KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Szociofotó és szociofilm pályázat
• (X) : Turisták A Nisi Masa európai forgatókönyvíró pályázata

• Bikácsy Gergely: Tükör mögé írt képek Marguerite Duras
• Jeles András: Vaslogika Hrusztaljov, a kocsimat!
• N. N.: Marguerite Duras (1914-1996)
• Varga Anna: A vörös platonizmus Szovjet álomgyár
• Vaskó Péter: A Da Vinci-köd Történelem és misztikum
• Beregi Tamás: Mona Lisa könnyei A Da Vinci-kód
• Molnár György: Szellem a házban Trauner 100
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Szibériától Ibériáig Mediawave
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Kivetítő Magyar plazma
• Pintér Ferenc: Focibelső Férfitévé
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Retró a zsebben Mobil-mozi
• Schreiber András: Magyar dimenzió 3D idehaza
KÖNYV
• Gervai András: A vad Marlon Brando: E dalra tanított anyám
KRITIKA
• Nevelős Zoltán: A háború unokái Napola
• Vízer Balázs: Szentimentális depresszió Facér Jimmy
• Horeczky Krisztina: Lábnyom a vízben Álomturné
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: A velencei kalmár
• Köves Gábor: Hard Candy
• Kárpáti György: Poseidon
• Varga Zoltán: Ómen
• Vajda Judit: Kebab kapcsolat
• Nevelős Zoltán: 16 utca
• Parádi Orsolya: Szakíts, ha bírsz
DVD
• Ardai Zoltán: Foglalkozása: riporter
• Pápai Zsolt: Minden vilángol
• Kovács Marcell: Cannibal Holocaust
• Tosoki Gyula: Producerek

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Titkok

Szabó Anita

 

Jean-Claude Brisseau-nak a tavalyi Titanic fesztiválon is bemutatott újabb műve a művészfilmes eszközökkel megformált mégse-művészfilmek kategóriáját erősíti. Nagyreményű vállalkozása nem utolsósorban a hatalom megszerzésének eszközévé tett erotika, szexualitás és manipuláció összefüggéseiről szól. A francia filmezés ‘80-as évekbeli megújulásának felejthetőbb vonalában számontartott rendező ezúttal forgatókönyvíróként, sőt egy önironikus pillanatra „szereplőként” is feltűnik. Hangsúlyos, lendületes, és artisztikusan öntükröző indítása (Nathalie sztriptízbár-beli performance-a, Händel Messiásának felzúgó Rex tremendae-tételével) a kezdő képsor után, bármily kidolgozottan bonyolódik is az igényes kép- és hanganyagot felvonultató film, nem tölti be maradéktalanul a felkeltett várakozást. Ezúttal két szegény de ambíciózus lány, a táncosnő Nathalie, és az ugyanabban a bárban dolgozó, kissé éretlen Sandrine, a Champs-Elysées maszkulin világában érvényesülni vágyó barátnő-párosának némileg klisészerű erotikus és karriertörténetét követhetjük nyomon, a filmen belül mintegy az utóbbi lány elbeszélése szerint. Lineáris történetvezetés, tüntetően jó vágással, fölöttébb festői beállításokkal. (Bizonyára nem véletlen a – Sandrine kép-mutatásának engedő – férfiszereplő neve: Delacroix. A film azonban nem éri be ennyivel. Mintha tétováznék, hogy karriertörténetté vagy apokaliptikusnak szánt, egészében mégis inkább zavarosnak ható vízióvá kerekedjék ki a Rossz evilági uralkodásáról, patetikusra hangszerelt bukásáról. A társadalmi ranglétra tetején démonikus figura áll, Christophe személyében, aki mindkét főhősnőt manipulálja. Nathalie-t, akit elhagy, az őrületbe akarja kergetni, Sandrine-nak pedig érdekházasságot ajánl. Ha az itt következetesen végigvitt színszimbolikát követjük, Matisse telített színű enteriőrjei, vagy a levegős, világos és meleg színek helyébe fokozatosan a sötét tónusokkal festett, chiaroscurót érvényesítő képek lépnek. Ahogy ez a kastélybeli barokk orgiajelenetben is megfigyelhető, ahol Christophe a De Sade-i szexuális hierarchia csúcsán Sátánként győz mindenek felett. Győztes mindaddig, míg – ez férfigyűlölők kedvenc szcénája lesz – Natalie le nem lövi. Halálakor a kezdettől fogva – néha meglepően motiválatlanul – feltűnő nőalak (talán a Boccaccio-novellából is ismert vágy-szimbólumot, a sólymot kezén tartó nagy bájolót, Magna Meretrixet kell fölismernünk benne?) a giccsparódiaként is hiteltelen halálcsók-epizódban tölti be szerepét, mint romantikus toposz. Vajon a metaforika stiláris elhasználtsága is e földi devalválódást lenne hivatott jelezni? De itt még mindig nem ér véget a muzikális elbeszélés. A két barátnő, a megszabadult és a meggazdagodott búcsúja kódaként zárja Brisseau meglehetős modorossága ellenére is többnyire élvezhető alkotását.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/01 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1753