KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• (X) : Szociográfia, szociofotó és szociofilm pályázat

• Báron György: Az iskola-alapító Illés György
• Muhi Klára: Egy hibátlan legenda Beszélgetés Kende Jánossal
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Bábeli filmzavar Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Nánay Bence: A görögdinnye erotikája Tsai Ming-liang
• Vincze Teréz: Posztmodern, dinnyehéjban Huncut felhőcske
MÉDIA
• Szőnyei Tamás: Már fájl minden csók Táncdalfesztivál
• Vaskó Péter: A nézők meg a sztárok Megasztár
TELEVÍZÓ
• Greff András: Hosszú műszak 24
• Pápai Zsolt: Amerikai kinopravda Drót
• Szabó Tamás: Az emlékezés dramaturgiája A sziget foglyai – Lost 1-2. évad

• Ádám Péter: Folt a becsületen Dreyfus-ügy a moziban
• N. N.: Carné-filmek
VÁROSVÍZIÓK
• Kolozsi László: Csillagpor nélkül Privát Pest
KÖNYV
• Bán Zoltán András: Pesti szellemképek Gál László: „Csak a szépre…”
FESZTIVÁL
• Palotai János: A bomlás virágai ARIFF
• Teszár Dávid: Latin fieszta Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Hofi kora Magyar plazma
KRITIKA
• Muhi Klára: Anyámasszony Nyugalom
• Bori Erzsébet: Családban marad Balkán bajnok
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: Superman visszatér
• Géczi Zoltán: Ház a tónál
• Kárpáti György: Hidegzuhany
• Vajda Judit: The King
• Vörös Adél: A Karib-tenger kalózai 2. – A holtak kincse
• Vízer Balázs: Halálos iramban: Tokiói hajsza
DVD
• Pápai Zsolt: A tintahal és a bálna
• Nevelős Zoltán: Őrültek háza
• Tosoki Gyula: Kis hal
• Németh Áron: Suliláz

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Bo Widerberg 1930–1997

Báron György

 

„Nem készíthetünk többé olyan filmeket, melyeknek kezdetük, közepük és végük van. A hagyományos film, még a legjobb formájában is, hazugság. Teljes és törésmentes világról beszél, s csak egyféleképpen értelmezhető. Hol van ma ez a világ?... A művész többé nem boldogul a kirakósjáték darabkáival, mert nincs módszer az összeillesztésükre. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy egymásra tesszük a darabkákat és a fénybe tartjuk őket…” E mondatok nem művészeti kiáltványból valók, hanem forró szerelmi vallomásból, mely egy erősen erotikus atmoszférájú ágyjelenetben hangzik el, Bo Widerberg Szerelem ’65 című filmjében. Hasonló ideák olvashatók a rendező 1962-ben kiadott Látomás a svéd filmművészetről című manifesztumában, amelyről a pályatárs, Stig Björkman joggal írta, hogy ez indította el az új svéd filmművészetet.

Szex, politika, lázadás, művészet, filozófia. A hatvanas évek derekán járunk. Magasra tarajlik a nouvelle vague, forrpontján a free cinema, a filmínyencek Amerikában a New York-i iskolára vetik vigyázó szemüket. A Szerelem ‘65 filmrendező hőse Godard-t citálja, aki szerint a film másodpercenként huszonnégyszeres igazság, Antonionit, aki azt mondta, minden beállítás morális kérdés, majd feltűnik a vásznon Ben Carruthers a New York árnyaiból. Widerberg, akárcsak filoszkritikusból filmessé lett francia fegyvertársai, nem a levegőbe beszélt. Már első filmje, az 1962-es Gyerekkocsi világsiker. Megszületik a svéd új hullám, amely – Widerberg vezetésével – nagy lendülettel ront neki nem csak a „papa mozijának”, hanem a svéd mester, Ingmar Bergman nyomasztó szellemalakjának is. Bergman lelkizik, holott a művésznek a valósággal kell foglalkoznia – kiáltják Widerbergék. Vérbeli apakomplexus ez, melytől e nemzedék – Widerberg, Sjöman, Troell, Grede – egész pályáján nem tud megszabadulni. Bergman, aki az isten- és apakomplexusról szóló Trilógiájával akkortájt lesz épp naggyá, maga is fenyegető atyává válik, akivel meg kell küzdeni.

Múlnak az évek, s – ahogy az lenni szokott – tekintélyes mesterekké idősödnek Widerbergék is. Az új hullámok lecsillapulnak, változtattak talán valamit a világ és a filmezés folyásán, s ebben Widerbergnek volt némi szerepe, majd ő is szelídebb, hagyományosabb filmeket forgat. Ami a korai, érdes mozidarabok és a késői epikus filmjeiben közös, az a szelíd líra, az árnyalatok impresszionisztikus kidolgozottsága, a fények költészete. „Egész életükben a fényt keresték” – mondja Adalen ’31 című filmjének hőse az impresszionista festőkről. A fényt kereste ő is, makacsul, különböző módokon és eredménnyel. Fénybe tartani a valóság darabkáit – Bo Widerberg mindvégig hű maradt korai filmjének hitvallásához. A Gyerekkocsi záró képsorában a hősnő a malmöi utcán tolja kisbabáját, az ablaküvegekről szikrázó napsugár verődik a szemébe és a kamerába. Az erős fénytől a film kiég, elsötétül a kép…

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/08 02. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1548