KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Szociofotó és szociofilm pályázat
• (X) : Turisták A Nisi Masa európai forgatókönyvíró pályázata

• Bikácsy Gergely: Tükör mögé írt képek Marguerite Duras
• Jeles András: Vaslogika Hrusztaljov, a kocsimat!
• N. N.: Marguerite Duras (1914-1996)
• Varga Anna: A vörös platonizmus Szovjet álomgyár
• Vaskó Péter: A Da Vinci-köd Történelem és misztikum
• Beregi Tamás: Mona Lisa könnyei A Da Vinci-kód
• Molnár György: Szellem a házban Trauner 100
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Szibériától Ibériáig Mediawave
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Kivetítő Magyar plazma
• Pintér Ferenc: Focibelső Férfitévé
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Retró a zsebben Mobil-mozi
• Schreiber András: Magyar dimenzió 3D idehaza
KÖNYV
• Gervai András: A vad Marlon Brando: E dalra tanított anyám
KRITIKA
• Nevelős Zoltán: A háború unokái Napola
• Vízer Balázs: Szentimentális depresszió Facér Jimmy
• Horeczky Krisztina: Lábnyom a vízben Álomturné
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A velencei kalmár
• Köves Gábor: Hard Candy
• Kárpáti György: Poseidon
• Varga Zoltán: Ómen
• Vajda Judit: Kebab kapcsolat
• Nevelős Zoltán: 16 utca
• Parádi Orsolya: Szakíts, ha bírsz
DVD
• Ardai Zoltán: Foglalkozása: riporter
• Pápai Zsolt: Minden vilángol
• Kovács Marcell: Cannibal Holocaust
• Tosoki Gyula: Producerek

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Fourbi

Báron György

 

Alain Tanner második játékfilmjében, az 1971-es Szalamandrában két barát – riporter és író – próbál egy régi bűncselekmény nyomára bukkanni. Egyikőjük a tényeket kutatja makacsul, másikuk bezárkózik a szobájába és szabadon ereszti a fantáziáját. Esténként elmesélik egymásnak, mire jutottak. Semmire. Egyik módszer sem bizonyult alkalmasnak arra, hogy általa közel férkőzzenek a valósághoz.

A Szalamandra két kedves, bumfordi szereplője, Jean-Luc Bideau és Jacques Denis (mint Stan és Pan, mondta rájuk nevetve a film hősnője) röpke sétálószerepre felbukkan a klasszikussá öregedett mester legfrissebb művében, a Fourbiban is, mely egy kezes kutyáról nyerte a címét. Amúgy nem kutyáról van benne szó, hanem ebben is nyomozásról, a Szalamandráéhoz hasonló eredménnyel, pontosabban eredménytelenséggel. Fiatal lány évekkel ezelőtt megölt egy rátámadó férfit. Nyolc év elteltével élelmes filmproducer próbál rácsapni a sztorira. Dúsgazdag, kövér kutyaeledel-gyárost nyer meg terve támogatására. Itt lép be a történetbe Fourbi, a szóban forgó lány kutyája. A pincérnőként dolgozó tettes, kit annakidején a bíróság fölmentett, szép summát kap a sztori elmeséléséért, s jókora előleget vesz fel az állástalan regényíró is a forgatókönyvért. Még potya kutyaeledelt is kapnak, ám az nem ízlik Fourbinak, de ez a kisebbik baj. A nagyobbik, hogy a pincérnő nem képes elbeszélni a történteket a naphosszat a nyakán ülő írónak. Nem azért, mert nem akarja, hanem azért, mert a fontos történetek igazából elmondhatatlanok. Később az író szerelme, a szépséges színésznő próbálkozik, sikere esetén ő játszaná a megfeneklő film főszerepét – de ő sem ér el eredményt. Nem tudjuk meg, mi történt, s ettől lesz igazán izgalmassá a film. Nem azért, mintha így még erősebben furdalná az oldalunkat a bűneset rejtélye, hanem azért, mert lassanként rájövünk, hogy ez egyáltalán nem fontos. Tanner minden komoly filmje e felismeréshez vezet el bennünket. Hogy amit lényegesnek gondolunk – pénz, munka, akció, siker, mindaz, ami látszólag előbbre viszi a világot –, igazából nem érdemes a figyelmünkre. Ő az iparkodó, szabályos Svájc mögött fölfedezte a másik Svájcot: a szabálytalan, bohókás bölcselők, a jólelkű semmirekellők Svájcát. Aztán, ahogy idősödött, s lett egyre keserűbb és ingerültebb, fölfedezte az okkal lázadók, a dühös anarchisták Svájcát is. Az idős, morózus Tanner már kevésbé volt érdemes rokonszenvünkre, még akkor is, ha értettük kedélye elborulásának okát. Utóbbi munkái – köztük a Lady M. naplója, amelyet néhány éve maga hozott el Budapestre, s kommentált fáradtan, nekibúsultan – legalább akkora csalódást okoztak a nézőnek, mint készítőjüknek – okkal – a világ sorsának alakulása. Legfrissebb filmje, a Fourbi nemcsak témájában, hanem szellemiségében is visszakanyarodást jelent a korai remeklésekhez. Könnyed, játékos és filozofikus mű ez, sugárzik belőle a szeretet és a megbocsátás. Az elállatiasodott ezredvégi mozi korában öröm nézni e film keresztbe-kasul egymásba szerelmesedett négy ifjú hősét, amint a záróképen önfeledten sétálnak a folyóparton, tesznek pénzre, producerre, kutyatápszer-gyárosra, s arra, mi lesz a sztorival, mert tudják, hogy ami lényeges, az elmondhatatlan, s ez az igazi történet. A dagadt kutyaeledel-gyáros megesküszik, soha többé nem áll le filmesekkel, ám ezt hőseink nem bánják, s nem bánja a velük sétáló címszereplő sem, mert rühelli a műtápot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1567