KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• N. N.: Hibaigazítás

• Radnóti Sándor: Határesetek 56-os filmek
• Dániel Ferenc: Hiánymozi 1956 képmásai
• Báron György: Az ötödik negyed A szabadság vihara
• Hungler Tímea: A harangöntés titka Beszélgetés Szilágyi Andorral
• Vágvölgyi B. András: Fehér paraszt Shohei Imamura
• Karátson Gábor: Mi történt valójában a hegyen? A Narayama balladája
• Fábry Sándor: Celluloid álmok bubusoknak Takeshis’
• Takács Ferenc: „Mi magunk” IRA-filmek
• Muhi Klára: Komoly, komoly világ Reggeli a Plútón
• Schubert Gusztáv: Toronyiránt 9/11 filmjei
• Hirsch Tibor: Amerika: zárva vagyunk World Trade Center
• Herpai Gergely: Sötét bábu Pixelterroristák
• Szabó Tamás: Okok, jelek, dolgok Shyamalan titokzatos világa
• Varró Attila: Az örök trónkövetelő A Stroheim-háromszög
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A képzelet tábornoka Tullio Kezich: Federico
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Fővárosa Arad Magyar plazma
KRITIKA
• Zoltán Gábor: Takargatott testek Férfiakt
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Miami Vice
• Kassai János: Románc és cigaretta
• Vajda Judit: Cseh Álom
• Pápai Zsolt: Sírugrók
• Herpai Gergely: Kárhozott szeretők
• Köves Gábor: Az ördög Pradát visel
• Vajda Judit: A parkolás művészete
DVD
• Varró Attila: Erőszakos zsaru
• Tosoki Gyula: Kőkemény Minnesota
• Vincze Teréz: Mátkaság és legényélet
• Pápai Zsolt: Véres sikátor

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az elveszett frigyláda fosztogatói

Hegyi Gyula

 

Olykor talán előnyei is vannak a ténynek, amelynek elsősorban hátrányait szoktuk hangsúlyozni: hogy egy kis nemzet nyelvén, s ezúttal például egy, a nemzetközi filmbusiness-től abszolút független kis folyóirat hasábjain írjuk le gondolatainkat. Az úgynevezett „film-világsajtó” Az elveszett frigyláda fosztogatói című Spielberg–Lucas produkcióvalkapcsolatban végső soron éppúgy nem függetleníthette magát a vállalkozás anyagi sikereitől, mint ahogy Új-Hollywood más ügyleteinél sem: a tény, hogy a Raiders... három hónap alatt százmillió dollárt eredményezett, egyetlen „komoly lap” számára sem lehetett közömbös információ. Számomra azonban ez a tőzsdei hír legfeljebb annyiban érdekes, mint a szaúdi olajról, a dél-afrikai Krügerrandról vagy a chilei salétromról szóló piaci információ: s minden bajommal együtt is némi kárörömmel olvastam jobb világlapok jobb szerzőinek igyekezetét, hogy esztétikai magyarázkodásokkal tegyék teljesebbé a kereskedelmi hírverést. Szent meggyőződésem, hogy Az elveszett frigyláda... műalkotásként bárgyú, tartalmatlan, embertelenül unalmas produkció – s nem látom okát, hogy másként, mondjuk kurrens tőzsdei cikként értékeljem egy filmlap hasábjain.

E filmmel kapcsolatban még „történetről” is kockázatos beszélni, hiszen meséje széteső és zavaros kalandok rosszul összefércelt sorozata: a klasszikus kommersz (western, krimi) önmagában szigorúan zárt és logikus szerkezetével szemben itt eklektikus ötletek váltogatják egymást, a felszínes illusztráció szintjén. Indiana Jones szívtipró archeológus professzor és amerikai titkos ügynök előbb a dél-amerikai dzsungelekben kutat valamifajta elrejtett kincs után, majd egy tibeti kocsmában verekszik, hogy aztán az 1936-os, németek megszállta(?) Egyiptomban fedezze fel Mózes frigyládáját, merész versengésben egy francia régésszel és a német hadsereggel. Rajta kívül, természetesen, mindenki ostoba és nevetségesen ügyefogyott, ami megkímél minket attól, hogy egy pillanatig is izguljunk a bugyutaságok sorozatán: így viszont módunk van elámulni azon, hogy valóban, milyen sokba is kerülhetett egy-egy jelenet kivitelezése. (Gyaníthatóan ez is volt a cél.) A jó mesékkel szemben itt kísérlet sem történik arra, hogy a nézőt beavassák a történetbe, ráhangolják közegére, tiszta játékszabályok alapján szórakoztassák: a lényeg éppen az a mentalitás, mely szerint az átütő üzleti sikerhez a közönség abszolút passzivitása, a gyártóknak való teljes kiszolgáltatottsága szükségeltetik. Egy krimi zárt rendjén belül követhető törvényszerűségek vannak, az esetleges csalás gyorsan kiderülne: Spielbergék ehelyett azt vágják a szemünkbe, hogy nekik van húszmillió dollárjuk a forgatásra.

A káosz, amely a filmben kavarog, a kicsinyes és földhözragadt fantáziálgatás, amely a sejtelmes irracionalizmust bankóvillogtatással próbálja pótolni, a modern mozitörténelem egyik leg-szomorúbb tendenciáját illusztrálja kínos pontossággal a tárgyilagos néző számára. Sokáig csak a televíziót nevezték, több-kevesebb joggal, a „szem rágógumijának” – nos, a Spielberg–Lucas klán mindent elkövet, hogy a mozifilmből is kilúgozzon mindenfajta értelmet, tartalmat, esztétikumot. Törekvésük, aligha tagadható, sikerrel jár: a vizualitást mind többen tekintik olyasfajta kábítószernek, amelynek legfőbb célja a gondolkodásról való leszoktatás. A tudatosan szerkesztett és összefüggő egységet alkotó képsorokat mindinkább felváltja az öncélú képek halmaza, s csak remélni lehet, hogy ezek csiricsáré hivalkodását azok is megunják előbb-utóbb, akik a százmillió dollárokat egyelőre kifizetik.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/11 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5982