KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/szeptember
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• Kelecsényi László: Zenthe Ferenc (1920–2006)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: Bohémvéres történelem Portré Makk Károlyról
• Kovács András Bálint: Szép halak Beszélgetés Makk Károllyal

• Hirsch Tibor: Filmek a fekete dobozból A United 93-as
• Varró Attila: Hérosz a gépezetben Szuperhősök alkonya
• Jankovics Márton: Jófiúk szürkében Terrormozi 911 után
• Takács Ferenc: Vágyak, temetők Tennessee Williams
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Félistenek, szikével Kórház-sorozatok
• Jókúti András: Szellemkórház Lars von Trier: A Birodalom
• Nékám Petra: Szellemkórház Lars von Trier: A Birodalom
• Simonyi Balázs: Szellemkórház Lars von Trier: A Birodalom
• Reményi József Tamás: Katatónia Magyar plazma
KÖNYV
• Báron György: Párbeszéd Muhi Klára: Herskó
FESZTIVÁL
• Báron György: A vulkán alatt Taormina
KRITIKA
• Ardai Zoltán: Raimunda dala Volver
• Muhi Klára: A székelyföldi Faust Az élet vendége – Csoma-legendárium
• Csillag Márton: Szerelmes nihilisták Egyetleneim
• Bori Erzsébet: Városi legenda Incze Ágnes: Randevú
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: A tigris a hóban
• Beregi Tamás: Trisztán és Izolda
• Barotányi Zoltán: Hajrá Ecsebeszte!
• Hungler Tímea: A testőr
• Wostry Ferenc: Rém rom
• Schreiber András: Köszönjük, hogy dohányzott!
• Hungler Tímea: Távkapcs
• Vajda Judit: A banditanők
DVD
• Kovács Marcell: George A. Romero zombi-tetralógiája
• Pápai Zsolt: Már nem lakunk itt
• Varró Attila: Búcsúlevél

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Millió dolláros bébi

Női kesztyű

Kubiszyn Viktor

Scorsese Dühöngő bikája mögött Clint Eastwood bölcs és érzelmes bokszfilmje lehet a No.2-es favorit.

 

A Millió dolláros bébi egyszerre klisékerülő/kliséhasználó bokszfilm és lelki mélydráma, hollywoodi proficucc. Clint Eastwood túl a hetvenen már mindent tud az álomgyári mechanizmusokról, és a boszorkánykonyha körein belül maradva maximálisan és elegánsan ki is használja a történet és a műfaj(ok) adta lehetőségeket.

Frankie Dunn (Clint Eastwood) kiöregedett, keserű és magányos bokszedző, akinek szakmai és magánéleti múltja is bővelkedik kudarccal teli emlékekben. Van egy lelakott edzőterme, ahol szinte rutinból edzi a hozzá beeső bajnok-aspiránsokat, és van egy lánya, akit nem lát soha, mert szakítottak egymással. Az ő edzőtermébe lép be egy nap Maggie Fitzgerald (Hilary Swank), aki civilben harmincon túli felszolgálónő, egyébként pedig bokszoló szeretne lenni. Dunn az ötlettől persze idegrángást kap, de az edzőterem öreg takarítója, Dunn régi haverja és túlélő bokszharcos Eddie Scrap (Morgan Freeman) szimpátiával viseltetik a lány iránt, és titokban támogatja a bokszkarrier ötletét. Az öreg takarító egyébként a film narrátora, és a legszellemesebb és legironikusabb dialógusok állandó résztvevője. A film első felét Dunn-Fitzgerald egymásra hangolódása és a sportkarrier beiindítása teszi ki – Eastwood a klasszikus hollywoodi karriertörténet-tradíció eszköztárából veszi a hozzávalót: a Rocky- sorozat és más hagyományos öklözőfilmek stiláris és sztoribonyolítási technikái felismerhetőek úgy a bokszjelenetek felépítésében, mint a sportág hagyományos konfliktusainak átemelésében. Amiben a Millió dolláros bébi újat hoz és minőséget teremt, az a hurráoptimizmus helyetti kesernyésebb hangvétel, valamint az alapos, kidolgozott jellemábrázolás (a sztori Jerry Boyd bokszmenedzser novelláin alapul). A film három főszereplőjének több oldalról körüljárt egzisztenciális, morális és lelki állapota a profi forgatókönyvnek, az érzékeny rendezésnek és a színészi játéknak köszönhetően meglepően hiteles, a köztük kialakuló kapcsolati háló és a karakterek jellemfejlődése (főképp Dunn metamorfózisa kérges szívű cinikus vénszivarból érzékeny és odaadó öregemberré) többdimenziósan árnyalt. A film első fele – főképp a színészeknek köszönhetően – néhol a bokszfilmek no. 1-ének, a Dühöngő bikának az összetettségét is eléri, a sportág emberi sorskatalógusának bemutatását ez alkalommal zseniálisan ironikus párbeszédek oldják szórakoztatóvá. A Freeman-Eastwood páros dialógusai, ahogy két ráncos, kirohadt öreg csávó, akik már semmit nem akarnak senkitől, maximum szép lassan átevickélni az elmúlásba, szóval ez a két öreg olyan mély szarkazmussal és szórakoztató cinizmussal teli szövegeket lök az edzőteremről, a lábról lerohadt zoknikról, meg az élet egyéb nagy dolgairól, hogy az bármely megvilágosodott buddhista bölcsnek dicséretére válna. A film címszereplője, Hilary Swank magabiztosan hozza a középkorú, sok mindent megélt felszolgálónőt, akinek az akaraterején és a tehetségén kívül semmije nincs, de ez ugye Hollywoodban (és az amerikai álomban) épp elég kell hogy legyen.

A film második fele letér a klasszikus sportkarrierek optimista vonaláról és átmegy érzelmes melodrámába, persze a műfaji hagyományok vonalát követve. A szokásos, várható rágógumi happy end-eknél viszont nagyságrendekkel keserűbb a végkicsengés. A film melodramatikusabb részében igen sok az Oscar-díjat érő, kevéssé ízléses nagyközeli Hilary Swankről és persze magáról Eastwoodról – szenvednek, könnyeznek, a mély lelki folyamatok Sztanyiszlavszkij-módszeren edzett technikával jelennek meg a vásznon, vagyis sok a kitartott snitt, amiben remeg a szájszél és a horizonton túlra néz a tekintet. Clint Eastwood ízig-vérig hollywoodi filmet készített, annak minden bájával és bajával együtt, de a felhozatalt tekintve, a jellemábrázolás kifinomultságát látva, és a FreemanEastwoodSwank trió színészi kvalitásait elismerve bátran kijelenthető, hogy a Millió dolláros bébi garantált minőség.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/04 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8201