KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• (X) : Szociográfia, szociofotó és szociofilm pályázat

• Báron György: Az iskola-alapító Illés György
• Muhi Klára: Egy hibátlan legenda Beszélgetés Kende Jánossal
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Bábeli filmzavar Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Nánay Bence: A görögdinnye erotikája Tsai Ming-liang
• Vincze Teréz: Posztmodern, dinnyehéjban Huncut felhőcske
MÉDIA
• Szőnyei Tamás: Már fájl minden csók Táncdalfesztivál
• Vaskó Péter: A nézők meg a sztárok Megasztár
TELEVÍZÓ
• Greff András: Hosszú műszak 24
• Pápai Zsolt: Amerikai kinopravda Drót
• Szabó Tamás: Az emlékezés dramaturgiája A sziget foglyai – Lost 1-2. évad

• Ádám Péter: Folt a becsületen Dreyfus-ügy a moziban
• N. N.: Carné-filmek
VÁROSVÍZIÓK
• Kolozsi László: Csillagpor nélkül Privát Pest
KÖNYV
• Bán Zoltán András: Pesti szellemképek Gál László: „Csak a szépre…”
FESZTIVÁL
• Palotai János: A bomlás virágai ARIFF
• Teszár Dávid: Latin fieszta Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Hofi kora Magyar plazma
KRITIKA
• Muhi Klára: Anyámasszony Nyugalom
• Bori Erzsébet: Családban marad Balkán bajnok
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: Superman visszatér
• Géczi Zoltán: Ház a tónál
• Kárpáti György: Hidegzuhany
• Vajda Judit: The King
• Vörös Adél: A Karib-tenger kalózai 2. – A holtak kincse
• Vízer Balázs: Halálos iramban: Tokiói hajsza
DVD
• Pápai Zsolt: A tintahal és a bálna
• Nevelős Zoltán: Őrültek háza
• Tosoki Gyula: Kis hal
• Németh Áron: Suliláz

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Angyali üdvözlet

Élet-balett

Kornis Mihály

 

Ritka őszinte film. Vörösmartysan zokogó film. Mégsem igazán nagy film, jóllehet zseniális epizódokkal tarkított, és színészvezetése is forradalmian új; mély, egyszersmind finom megfigyelésekkel teli, de kissé széteső és ritmustalan film; önmagában hibátlan töredékei nehezen akaródznak összeállni egyetlen műegésszé; hiányzik a filmből a nagy művekre jellemző melegség, bizonyos könnyedség és csönd – egyszóval nem elég egyszerű. (Jelesnél azért hiányolom a tökélyt, mert ő egészen kivételes képességű alkotó.) A körülmények görcsében élő művész görcsösen készített, görcsösen nagyszabású filmje az Angyali üdvözlet. Ha Jeles pályakezdése óta évente két-három filmet készíthetne – amit tehetsége szerint kiérdemelne, invenciója és ereje is lenne hozzá – minden bizonnyal oldódna benne a kényszeres igyekezet, hogy a világ minden nagy és igazi problémájára egyetlen filmben és „amúgy mellékesen” izzadjon felületes választ, a bűnbeesettség kérdésétől a herakleitosi hermetikumokig. A film pesszimizmusa igaz, korunk történelmére nézve mélységesen jogosult, Madách művére azonban – így – nem jellemző. Madách ugyanis erkölcsös ember volt, és minden ellenkező híreszteléssel szemben: hitt az Istenben. Hinni pedig annyit tesz (keresztény értelemben): a hihetetlenben hinni, az eszkatologikus fejlődés mikéntjébe (is) vetett, rendíthetetlen hittel hinni. Ez élteti naiv-didaktikus filozófiai tanmeséjét: a hit paradoxiája – Ádám, Éva és Lucifer (a háttérben láthatatlanul pedig az Úr) kontinuus jelenléte a világban és a színpadon, „halhatatlanságuk” immanens módon tartalmazza ezt az igazságot. Alapjában véve ezért nem drámai Madách műve, a szó ősi, pogány értelmében.

Jeles valószínűleg megértette, hogy Az ember tragédiája máig ható bubája, egyedüli varázsa (amitől még mindig – ha nehezen is – végignézhető és olvasható) a NAIVITÁSBAN van. A hit „naivitásában”. Ezért szólal meg a mű olyan erővel a filmvásznon, mint magyar színpadon talán még soha, a nagyszerűen kreatívvá tett gyerekek előadásában: a gyerekek maguk – létükkel – cáfolnak rá a szöveg és a rendező más-más módon heroikus-dagályos és némileg spekulatív pesszimizmusára, s teszik talányosán „kétértelművé”: vagyis egyértelművé a Teremtő (Isten; Madách Imre; Jeles András) szándékát a Mű (világ; drámai költemény; film) értelmét illetően: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek, mint a kis gyermekek, semmiképpen nem mentek be a mennyek országába. (Máté ev. 18,3.) A probléma csak az, hogy Jeles időnként visszaél a gyermekek határtalan bizalmával (hitével), és ellentétben a Mindenhatóval, aki az embernek korlátlan szabad akaratot adott, ő néha a gyerekek imádandóan tiszta szemlélete mögé bújva, a saját – többnyire kifejezetten szellemes, de azért „poénszagú” – létfilozófiai ötleteit és egyéb elgondolásait mint „spontán” gyermeki improvizációkat árusítja ki – és ez, őszintén szólva, mindannyiszor elkedvetlenített.

Mégis, mindennek ellenére ez a film művészi színvonala és káprázatos színészvezetése révén kiemelkedik az utóbbi néhány év magyar filmterméséből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 11-12. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6321