KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• (X) : Szociográfia, szociofotó és szociofilm pályázat

• Báron György: Az iskola-alapító Illés György
• Muhi Klára: Egy hibátlan legenda Beszélgetés Kende Jánossal
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Bábeli filmzavar Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Nánay Bence: A görögdinnye erotikája Tsai Ming-liang
• Vincze Teréz: Posztmodern, dinnyehéjban Huncut felhőcske
MÉDIA
• Szőnyei Tamás: Már fájl minden csók Táncdalfesztivál
• Vaskó Péter: A nézők meg a sztárok Megasztár
TELEVÍZÓ
• Greff András: Hosszú műszak 24
• Pápai Zsolt: Amerikai kinopravda Drót
• Szabó Tamás: Az emlékezés dramaturgiája A sziget foglyai – Lost 1-2. évad

• Ádám Péter: Folt a becsületen Dreyfus-ügy a moziban
• N. N.: Carné-filmek
VÁROSVÍZIÓK
• Kolozsi László: Csillagpor nélkül Privát Pest
KÖNYV
• Bán Zoltán András: Pesti szellemképek Gál László: „Csak a szépre…”
FESZTIVÁL
• Palotai János: A bomlás virágai ARIFF
• Teszár Dávid: Latin fieszta Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Hofi kora Magyar plazma
KRITIKA
• Muhi Klára: Anyámasszony Nyugalom
• Bori Erzsébet: Családban marad Balkán bajnok
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: Superman visszatér
• Géczi Zoltán: Ház a tónál
• Kárpáti György: Hidegzuhany
• Vajda Judit: The King
• Vörös Adél: A Karib-tenger kalózai 2. – A holtak kincse
• Vízer Balázs: Halálos iramban: Tokiói hajsza
DVD
• Pápai Zsolt: A tintahal és a bálna
• Nevelős Zoltán: Őrültek háza
• Tosoki Gyula: Kis hal
• Németh Áron: Suliláz

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fábri Zoltán

Vádló a védőről

Illés György

Az első film, amelyet Fábri Zoltánnal forgattam, a Vihar volt 1951-ben. Zoli pár évvel azelőtt került a gyárba művészeti vezetőnek. Aztán hosszú szünet következett kettőnk kapcsolatában, a legközelebbi közös munka a Húsz óra, életem meghatározó élménye.

Harmincöt éve dolgoztam a szakmában, világosítóként kezdtem, a Húsz óra előtt is fényképeztem már jó néhány filmet, de az alatt a forgatás alatt értettem meg igazán, hogy a szakmai rutint csak akkor érdemes működtetni, ha az egy gondolat szolgálatában áll. Fábritól tanultam meg elemezni az irodalmi műveket, megtalálni bennük azt az alkotói szándékot, amelyet magunkévá tehetünk és a vászonra vetíthetünk. Közös munkáink során tudatosodott bennem, hogy ha egy operatőr bizonyos szakmai tapasztalatok birtokában nem a gondolat kifejezésére törekszik, könnyen magamutogatóvá válik, önmagát, vagy ami még rosszabb, másokat ismételget.

Fábri módszere a következő volt: a novellát vagy regényt (hiszen elsősorban nemes irodalmi anyagból dolgozott) először egy filmnovella formájában fogalmazta meg. Elolvastatta velem, aztán bezárkóztunk, és én vádlóként, ő a védő szerepében átbeszéltük az anyagot. A beszélgetés alapján írta meg az irodalmi forgatókönyvet, amelyet ugyancsak közösen vitattunk meg. Ezután indultam el a díszlettervezővel helyszíneket keresni. A kínálatból aztán Zoli választott. A konkrét helyszínek ismeretében írta meg a technikai forgatókönyvet, a film kottáját. Mindent aprólékosan, gondosan eltervezett. Ő már pontosan látta maga előtt a kész filmet. Az operatőri munkának csak a szerkezetét határozta meg, tehát hogy bizonyos kameramozgásnál kinek az arcát akarja látni, és milyen sorrendben. Közösen beszéltük meg, milyen színvilága legyen a filmnek. Én nem nagyon kedvelem a tarka színek kavalkádját, vonzódom a pasztellhez, szerencsére ebben mindig egyetértettünk. Teljes bizalmát éreztem, amire büszke voltam, hiszen Zoli képzőművészeti tehetsége közismert volt.

Manapság sokan vádaskodnak, amikor azt kutatják, vajon miért vonult vissza, miért hagyta abba a rendezést. Úgy emlékszem, mintha ma történt volna. A Gyertek el a névnapomra első forgatási napján odajött hozzám: „Neked elmondom, ez az utolsó filmem.” Persze, hogy azt hittem, viccel. Többször megkérdeztem a forgatás során, miért döntött így, és Zoli azt válaszolta, megérett benne a gondolat, hogy nem szabad több filmet csinálnia. Sosem indokolta meg, hogy miért.

Nem tudtam meg, miért keseredett meg ennyire élete vége felé. A tanítást is abbahagyta a főiskolán, mert úgy érezte, leírták már. Pedig fantasztikus tanár volt, olyan lelkesen készült óráira, olyan gonddal adta át a mesterséget, mint kevesen.

Nem hiszem, hogy ne lett volna még mondandója a világról. Nem járt el felette az idő, tudom, hogyan reagált a körülötte történtekről, filmes hallgatása alatt is sokat beszélgettünk. Nem ment ki a divatból, mert sosem volt divatos.

Fábri Zoltán azon kevés magyar rendezők közé tartozott, akiknek ars poeticájuk volt. Minden filmje tulajdonképpen ugyanarról szólt: az erőszak ellen a kisember méltóságáért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/11 07. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=762