KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/november
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• Kúnos László: Sven Nykvist (1922–2006)
• (X) : A Cinetel Kft. őszi DVD megjelenései
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Bódy éji dala A személy mint műalkotás
• Varga Anna: Budiwood Magyar zsáner
• Hirsch Tibor: Hét bőr Taxidermia
• Kolozsi László: A test filozófiája Taxidermia
• Schreiber András: A producer felelőssége Beszélgetés Andrew G. Vajnával

• Géczi Zoltán: A törvényen kívüli rendező balladája Kinji Fukasaku
FESZTIVÁL
• Báron György: Napszépe és éjkirálynő Velence

• Nevelős Zoltán: Négyórás töredék Gyilkos arany
VÁROSVÍZIÓK
• Kelecsényi László: Vászonszerelmek Mozipest
• Lajta Andor: Fórumtól Puskinig
TELEVÍZÓ
• Hungler Tímea: Tetemre hívás Helyszínelők
• Reményi József Tamás: A viszkis Magyar plazma
KRITIKA
• Báron György: „egy kandi szem azért leskel reánk...” Ede megevé ebédem
• Stőhr Lóránt: Egy tiszta film Madárszabadító, felhő és szél
• Muhi Klára: Film-emlékmű Mansfeld
• Vajda Judit: 56 gyermekei Budakeszi srácok
• Barotányi Zoltán: A hidegről jött ember Kellemetlen igazság
• Bíró Yvette: Varda kikötője L’Ile et Elle
LÁTTUK MÉG
• Kárpáti György: Egy bolond százat csinál
• Vajda Judit: Mennyei háború
• Ádám Péter: Eladó a szerelem
• Ádám Péter: Élj és boldogulj!
• Kolozsi László: A nagy fehérség
• Vízer Balázs: Brazil ritmus
• Varró Attila: Az ember gyermeke
DVD
• Pápai Zsolt: Harakiri
• Csillag Márton: Aeon Flux
• Tosoki Gyula: Mr. Tűsarok

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Hold

Kovács Marcell

Moon­ – brit, 2009. Rendezte: Duncan Jones. Írta: Duncan Jones és Nathan Parker. Kép: Gary Shaw. Zene: Clint Mansell. Szereplők: Sam Rockwell (Sam Bell), Kevin Spacey (GERTY hangja), Matt Berry (Overmeyers), Robin Chalk (Sam), Dominique McElligott (Tess Bell). Gyártó: Liberty Films UK / Lunar Industries / Xingu. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 97 perc.

Planet Earth is blue and there’s nothing I can do.” Duncan Jones bánatos sci-fijéhez ugyan Aronofsky házi muzsikusa, Clint Mansell írt finom instrumentális kísérőzenét, mégis végig a Space Oddityt éneklő Bowie hangja búg az ember fülében. Biztosan közrejátszik ebben a lépten-nyomon felemlegetett rokoni kapcsolat is (Jones David Bowie fia), de mindenképpen zavarba ejtő a tematikus és a hangulati egyezés. Jones bemutatkozó filmje is a mindentől távol érzéséről, a fojtogató egyedüllétről és a végtelen tehetetlenségről szól, és ugyanúgy Kubrick Űrodüsszeiája (valamint a nyomában sarjadó spirituális sci-fi-vonulat) ihlette, mint Bowie csillagközi magányról szóló örökzöldjét negyven évvel korábban.

Csendes, meditatív film a Hold. Egyetlen szereplője Sam, a földi otthonától távol szolgálatot teljesítő munkafelügyelő, aki intelligens robotalkalmazottjával osztozik az egyhangú mindennapokon, mígnem egy balesetből felépülve visszatér holdjárója roncsához, és abban váratlanul sebesült önmagára bukkan. Tudathasadásos monodrámát látunk a technikai haladás veszteséről, a szavatosság lejárta után újra cserélhető klón-dolgozóról. A sorozatgyártott személyiségnek a filmben felvetett problémája nem annyira új és eredeti, mint azt Jones gondolja, és a Holdra semmiképpen sem a műfaj megújítójaként fogunk emlékezni. Sokkal inkább mint emberi léptékű, érzékeny hangvételű sci-fire, tetszetős, régi vágású makett-trükkökkel. A fehér plasztikfalra ragasztott családi fotókra emlékszünk majd, a hajszárításra is programozható háztartási robotra és a Sam Rockwell zombiarcában felcsillanó szemekre, ahogy a feleségétől kapott videóüzenetet figyelik. Hasonló ez a nyomott, tompa hangulat olyan Solaris-leszármazott kortárs brit sci-fikéhez, mint a Halálhajó vagy a Napfény, de a Hold érzelmesebb azoknál, akár szerelmes filmnek is hívhatjuk – elvégre Tarkovszkij filmje is az.

Jones nem bírálja a rendszert, amely manipulált érzelmekkel rendelkező, eldobható klón-rabszolgákkal tartatja fenn magát. Adottságnak tekinti a körülményeket, figyelme másra koncentrál. A Hold a hamis, beprogramozott életével szembesülő klón személyes drámája, tulajdonosairól, fejlesztőiről nem sokat tudunk meg, de perverz cinizmusról árulkodik, hogy a Sam(ek)et ébresztő vekker minden reggel Chesney Hawkes hurráoptimista slágerét harsogja: „I am the one and only…”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/01 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10023