KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• (X) : Szociográfia, szociofotó és szociofilm pályázat

• Báron György: Az iskola-alapító Illés György
• Muhi Klára: Egy hibátlan legenda Beszélgetés Kende Jánossal
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Bábeli filmzavar Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Nánay Bence: A görögdinnye erotikája Tsai Ming-liang
• Vincze Teréz: Posztmodern, dinnyehéjban Huncut felhőcske
MÉDIA
• Szőnyei Tamás: Már fájl minden csók Táncdalfesztivál
• Vaskó Péter: A nézők meg a sztárok Megasztár
TELEVÍZÓ
• Greff András: Hosszú műszak 24
• Pápai Zsolt: Amerikai kinopravda Drót
• Szabó Tamás: Az emlékezés dramaturgiája A sziget foglyai – Lost 1-2. évad

• Ádám Péter: Folt a becsületen Dreyfus-ügy a moziban
• N. N.: Carné-filmek
VÁROSVÍZIÓK
• Kolozsi László: Csillagpor nélkül Privát Pest
KÖNYV
• Bán Zoltán András: Pesti szellemképek Gál László: „Csak a szépre…”
FESZTIVÁL
• Palotai János: A bomlás virágai ARIFF
• Teszár Dávid: Latin fieszta Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Hofi kora Magyar plazma
KRITIKA
• Muhi Klára: Anyámasszony Nyugalom
• Bori Erzsébet: Családban marad Balkán bajnok
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: Superman visszatér
• Géczi Zoltán: Ház a tónál
• Kárpáti György: Hidegzuhany
• Vajda Judit: The King
• Vörös Adél: A Karib-tenger kalózai 2. – A holtak kincse
• Vízer Balázs: Halálos iramban: Tokiói hajsza
DVD
• Pápai Zsolt: A tintahal és a bálna
• Nevelős Zoltán: Őrültek háza
• Tosoki Gyula: Kis hal
• Németh Áron: Suliláz

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képmagnó

Pornógólok

Reményi József Tamás

Ahogy bőrönd nagyságú magnetofonnal vadásztunk egykor a Pretty Thingsre meg Viszockijra, úgy járjuk ma a tévék dzsungelét - nevezzük régiesen így - képmagnóval.

 

Nézem az épp análisan hágott nő rázkódó keblét, elképesztő látvány: a szilikonbetétes alapok mozdulatlanok, akár a kő, a mellcsúcsok viszont épp ellenkezőleg... Igaz, ami igaz, a mozicsatornázók beváltották ígéretüket, s tavaly év eleje óta rendszeresen adnak pornót, bár nem merhetvén néven nevezni, „kemény szexnek” titulálják. Most ne kívánjunk e fejleménynek sem erkölcsi, sem jogi vonatkozásában elmerülni, noha nehéz említetlenül hagyni, hogy kódolatlan adásban az addigi ártalmatlan playboy-mesék helyett egyszer csak fél tizenegy körül hogyan meredt föl egy teljes képernyőt betöltő hímtag a nagy nyilvánosság előtt. Arról is hiábavaló beszélni, mennyire olcsó itt az árukínálat - arra a célra, amelyre szolgál, sem dramaturgiára, sem romantikára, de még csak egyszerű illúziókeltésre sincs szükség, mindössze a genitáliák puszta látványát kell nyújtani. Azt viszont jellemzőnek találhatjuk, hogy ez az „áttörés” egybeesik a honi médiapiac kinyílásával, azzal, hogy a közönségért vívott verseny elpornósítja, még pedig egyre vadabbul, az összes hagyományos tévé-műfajt is.

A pornográf szemléletet már korábban tiszta formában megelőlegezték a sportadások gólösszefoglalói, amelyek csak a döntő aktusra, a végkifejletre koncentrálnak, abszurd töménységben tálalják a találatokat. Az izgalom meg a játék, amely a valóságos mérkőzés-időben akár egyetlen gólt is gyönyörűségesen körülvehet - elmarad. A hálóba tartó labdát viszont megfigyelhetjük elölről, hátulról, alulról, akár a heverőn a kapcsolat nélküli eredményesség segédeszközeit.

