KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Bikácsy Gergely: Alida Valli (1921–2006)
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat

• Géczi Zoltán: Dialógusok az elektronikus lélekvándorlásról Stanislaw Lem
• N. N.: Lem-adaptációk
MÉDIA
• Mihancsik Zsófia: Arcművészet Beszélgetés Lengyel Lászlóval és Szilágyi Ákossal

• Jankovics Márton: Útlevél az újjászületéshez Személyiségcsere
• Hungler Tímea: Nem ér a nemem Transszexuális hős/nők
• N. N.: Transzszexuális és transzvesztita filmek
• Varró Attila: A kétség és a szörny Dr. Jekyll és Mr. Hulk
TITANIC
• Vágvölgyi B. András: Hullámtörések Titanic Fesztivál
• Beregi Tamás: A kárhozat partjain túl Lovecraft-adaptációk
• Hirsch Tibor: Másként mesélők A Titanic renegátjai

• Ádám Péter: Az elfojtás költője Marcel Carné
MULTIMÉDIA
• Forgách András: Egymásban Kurtág Judit: Videó-művek
• Scherter Judit: Az intelligens véletlen Monológ Kurtág Judittal
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Aki énekelni is tud Magyar plazma
KRITIKA
• Barotányi Zoltán: Onnan, hol nőnek a pálmák Michael Winterbottom: Út Guantanamóba
• Muhi Klára: Médea öröksége Danis Tanovic: Pokol
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mrs. Henderson bemutatja
• Vajda Judit: Utolsó napjaim
• Pápai Zsolt: Halálos szívdobbanás
• Varró Attila: Mission: Impossible 3.
• Vajda Judit: 4 évszak kis falumban
• Vörös Adél: A Da Vinci-kód
• Nevelős Zoltán: Kedves Wendy
• Köves Gábor: Anthony Zimmer
• Vincze Teréz: Huligánok
DVD
• Nevelős Zoltán: A spártai
• Kovács Marcell: Lelkek karneválja
• Pápai Zsolt: Bob és Carol és Ted és Alice
• Tosoki Gyula: Megszállott

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rocky V.

Báron György

 

Sylvester Stallone, az acélizmú itáliai csődör szép lassan a nemzetközi filmélet kerti törpéjévé lett. A jobb ízlésűek körbeállják, röhögnek rajta, miközben értetlenkednek, hogyan tetszhet ez bárkinek. Mások pedig szorgosan beállítják kiskertjükbe, s büszkén nézegetik, milyen szép. Mit kezdhet az ítész a kerti törpével? Mutassa ki róla, hogy nem művészet? Nevetséges... Végigelemezze fontoskodón a Stallone-féle csihipuhik társadalmi gyökereit, szociálpszichológiai indítékait? Megtették ezt már jónéhányan, ráadásul nem is oly veszélyes démon ez, hogy ilyesfajta ördögűző tömjénfüstre nagy mennyiségben szükség volna. Kicsire, persze, mindenképp. A látszat kedvéért legalábbis. Hogy mi értjük, tudjuk, minket nem lehet átverni, mi mindent megtettünk, az ő lelkűk rajta, mossuk kezeinket. Mondható-e új a Rocky-sorozat immár ötödik darabjáról? A szériagyártású kerti törpéről?

A forgatókönyv szerzői ismét csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudják kitölteni a kötelező filmvégi ökölpárbajig vezető másfél órát. Bevágnak egy kicsit – álomképek gyanánt – a régebbi Rockykból, kisebb családi konfliktusokat produkálnak apa, feleség és gyerek között, oly erőltetetten, hogy ehhez képest a Dallas Strindberg-dráma, és ismét találnak egy igazi nagy ellenfelet, aki nemcsak jó bokszoló, hanem hűtlen és gonosz is, hogy kettejük ökölpárbajában ne csak a nyers erő, hanem maga az igazság győzedelmeskedjen, s Sly Stallone kellő erkölcsi fölénnyel verhesse laposra ellenfelét. E bunyók egy mészárlás és egy nyilvános kivégzés elegyére emlékeztetnek, inkább, mint bokszmeccsre. Mégis, ezek a legkevésbé kínos percek, mert ilyenkor Stallone nem beszél, nem gesztikulál, nem járkál, csak öklöz, s gondolom – talán mert az ökölvíváshoz kevésbé értek –, bokszolónak mégsem annyira tehetségtelen, mint színésznek. (Fölháborodott ökölvívók leveleit nem őrizzük meg és nem küldjük vissza – a szerk.) A Stallone-filmek legnagyobb tehertétele ugyanis maga Stallone. Pedig, ha emlékezetem nem csal, nem indult tehetségtelen aktornak – ritkán látni azonban filmsztárt, aki annyira belemerevedett volna egy suta és rossz figura szerepébe, mint ő. Sikerei csúcsán már ott tart, hogy egyetlen szava, mozdulata, gesztusa sem hiteles, még a hangszíne is hamis; abba az irányba sem lehet nézni, amerre ő van, ahogy mondani szokták. Bár most testhezálló szerephez jutott, mert a film elején közlik róla – pontosabban Rockyról –, hogy a sok üléstől maradandó agykárosodást szenvedett. Ebben lehet valami – s mindjárt visszamenőleg megvilágítja az előző Rockykat is. Méghozzá az orvos Rocky-Stallonénál nem csupán maradandó, hanem visszafordíthatatlan agykárosodást diagnosztizált. A legnagyobb érdeklődéssel nézhetünk tehát a Rocky VI. elébe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4100