek pedig fél év múlva megnyert egy kisebb versenyt… Aztán mégsem zongorista akart lenni, hanem zeneszerző. Magánórákat vett Arnold Schönbergtől, aztán jött a University of California, később pedig, már Tanglewoodban egy másik nagynevű komponista-tanár, Luigi Dallapiccola. Rosenman nem volt ismeretlen komponista, amikor Kazan szerződtette. Előadták a műveit, kritikák jelentek meg róla, Kazan tudta, hogy mit vesz. Egy tipikus amerikai komponistát, aki egyszerre igyekszik modern lenni és a szélesebb közönséghez szólni. Egy egész csokor ilyen volt akkoriban New Yorkban, mind többé-kevésbé Aaron Coplandet utánozta. Más kérdés, hogy Rosenman alternatív zeneszerzői karrierje azonnal véget ért, amint lepaktált a filmmel. Az Édentől keletre évében még öt nagyobb lélegzetű művét adták elő New Yorkban. A következő húsz évben egyet sem.

Rosenman feltételeket is szabott, amikor elvállalta Kazannal a munkát. Ott akart lenni a forgatáson, tudni akarta, hogy milyen a forgatókönyv, előre akart dolgozni. A jelenetek előtt elzongorázta a szereplőknek, hogy mi lesz a zene a kész változatban. Nemcsak képtelenségnek látszik az egész, de illetéktelenségnek is, a zeneszerző meg akarja határozni a jelenetek hangulatát, belebeszél a rendező munkájába. A dolog mégis bevált. Nemcsak azért, mert Kazan nem tiltakozott, de a zenei felvételek alatt Kazan egy barátja, a rendező Nicholas Ray is megjelent, és megkérdezte Rosenmant, hogy megcsinálná-e Jimmy (Dean) következő filmjéhez is a zenét. Megcsinálta. Ez a film volt a Rebel Without a Cause.

Olyan érdekes Rosenman pályakezdése, hogy a hallgató igazán elcsodálkozik, ha meghallja ezeket a filmzenéket. Most csináltak belőlük új lemezt, válogattak a részletekből, kicsit alakítottak is rajtuk, hogy valami korrektebb, szimfonikus formát kapjanak. Megdöbbentő. Van benne szakmai tudás, felkészültség, kézügyesség, minden, csak éppen az eredetiség hiányzik. Ahhoz képest, hogy a komponista milyen fontosságot tulajdonított magának, hogy jelen akart lenni, részt akart venni a film készítésében, a zene egyszerű illusztráció, ami már csak azért sem állhat meg a maga lábán, mert mindig nagyon könnyű rájönni, hogy ki volt Leonard Rosenman számára az ihlet, a forrás. Lehet, hogy 1955-ben Bartók még nem volt Amerikában közismert, de ma nagyon kínos dolog a Zene húros-, ütőhangszerekre és cselesztára első tételét hallani a Haragban a világgal planetáriumi jelenete alatt. Mellé még egy kis Stravinsky, egy kis Schönberg, valamicske dzsessz és nagyon sok Copland jó ízléssel összekeverve – ez a Rosenman koktél. De Rosenman azért folytatja. Los Angelesben él, kisebb filmekhez írja a muzsikát, azóta már megbocsátották árulását, és a műveit ismét játsszák a koncerttermekben. Sikeres élet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1732