A legérzékenyebb pontok gyors és célratörő munkába vételével megtalálni a legközvetlenebb utat a kielégüléshez, ez a tömegszórakoztatás sürgős parancsa. Csak a végsőkig töményített termék lehet sikeres. A néző tekintetét tehát egy pillanatra sem szabad elengedni. A műsorok közötti (gyakran a műsorokon belüli) időt az adó más műsorainak képsoraival kell dúsítani, pontosan ugyanúgy, ahogyan a pornófilmekben egy aktus közvetítését megszakítják más aktus(ok) bejátszásával, a soha véget nem érő élvezetek benyomását keltve. A legegyszerűbb licit tehát a puszta halmozás: attól kezdve, hogy a vezető show-man vezető show-mant lát vendégül, egészen odáig, hogy egy adó az újévi Himnusz előtti pillanatokban is - egészen penetráns módon - önmaga ünneplésével van elfoglalva.

Vannak mélyrehatóbb változatok is. Ahogy a különböző nosztalgiarádiók a tudatosan szűk választékból a legeket nyúzzák, azaz nem előadókat, stílusokat, zenei világokat idéznek föl, hanem mechanikus monoton ismétlésekben csupán a legslágerebb ingerületeket keltik, úgy a kereskedelmi tévék is az úgynevezett össznépi ízlés legkisebb közös többszörösével számolnak. Ez a szint a Júlia-könyvektől a lakodalmas rockig többféle tömegkulturális jelenségből vonja ki azt, egyfajta totális, összművészeti giccs kevercsében, ami bennük a legsekélyesebb. E sajátos tévé-eklektika például a híradókban - immár fesztelenül figyelmen kívül hagyva a hírek jelentőségét és arányait - elegyítheti a bulvárlapok hangnemét és szerkesztői rendjét a talk show-k jegyeivel, a hajléktalanok ütlegelésének szado-felvételeit a koreografált időjárás-jelentéssel, amely lassan csupa Nicole Kidmanből áll a Majd' megdöglik érte című darabból. Olykor egy kis magyar nótát is játszanak.

Minden lehetséges tömegigény egyidejű kielégítésének igyekezete természetesen a szappanoperákban torlódik a legföltűnőbben, hisz ezek a legnézettebb műsorok. A Kórház a pálmák alatt alkotói a derék Fekete-erdei Heimat-miliőt áttelepítették az utazási irodák festette egzotikumok világába, raktak bele krimi (maffia)-elemeket, valamint visszatérően keresztezték (fél)árva gyerekek melodrámájával. Az egyes epizódokon belül sem elégszenek meg egyetlen sémával (pornósított posztmodernek). A Bűnvadászokban többnyire hármat használnak, például: prostituáltként kallódó gyermeklányok + haláltáborok múltjában gyökerező vérbosszú + válni kényszerülő apa búcsúja fiától. Az ilyen gátlástalanul egybemontírozott áldozati sémák az önsajnálat mozgósította agresszív ösztön különböző zónáira hatnak, az erotikus és bűnfantáziát jelen esetben a diszkrétebb, családi filmes kategóriában idézve föl.

Magyarországon az elmúlt esztendőben zajlott le a kereskedelmi tévék igazi hatalomátvétele, s minthogy e tévék bántó káderhiánnyal küszködnek (a legbántóbb persze az, hogy e hiányról maguk sem látszanak tudomást venni), két irányból is összeért a teljes popularizálódás. Egyrészt mindennemű médiaszórakoztatás igazán tömegessé válván, végképp úgy fest, hogy leomlott a profivilág és az amatőrök közti fal, a néző minden lehetséges módon résztvevője a műsoroknak, másrészt valóban: a stúdiókban és a szerkesztőségekben amatőrök tömege ül.

Ám a pornó ezen is segít. Mire e sorok napvilágot látnak, már - az előzetes hírverések szerint - bemutatkozott műsorvezetői minőségében az olasz kerevetekről visszaimportált Henger Éva. Márpedig ő profi.

 

A rovatot a Pannon GSM támogatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/03 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4008