KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• N. N.: Hibaigazítás

• Radnóti Sándor: Határesetek 56-os filmek
• Dániel Ferenc: Hiánymozi 1956 képmásai
• Báron György: Az ötödik negyed A szabadság vihara
• Hungler Tímea: A harangöntés titka Beszélgetés Szilágyi Andorral
• Vágvölgyi B. András: Fehér paraszt Shohei Imamura
• Karátson Gábor: Mi történt valójában a hegyen? A Narayama balladája
• Fábry Sándor: Celluloid álmok bubusoknak Takeshis’
• Takács Ferenc: „Mi magunk” IRA-filmek
• Muhi Klára: Komoly, komoly világ Reggeli a Plútón
• Schubert Gusztáv: Toronyiránt 9/11 filmjei
• Hirsch Tibor: Amerika: zárva vagyunk World Trade Center
• Herpai Gergely: Sötét bábu Pixelterroristák
• Szabó Tamás: Okok, jelek, dolgok Shyamalan titokzatos világa
• Varró Attila: Az örök trónkövetelő A Stroheim-háromszög
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A képzelet tábornoka Tullio Kezich: Federico
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Fővárosa Arad Magyar plazma
KRITIKA
• Zoltán Gábor: Takargatott testek Férfiakt
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Miami Vice
• Kassai János: Románc és cigaretta
• Vajda Judit: Cseh Álom
• Pápai Zsolt: Sírugrók
• Herpai Gergely: Kárhozott szeretők
• Köves Gábor: Az ördög Pradát visel
• Vajda Judit: A parkolás művészete
DVD
• Varró Attila: Erőszakos zsaru
• Tosoki Gyula: Kőkemény Minnesota
• Vincze Teréz: Mátkaság és legényélet
• Pápai Zsolt: Véres sikátor

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmzene

A James Bond téma

Milliót érő hangjegyek

Hubai Gergely

A filmtörténelem egyik legismertebb témája, mégsem tudjuk kinek köszönhetjük.

2001 márciusában Monty Norman zeneszerző pert indított a The Sunday Times hetilap ellen mivel egyik írásukban azt merték állítani, hogy nem Norman a legendás James Bond téma szerzője. A komponista eredetileg rágalmazás miatt indította meg az eljárást, az ügynek azonban sokkal jelentősebb anyagi vonzata is volt. A James Bond téma a filmtörténelem egyik legismertebb zenei motívuma, a sorozat minden hivatalos részében hallható, számtalan feldolgozása készült – az ezek után járó jogdíjak jelentették az addigra visszavonult Monty Norman fő bevételi forrását. Az ügy során zenei szakértők és a még élő filmesek bevonásával próbálták tisztázni, hogy 40 évvel korábban mi is történt pontosan.

Monty Norman változata szerint 1962-ben a Dr. No forgatása során Cubby Broccoli producer épp zeneszerzőt keresett az első James Bond kaland számára. Normant a Dr. Crippen balladája című bukott musical kapcsán ismerte, ennek a darabnak Broccoli volt az egyik társfinanszírozója. A komponista a stábbal együtt Jamaicára utazhatott, ahol egy külön neki bérelt árnyékos bungalóban írhatta meg a filmzene főbb motívumait: „Under the Mango Tree”, „Kingston Calypso”, „Jump Up”, stb. – a főhős számára azonban nem készült téma. Londonba érve a producerek egy új motívumot kértek Normantől, ő pedig ekkor ásta elő egy korábbi dalát a Mr. Biswas háza című musicalből. Norman a „Good Sign, Bad Sign” című dal első nyolc hangjegyéből kerekítette ki a Bond témát, a sikertörténet innentől töretlen…

A hét napig tartó tárgyalás során a még élő stábtagok másképp emlékeztek vissza bizonyos részletekre. Peter Hunt vágó például felidézte, hogy a londoni felvételek során Terence Young rendező szabályosan örjöngött, amikor kiderült, hogy Monty Norman a dalokon kívül semmi mást nem írt, ráadásul nem értett sem a hangszereléshez, sem a vezényléshez. A Bond-téma kapcsán újabb probléma merült fel: Norman ugyan elfütyülte nekik az ominózus hangjegyeket, ez azonban nem elég egy filmzene elkészítéséhez. A probléma megoldására felbéreltek egy John Barry nevű kezdő zeneszerzőt, aki 250 fontért vállalta Norman ötletének áthangszerelését és felvételét. A per során természetesen Barry is megszólalt: ő nem vitatta Norman szerzőiségét, a világraszóló sikernek azonban feltétele volt, hogy Barry elkészítse azt az ominózus felvételt, amivel aztán befoltozták a Dr. No hatalmas zenei üresjáratait. Többek között Barry ötlete volt, hogy a főtémát a gitár vigye, ezzel nemcsak a Bond téma, hanem egy évtized filmzenei hangulatát határozta meg!

A bíróság végül Monty Norman javára döntött, a The Sunday Times 30,000 font kártérítést fizetett a zeneszerzőnek. Habár számára kedvező ítélettel zárult az eljárás, Norman agresszivitása felkavarta a Bond téma eredete körüli vitákat - ráadásul az eset számos egyéb érdekes kérdést vetett fel a szerzőiség kérdéskörével kapcsolatban… Ki számít egy zenemű igazi szerzőjének? Igazságos-e, hogy Monty Norman 1962 óta több ezer fontot kap az ötlet után, míg Barry az annak idején kifizetett 250 font óta semmit sem látott a jogdíjakból? A történelem a maga módján adta meg a választ: Monty Norman a Dr. No után csak egy mozifilmhez írt zenét, utána sem a színpadon, sem a tévében nem ért el átütő sikert. John Barry ezzel szemben több mint száz filmen dolgozott (köztük 11 Bond kalandon) és 5 Oscar-díjat nyert. Valahányszor megkérdezték hogy ő írta-e a Bond témát, elegánsan ennyit mondott: „Hadd válaszoljak a kérdésedre kérdéssel. Ha nem én írtam, itt tartanék?”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/07 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11463